Fel

Látogatás az ókorban – kreatív gyerekeknek és felnőtteknek

eos10

Látogatás az ókorban – kreatív gyerekeknek és felnőtteknek

 

A 2002-ben megindított sorozat névadója Éós – a Hajnal, a kezdetek görög istennője. A program célja, hogy a Szépművészeti Múzeum kínálta egyedülálló lehetőségek révén segítse a klasszikus ókor iránt érdeklődőket ismereteik gyarapításában. A Múzeum gondozza ugyanis Magyarország egyetlen antik művészeti gyűjteményét. Az Antik Gyűjtemény az egyetlen hazánkban, ami átfogó képet nyújt a klasszikus ókor világáról, és eredeti művekkel tudja szemléltetni Hellas, Italia és Róma művészetét, s ennek segítségével történelmüket, irodalmukat, az ókori mítoszokat és a mindennapokat.

 

eos8

Szakköri foglalkozások gyerekeknek

’Inasok a Kerameikosban’

Kézműves-műhely kéthetente, 15:00-17:30-ig, 10-14 évesek számára, február 24-től illetve 27-től.

* A sorozat játékos formában vezeti be a résztvevő gyerekeket az antik kultúra világába. A foglalkozások két részből állnak.

* A gyerekek először a Múzeumban kiállított művek segítségével ismerkednek az ókorral: a görög és római istenekkel, a mítoszok hőseivel, azzal, hogy milyen volt az élet évezredekkel ezelőtt.

* Ezután az Éós műhelyében maguk is készítenek tárgyakat antik minták nyomán, ókori technikákkal: mécseseket, festett vázákat, ivóedényeket, ékszereket, mozaikot.

* Tervezett csoportok:

– hétfőnként (2014. február 24, március 10, 24, április 7, 28, május 12), 15.00-17.30.

– csütörtökönként (2014. február 27, március 13, 27, április 10, május 8, 22), 15.00-17.30.

* Részvételi díj: az egész félévre 5.400 forint.

* A foglalkozásokon legfeljebb 12 főt tudunk fogadni, mert a fazekasműhelyben ennyien tudnak egyszerre dolgozni. A jelentkezéshez ld. a Hasznos tudnivalók rovatot.

 

A foglalkozásokra külön felszerelést nem kell hozni. Jó, ha a gyerekek összeagyagozható ruhában jönnek. A program végén kiállítást rendezünk az elkészült darabokból; a résztvevők hazavihetik műveiket.

eos2

‘Mouseion’

10 alkalmas tehetséggondozó program hetente, 15:00-16:00-ig, február 18-tól, keddenként.

Az ókori kultúrák iránt különösen érdeklődő 11-15 éves gyerekek számára. Az iskolában megszerzett ismeretek kibővítése a kiállításon látható tárgyak és írott források segítségével, komplex látásmód kialakítása.

Részvételi díj: 4.000 ft/fő.

Legfeljebb 8 főt tudunk fogadni.

Iskolákból szervezetten érkező csoport esetén lehetőség van ettől eltérő, más időpont egyeztetésére is.

 

eos3

Szakköri foglalkozások felnőtteknek

 

‘Kerameikos-tanfolyam’

Hétvégi kézműves-foglalkozások, különböző tematikával, alkalmanként 10:30-17:30-ig.

A résztvevők először a kiállításon ismerkednek az egyes tanfolyamok anyagát képező tárgycsoporttal, majd gyakorlati munka következik a műhelyben.

 

Tanfolyamok:

* A görög szobrászat útja az eszményi formáig. Időpont: február 22. szombat, 10:30-17:30 (ebédszünettel). Vezeti: Varga József.

* Állat formájú szobrocskák. Időpont: március 8. szombat, 10:30–17:30 (ebédszünettel). Vezeti: Hídvégi Petra.

* Az antik  harmónia mint mérce a szobrászatban. Időpont: március 22. szombat, 10:30–17:30 (ebédszünettel). Vezeti: Varga József.

* Bor, lakoma szórakozás – ivódény-készítés ókori minták alapján.  Időpont: április 5. szombat, 10:30–17:30 (ebédszünettel). Vezeti: Hídvégi Petra.

 

Részvételi díj: tanfolyamonként 3.500 ft.

Legfeljebb 12 főt tudunk fogadni.

 

eos7

‘Fiatalok a Kerameikosban

Kézműves-foglalkozás fiatal felnőtteknek, április 12., 10:30-17:30.

Kézműves-foglalkozás fiatal felnőttek (egyetemista és ahhoz közel álló korosztály) számára.

Előszőr a kiállításon ismerkedünk a görög vázákkal, majd a gyakorlatban is készítünk tárgyakat a látottak alapján, a műhelyben.

Időpont: 2014. április 12.

Részvételi díj: 3.500 ft.

Legfeljebb 12 főt tudunk fogadni.

 

eos5

Kreatív alkotóműhely

Ismerkedés különböző kreatív rajztechnikákkal, önismereti, zenés, kreativitásfejlesztő és jobb agyféltekés rajzfeladatokon keresztül, vasárnaponként.

 

Anya-lánya, anya-fia festőklub

Kreatív program anya és lánya, valamint anya és fia-párosoknak.

A múzeumban tett séta során ötleteket gyűjtünk, vázlatot készítünk, majd a műhelyben festővászonra festünk akrilfestékkel.

Időpontok:

2014. január 25. 10:00-13:00 – Rajzfilm-hősök a festővásznon

2014. február 23. 10:00-13:00 – Mitológiai hősök a festővásznon

2014. március 30. 10:00-13:00

2014. április 27. 10:00-13:00

Részvételi díj:

Anyukáknak, nagymamáknak: előzetes utalással 5000 Ft/fő/alkalom

Gyerekeknek: előzetes utalással 4000 Ft/fő/alkalom, márciustól 5000 Ft/fő/alkalom

A részvételi díj tartalmazza az összes kellékanyag költségét, a festővásznakat, valamint a múzeum kiállítótereiben és az alkotóműhelyben zajló foglalkozások díját is!

Korosztály: gyerekeknek 6-13 éves korig (anyukáknak, nagymamáknak korhatár nélkül!)

További információ: Anya-lánya, anya-fia festőklub

 

Kreatív örömnap

Teszünk egy kirándulást a múzeum kiállítótermeiben, minden alkalommal más témához és korhoz kapcsolódóan. Ötletet és inspirációt gyűjtünk, majd az alkotóműhelyben különböző technikákkal mindenki megvalósíthatja az egyedi ötleteit.

Technikák: akrilfestés, rajzolás akvarell ceruzával, pasztellkrétával, olajpasztellal.

Időpontok:

2014. február 1. 14:00-17:30 – Harmónia (zenére festés)

2014. február 23. 14:00-17:30 – “A Paradicsom meghódítása” – mesés utazás távoli tájakra

2014. március 1. 10:00-16:00

2014. március 23. 10:00-16:00

2014. április 13. 10:00-16:00

Részvételi díj: előzetes befizetés esetén 7.500 Ft/fő/alkalom, márciustól 9.900 Ft/fő/alkalom

A foglalkozásokon legfeljebb 12 főt tudunk fogadni. A foglalkozásokat Sárhidai Zsófia, jobb agyféltekés rajzoktató tartja.

A befizetés előzetesen megbeszélt időpontban lehetséges a Szépművészeti Múzeumban.

 

eos4

Foglalkozások iskolai osztályok részére

 

‘Látogatás az ókorban’

Kiállítási és kézműves-foglalkozások felsőtagozatosoknak és középiskolásoknak.

Céljuk, hogy az eredeti művek varázsa révén segítsék a diákokat az iskolai tanulmányok elmélyítésében. Az osztályokat két csoportra bontjuk: az egyiknek a kiállításon tartunk az ott látható művekhez kapcsolódó foglalkozást, a másik a kézműves-műhelyben szorgoskodik (fazekasság, mozaik-készítés, ékszerkészítés, szövés, textildíszítés, antik viselet, drámajátékok). A csoportok félidőben cserélnek.

A programot minden osztállyal külön egyeztetjük és az igények szerint állítjuk össze. Kérésre két vagy több alkalomra szóló tervet is készítünk.

* Jelentkezés: folyamatosan, telefonon vagy e-mailben (ld. Hasznos tudnivalók), előzetes egyeztetéssel.

* Időtartam: 3-4 óra.

* Részvételi díj: diákonként 500 Ft, valamint 75%-os kedvezményes belépődíj a múzeumba (400 ft/diák).

* Az osztályokat 15 fő felett két csoportra bontjuk.

* A foglalkozás 10 főnél kisebb csoportok számára nem vehető igénybe.

* Legalább 10 fő egyidejű részvétele csoportbontás esetén is szükséges mind a kiállítási, mind a kézműves foglalkozási helyszínen.

* A szövésen legfeljebb 28 főt, a fazekasfoglalkozáson, a textilnyomáson és az ékszerkészítésen legfeljebb 30 főt, a mozaikkészítésen és a drámajátékon legfeljebb 34 főt tudunk fogadni.

* Középiskolai osztályoknak csak a kiállításon zajló foglalkozást is kínálunk, melynek időtartama 1-1,5 óra. Itt egyszerre legfeljebb 18 főt tudunk fogadni, és ezesetben legalább 8 fő szükséges a foglalkozás megtartásához.

 

‘Megelevenedik az ókor’

Ókori idegenvezetőkkel a kiállításon. Rendhagyó foglalkozás iskolai osztályok részére

A gyerekek az antik görög világ valamely jellemző figurájának (Pallas Athéné istennő, vagy éppen egy görög vázafestő mester) bőrébe bújt színésszel találkoznak, aki interaktív módon, a kiállított műtárgyakon keresztül ismerteti meg közönségét az ókori görög kultúra egy-egy területével. A találkozást követően a résztvevők a szerzett ismereteket feladatlapok segítségével rögzítik, valamint kézműves-foglalkozáson vesznek részt.

Időtartam: 2 óra.

A jelentkezéshez időpont-egyeztetés szükséges.

Részvételi díj: 14.000 ft/csoport, valamint 75%-os kedvezményes belépődíj a múzeumba (400 ft/gyerek).

 

 

A jelentkezéshez érdemes átnézni a http://www2.szepmuveszeti.hu/eos/ honlapot, benne a Hasznos tudnivalók c.  rovatot. Ugyanott megtalálható és letölthető a jelentkezési űrlap.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása