Iskolaválasztási káosz 5 pontban
Melyik iskolát válasszam a leendő 7 évesemnek? A tanító nénit nézzem, vagy a módszert? Közel legyen, vagy utazzunk 8 évig naponta fél órákat reggelente? Ki segít, melyik tanulmányt olvassam el, ki mondja meg a tutit? A zene legyen a fontos, vagy a nyelv, esetleg a sport? 5 pont, leendő elsős anyukáknak, hogy felesleges túlizgulni a kérdést, így is, úgy is megtanul írni, olvasni, számolni. A lényeg: a magabiztosság, a nyugalom, és a bizalom!
- Engedd el a gyereket!
Könnyű azt mondani. Hogyan engedjem el, mikor még csak most született? Nemrég még pelenkáztam, velem aludt, gondosan megválogattam a barátait, sőt még az óvodát is nagyon nehezen találtam meg. Hogyan engedjem el egy ismeretlen közösségbe, ahol egyedül kell helytállnia, ahol egyedül kell megvívnia a mindennapi harcait, ahol magának kell megtalálnia a barátokat? Nem lehetne, hogy még egy évet óvodába járjon? Talán akkor felkészülnék időben!
- Bízz a rendszerben!
Milyen rendszerben bízzak? Hogyan tanítanak, mi alapján? Miért kell egy elsős gyereknek majd annyi lecke, különóra? Vajon biztos megtanul majd írni, olvasni, számolni? Tudom, nálam okosabbak, tapasztaltabbak bíztatnak, hogy csak jó lesz, s még egy elsősnek sem okozott ez problémát . De mi van, ha már tud írni, sőt kiválóan olvas? Akkor majd unatkozni fog az órákon?
- Majd a tanító néni segít!
Igen tudom, a bizalom a legfontosabb, s én bízok is, de valóban át fogja–e reggelente karolni, ha épp sírni van kedve? Bíztatja-e, ha elront valamit, vagy nem helyesen számolta ki? Fog-e neki segíteni, hogy jól megtanuljon olvasni, írni, számolni! Miért ne tanulhatna inkább itthon? Én sokkal jobban ismerem, s értem a gyerekem nyelvét!
- Új közösség – új élet
Persze kell az új közösség, a gyerekek, értem én. De hát nem ismer ott majd senkit! Kivel fog játszani? Lesznek-e barátai? Hogyan magyarázzam el neki, hogy miképp kell barátokat keresni? Jaj de jó lenne, ha összemehetnék picire és bebújhatnék a zsebébe, hogy onnan segítsem egész nap! Mi van, ha bántják? Ha megverik? Ha csúfolják? Ha nem szeret focizni, vagy épp a lányok nem játszanak vele? Hogy oldja meg?
- Légy biztos magadban!
Tudom, tudom, a nyugodt és határozott anyánál nincs is jobb. De most egyáltalán nem vagyok nyugodt, mert még nem döntöttem el, hogy hova járjon a gyerek? Mindjárt ki kell tölteni azokat a fránya papírokat, s még mindig nem tudom, hogy helyesen döntöttem-e. Hogy pár év múlva, már csak nevetni fogok ezeken a kérdéseken? Valószínűleg! S igen el kell engednem a gyerekem kezét! Ez az ő élete, az ő iskolája, az ő új barátai!
Még fülembe cseng anyámék szava, hogy ők a fele annyit sem bíbelődtek egy iskolaválasztással. Mentem, ahová tartoztam, s tanultam, barátkoztam. Mert ez az élet rendje! Talán nekik volt igazuk!?
