Életmód

Kis gyerekek, nagy kalandjai – ahogy egy „fogadott” Nagymama látja „kölcsönkapott” unokáit a tengerentúlon. Tíz rész, tíz kicsi történet Veres Krisztától, aki kilépve a multi-létből, most „öröm-rajzol”.

Ugye bevallottam, hogy egyetemista koromban a „Belső utak könyve” volt a „bibliám”, és ma, öt-unokás nagymamaként is sokszor azon kapom magam, hogy néha úgy idézem Popper Péter gondolatait, mintha az enyémek lennének.

„Van akinek az élet kell, van, akinek a könyvek” – mondta Füst Milán. Popper Péternek mind a kettő kellett. Szülőként, tanárként az a feladatunk, hogy zűrzavart keltsünk a fejekben,… aztán jó kérdéseket feltéve ne fogadjuk el azokat a válaszokat, amelyek egy igazságot hirdetnek – igazithatna még egyet az idézeten a nemrég elhunyt népszerű pszichológus.

Ötunokás nagymamaként van alkalmam meghatódni az anyák napi ünnepségeken, – de az, hogy egy kisbocs és anyamedve történetén majdnem elsírom magam, … elgondolkodtat.

A valódi szülői adakozás nem vár viszonzást, se tudatosan, se tudat alatt. A szülői szeretet lényege, nem azt a reciprok altruizmust takarja, hogy most adok, de majd visszakapom. A paradoxon: úgy szeretek, hogy nem számítok viszonzásra, …és csak így kaphatok viszonzást.

Szabály, recept nincs, de a mindennapi tapasztalat  – és emellett számos tanulmány – bizonyítja, hogy szüleinkhez fűződő, kora gyermekkori kapcsolataink belső modellé válnak későbbi kapcsolatainkban.