Fel

Meseházi emlékezés Schéner Mihályra

Meseházi emlékezés Schéner Mihályra

Születésnapi rendezvényre hív a békéscsabai Meseház mindenkit, aki szereti a meséket, verseket, s főleg azokat, akik ismerik, tisztelik Schéner Mihályt, a Meseház megálmodóját. A program apropója, hogy a gyerekkultúra sorsát szívén viselő művész idén lenne 90 éves, a program címe pedig már önmagában is mesés: Meseházi Boldogság Betakarító Ünnep.

 

Meseházi program

SCHÉNER 90 Meseházi Boldogság Betakarító Ünnep című rendezvényre invitálja a látogatókat a békéscsabai Meseház. A február 1-i programon az általános iskolásoknak Mikula-makula rajzversenyt rendeznek, majd verseket hallgathatnak a gyerekek. Később Schéner Mihályre emlékeznek a művész képeivel, délután pedig a Mester írásaiból olvasnak fel.

 

Mesésház

A rendezvény különleges helyszíne az a Meseház, amelyet még Schéner Mihály álmodott meg. Ez a hely egy sajátos, népi ihletésű mesevilág, ahol a tornácon megcsodálhatjuk az alapító festő faplasztikáit. A mesevilág a házban is visszaköszön: a látogatók a Fabulatóriumban megnézhetik a Mesélő Székét, s a gazdagon díszített Életfát. A házban szív, gránátalma, különböző mese- és legenda figurák pompáznak színesen, a gyermekjátékok világát varázsolva a Meseházba.

Schéner Mihály, azaz a Mester szavaival élve: “Végtelenül zavaros, romlásban lévő világunkban a legnagyobb veszély az ártatlan és tiszta gyermekeket fenyegeti. Szeretném őket kicsiny lélekvesztőmön biztos helyre vinni, míg leapad a piszkos ár. Szeretném őket megőrizni ártatlanságukban és játékosságukban, mert a játékosság a szellem indázó, csapongó, égig érő fája. Ha jól alakítjuk, felér Istenig, s fürge gyermekként ezen majd mi is átugorhatunk a mennybe.”

 

-nyp-

 

A program:

Az egyszervolt programajánlóján

Időpont: 2013. február 1., péntek.

Helyszín: Békéscsaba, Békési út 17., Meseház

Támogatta: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Meseház.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása