Fel

III. Országos Rajzfilmünnep

rajzfilmünnep

III. Országos Rajzfilmünnep

37 város 70 helyszínén zajlanak idén az Országos Rajzfilmünnep programjai. Az immár már harmadik alkalommal megrendezésre kerülő programsorozatot a KEDD Animációs Stúdió indította el 2011-ben.

A KEDD, Magyarország egyik vezető kreatív animációs műhelye, az Országos Rajzfilmünnepet 2013. május 12-én. Az országos vetítéseken magyar és nemzetközi, klasszikus és kortárs művek szerepelnek, olyan egész estés, vagy rövid animációs filmek, melyek meghatározóak az animációs műfaj területén. Az esemény fő támogatója az AEGON Magyarország Zrt. „Azokat a tevékenységeket támogatjuk, amelyek segítenek abban, hogy egészséges, művelt és öntudatos emberekké váljunk. A kultúra megszerettetését sem lehet elég korán elkezdeni: ez a gyerekkori közös családi élményekkel kezdődik. Támogatásunkkal ezek számát szeretnénk szaporítani, a többi pedig a résztvevőkön múlik!” – nyilatkozta Zatykó Péter, elnök-vezérigazgató.

 Klasszikus és friss rajzfilmek, sétahajózás, kirakodóvásár

A filmes programban fontos helyet kapnak az elmúlt több mint fél évszázad máig rendkívül népszerű magyar rajzfilmjei, mint pl. a János vitéz, a Fehérlófia, a Hófehér, a Macskafogó, a Ludas Matyi és a Vuk, és találkozhatnak az előző évek Rajzfilmünnepeinek nagy sikerével, a Bogyó és Babóca – 13 új mese című alkotással is.

Az idei évben a korábban sokak által hiányolt Kecskemétfilm meséit is vetítik a bemutatókon, így például a Magyar Népmesék, a Mesék Mátyás királyról, A világlátott egérké-t vagy a Leo és Fred című sorozatok részeit. Az idén először lehetőség nyílik a japán Walt Disneyként emlegetett rajzfilm-varázsló, Miyazaki Hayao meséinek vetítésére is.

A legtöbb helyszínen számtalan kiegészítő program csatlakozik a rajzfilmvetítésekhez, mint például sétahajózás, kézműves foglalkozás, kirakodóvásár, játszóház, vetélkedő és sok-sok más, vidám élmény lehetősége!

 Meseíró pályázat

Az idén a Rajzfilmünnephez kapcsolódóan meseíró pályázatot is hirdettek, amelyre közel kétszáz mese érkezett be hozzánk. A pályaműveket Bartos Erika író, Farkasházi Réka színművész és M. Tóth Géza animációs rendező bírálta el. Bartos Erika írónő különdíját Csiba Ágota, Medvegy Anna és Horváth Magdolna kapta. Horváth Emese Dorka és Peresztegi Hanna III. helyezést ért el, II. lett Gyalai Liza és Lipcsei Balázs. A meseíró pályázat első helyezettje Czenner Gergely Kerti kaland Szedressel című munkájával. Április 11-én rajzpályázatot hirdettünk, a lelkes, 14 év alatti pályázóknak Gergely mesehőseit, a Pixiket kell elképzelniük és megformálniuk.

 Csatlakozó városok

Alább található ABC sorrendben annak a 37 városnak a listája, melyekben a közönség találkozhat a III. Országos Rajzfilmünnep programjaival.

Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Budaörs, Budapest, Cegléd, Debrecen, Dunaföldvár, Dunaújváros, Eger, Gödöllő, Gyöngyös, Győr, Gyula, Hévíz, Hódmezővásárhely, Kazincbarcika, Kecskemét, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Orosháza, Pápa, Salgótarján, Sárospatak, Sopron, Szarvas, Szeged, Szentendre, Szerencs, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Szolnok, Szombathely, Tapolca, Tatabánya.

A fővárosban a következő helyszíneken találhatnak a családok kedvükre való meséket és filmeket: Gozsdu Udvar, Örökmozgó Filmmúzeum, Tabán mozi, Átrium Film-Színház, MiMozink Lurdy ház, MiMozink Óbuda és KEDDshop.

 

 

A rajzfilmünnep hivatalos oldala: www.rajzfilmunnep.hu

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása