Áldás vagy átok? Tanít, szórakoztat, nevel, vagy butít, felszínessé, függővé és kiszolgáltatottá tesz? – hogyan és főként miképp válhat javára a világháló a gyerekkorosztálynak.
Első kérdésem szülés után:
– Milyen?
– Megvan mindene! – mondta az orvos mosolyogva
– De fiú vagy lány? – ismételtem a kérdést, (1973-ban!)
– Persze, hogy fiú, hiszen megvan mindene! – és csodálkozott a doktor, miért nem értettem elsőre.
Valentin-nap táján a csapból is folyik. Nem szeretem a Valentin-napot. (Mint ahogy a többi „kinevezett napokat” se.) Elvileg a szeretetről szól, de színtiszta méz-máz, üzlet.
Az újévben: elkezdem, abbahagyom, betartom, …másképp csinálom. Ugye ez a fogadalom lényege. Míg az elhatározásainkat, céljainkat változtathatjuk, a fogadalmainkat csak „elfelejthetjük” betartani, ezzel frusztrálva önmagunkat.
Nemzedékek Tanítója szóban és írásban december 19.-én lenne 80 éves. Igaz, már négy éve, hogy itt hagyott minket, de nem halt meg, hiszen – mint mondta – az őrök élet titka, hogy az ember tovább él a gyerekeiben, és azok gyerekeiben.
Gáspár Sarolta az Egyszervolt.hu oldalon az Apróságok című rovatot vezette. Korábbi cikkeiből a mindig aktuális témákra térünk vissza. Mert az érték nem vész el. Mostani cikkünkben – december lévén, – az ünnepről és az ajándékozásról van szó.
Istennek bizonyára valami gondja akadt, tanácsra volt szüksége, azért emelt magához. Nagyon hiányzol! – mondtam a búcsúztatón, s ez a hiány nem múlik. December 19-én lenne 77 éves Dr. Ranschburg Jenő.
Egy felnőtt átlagosan 15-ször nevet naponta. Egy óvodás 400-szor. A Greenwichi Egyetem karácsonyi stressz felmérése alapján – a stressz december első szombatjától az ünnepek végéig folyamatosan nő – majdnem félúton vagyunk. Te hányszor nevetsz egy nap?