Huszonkilencedik alkalommal népesül be a Budai Vár: a hazai mesterek és kézművesek javában készülődnek a Mesterségek Ünnepére, ahol idén a pásztorélet kerül előtérbe.
Az ünnepi hosszú hétvégén a legbátrabbak megszerezhetik a három aranyhajszálat, túljárhatnak a sárkány eszén, és kiszabadíthatják a világszép nádszálkisasszonyt…
A nagy hőségre való tekintettel a Skanzen is nyári üzemmódra kapcsolt: július és augusztus folyamán számos frissítő elemmel teszik komfortosabbá a látogatók múzeumi kalandozását
Aki június utolsó hétvégéjét Budapesten tölti egy vagy több csemetéjével, ne hagyja ki a Norvégminta Fesztivált, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a gyöngybagollyal vagy a terápiás kutyákkal, kézműves foglalkozásokon redizájn tárgyakat készíthetnek és még számos izgalmas tevékenységben vehetnek részt.
A Vasúttörténeti Park június 14-én nyolcadik alkalommal rendezi meg a Közlekedésbiztonsági Napot, azzal a céllal, hogy a gyerekek már egészen kicsi kortól játékos formában tanulják meg a gyalogos-, a vasúti-, a kerékpáros- és a tömegközlekedési alapszabályokat.
A gyereknappal egybekötött megnyitóval veszi kezdetét a Savoya Park Kocka-kiállítása, mely két héten keresztül lesz látható a bevásárlóközpontban. Az érdeklődőket kézműves foglalkozásokkal, Szalóki Ági-koncerttel és meseelőadással várják.
Egész nap koncerttel, bábszínházzal, állatos bemutatókkal, interaktív játékokkal, változatos kreatív foglalkozásokkal és friss mesékkel várja a Pagony a könyvszerető családokat május 30-án, szombaton, a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében.
A hétvégén valódi időutazáson vehetünk részt Európa legrangosabb török kori történelmi fesztiválján. A Tatai Vár lábánál a szemünk előtt elevenedik meg az 1597. évi történelmi jelentőségű ostrom.
Matyó hímzőasszonyok, tápéi gyékényszövők, solymászok, mezőtúri fazekasok, hagyományőrző dunai halászok, kalocsai pingálók – csak néhány azok közül a közösségek közül, amelyekkel a szentendrei Skanzen pünkösdi rendezvényén találkozhatunk.