Fel

Ki tette vissza a hőscincér csápját? – ökoszínház gyerekeknek

00002

Ki tette vissza a hőscincér csápját? – ökoszínház gyerekeknek

 

Csupán egy kisfiúnak tett ígéret kellett, s máris egyenes út vezetett a Gombagyökértől a Kitin Klánig, mely játékos, humoros formában hívja fel a figyelmet a környezettudatos magatartásra. A K. V. társulat gyerekeknek szóló első bemutatójáról, az A Kitin Klán a Kertbe megy című darab létrejöttéről a társulatalapító színésznők mesélnek.

Az ígéret szép szó

 

Már régóta szerettünk volna környezetvédelmi témájú előadást készíteni gyerekeknek – mondja a két színésznő, Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina, a K.V. Társulat alapítói – mivel annál fontosabb témát, mint hogy a Föld szeretetére, a természet védelmére ösztönözzük a gyerekeket, nemigen tudnak elképzelni. A közvetlen inspirációt a társulat tavalyi Gombagyökér című háztartási bábjátéka adta. A mesés elemekkel átszőtt felnőttelőadás közben érett meg az elhatározás a gyerekprodukcióra, amit nagyban előmozdított Zsuzsa kisfia, Valter Fülöp. Mikor ő hírét vette a bábjátéknak, ő is szerette volna látni, ám mivel a Gombagyökér erősen korhatáros produkció, otthon kellett maradnia. Ám Juhász Kristóf, a Gombagyökér írója akkor ígéretet tett Flüpinek, hogy ír egy mesedarabot.

Mire számítson, aki jegyet vált az A Kitin Klán a Kertbe megy című előadásra?

 

Olyan produkciót szerettünk volna létrehozni, ahol eltűnik a hagyományos színpad-nézőtér viszony, ahol a cselekmény a gyerekek között, a gyerekek aktív közreműködésével játszódik, ahol mind az öt érzékszervüket használhatják a játékban. Mivel a szereplők hosszú utat járnak végig az előadás során, igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni a kidolgozott, koreografált mozgásokra, és a zenék kiválasztásakor-megalkotásakor is a természetesség a fő szempont. De nem csak a látásnak és a hallásnak szánunk szerepet, hanem a szaglásnak, az ízlelésnek, a tapintásnak is: a látvány organikus elemekből épül, a díszlet egy részét magunk gyűjtöttük a környező erdőkben, s a kellékek – fűszer- és gyógynövények – is egytől-egyig természetes anyagok.

Hol, mikor és milyen korosztálynak játsszátok az előadást?

 

Az 5 és 9 év közötti korosztály a célcsoportunk, na meg persze a szüleik. Helyszínnek – nagy örömünkre – sikerült megnyernünk a FUGA Építészeti Központot Budapest belvárosában, a Petőfi Sándor utcában. Egyfelől itt megy majd a produkció, de tervezzük utaztatni is. Egészen biztosan játsszuk majd a Janikovszky Éva Általános Iskolában, a Vakok Intézetében, és a K.V. Társulat színházi nevelési programja keretében vidéken, Nagyalásonyban és térségében, valamint fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyerekeknek, rendhagyó drámafoglalkozásokkal kombinálva.

 

A Kitin Klán a Kertbe megy bemutatója október 24-én 11 órakor lesz novemberben pedig 6-án és 21-én 11 órakor látható a darab a FUGA Építészeti Központban, Budapest V., Petőfi Sándor utca 5. szám alatt.

Fotók: Markó Róbert (K.V. Társulat)

Nyulász Péter

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása