Fel

Itt a Toy Story 3… D

Itt a Toy Story 3… D

Már a Toy Story harmadik részét várnánk a mozikba, de még csak az első kettőt nézhetjük újra 3D-ben. Az új technológia azonban nem dobja fel annyira a filmeket, hogy érdemes legyen megvenni a mozijegyet, spóroljunk inkább a nyári bemutatóra – már amennyiben lesz, hisz eddig is elég sok zűr volt a produkció körül.

Sokat nem dob a filmen a 3D


Toy Story – Játékháború 3D – hirdetik a mozik óriásplakátjai, így aki nem figyel, könnyen beleeshet abba a hibába, hogy az ominózus részt a harmadiknak véli. Pedig az első és a második az, ami jelenleg fut a mozikban, csak épp 3D-s formában. Az 1995-ben és 1999-ben készült filmek ma is megállják ugyan a helyüket, de ha láttuk azokat annak idején, akkor a mostani verziókat már nem érdemes megnézni. Látványosnak látványosak, de nagyon sokat nem dob rajtuk a technológia – ha láttunk már 3D-s filmet, semmi újat nem tudnak mondani.

Igaz, az amerikai nézők így is megvették a sztorit: az első rész újrája októbertől februárig 30 millió dollárt szedett össze – 1995-ben körülbelül ennyiből jött ki az eredeti film. Itthon már nem fut ennyire a szekér, hisz a nyitó hétvégén csupán 4600-an voltak kíváncsiak Woody és Buzz régi-új kalandjára. A film annak idején volt igazán sláger, hisz az első olyan egészestés animáció volt, amit számítógéppel rajzoltak, ráadásul a mára komoly rajzfilmbirodalomnak számító Pixar első munkája volt.

 

Régóta készül a folytatás


Az első rész sikerét viszonylag hamar sikerült meglovagolni, három évvel később érkezett is a folytatás. A harmadik felvonás ehhez képest csak 2008-ban került volna a mozikba, de megjelenését így is számos dolog akadályozta – elsősorban az, hogy a Disney az új filmből már ki akarta hagyni a Pixart, ami sokaknak nem volt ínyére. A Pixar alapítói mellett Guba, a malacpersely eredeti hangja, John Ratzenberger is ellenérzését fejezte ki, sőt bejelentette, hogy a Pixar nélkül nem hajlandó részt venni a munkálatokban.

A Disney végül engedett a nyomásnak, és az eredeti alkotók kezébe helyezte a produkciót. A filmeseknek ekkor újabb nehézségeknek kellett szembenézniük, a szinkronstábból ugyanis ketten is elhunytak időközben – Slinkynek, a rugós tacskónak és a második részből ismert pingvinnek, Wheezynek kellett új hangot találni Jim Varney, illetve Joe Ranft helyett. A rendezést a második film társdirektora, Lee Unkrich vállalta magára, a forgatókönyvet pedig A család kicsi kincse Oscar-díjas szerzője, Michael Arndt jegyzi.

A történetről egyelőre nem sokat lehet tudni: az eredeti elképzelés az lett volna, hogy a Buzz Lightyear-figurákat visszavonja a gyártócég, így természetesen Andy játéka is visszakerül Tajvanba – a többiek pedig a nyomába erednek. Ezt az ötletet azonban elvetették, mert túl gyengének találták – arról viszont nincs hír, hogy mit találtak ki helyette. Reméljük, a nyáron kiderül, az Egyesült Államokban június 18-ra tűzték ki a premier dátumát.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása