Életmód

Kislányom most kezdte az iskolát és két hét után problémák adódtak. Reggelente nem akar iskolába menni, és már ott tartunk, hogy sír, hogy ne hagyjam ott. Indokként azt hozza fel, hogy unatkozik, Ő már régen elvégezte a feladatát, amikor a többiek még nincsenek kész vele, a tanító néni nem mindig Őt szólítja fel, hiába jelentkezik. Iskola után viszont mindig boldogan jön haza, és azt mondja jó napja volt. Minden este újra játssza az iskolában történteket, az övé a Tanító néni szerepe.

Érdekes, de amióta iskolába járok, a felnőtteket egyetlen dolog érdekli. Mindenki megkérdezi tőlem:   – Aztán szeretsz-e iskolába járni?

– Én mindig szeretek iskolába járni, – mondja a tapasztalt 10 éves unokám – Én még nem tudom,… hogyha rájövök mire jó az iskola, majd elmondom – idézi Janikovszkyt „iskolakezdős” húga, miközben mindketten izgalommal készülődnek az évnyitóra. A szavazás állása szerint a legtöbben – egy kicsit – féltik gyereküket az első osztálytól, mert…

„… eszünk-iszunk, mulatírozunk, vagy egyszerűen csak csak leülünk beszélgetni egymással, és többen leszünk, mint tavaly, de – reméljük – kevesebben, mint jövőre.” Jelentem: a szervezők tervét „túlteljesítettük”. Bár nem volt olyan kellemes az idő, mint tavaly augusztus 28.-án, mégis sok ezren ettek, ittak, zenét hallgattak, sétáltak idén már délelőttől egészen éjfélig a Pozsonyi úton, ahol másodszor rendezték meg Újlipócia piknikjét.

Melléklet. 2010.8.28.

„Engem midig csak a hibáimért ostoroztak. A szüleim azt hitték, ha dicsérnek, rosszat tesznek. Én próbálom másként nevelni a fiamat, de – anyaként – megértőbb vagyok a szüleimmel, mert senki nem tud kibújni a bőréből, és ahogy őket nevelték a nagyszüleim, azt vitték tovább” – emlékezett Tóth Kriszta költőnő a gyerekkorára.