Nagymama órarendje …

Kell-e segítség a mindennapokban? Milyen szerepet kapnak a nagymamák a gyereknevelésben? Illetve mennyire terheljük le gyerekeinket, és a nagyszülőket?

Gáspár Sári korábbi anyaga még ma is aktuális.  Belehallgatott két nagymama párbeszédébe. Érdemes elolvasni! 

Belehallgattam két nagymama párbeszédébe

– Alig vártam, hogy vége legyen a nyárnak, és újból együtt legyen a család, kezdődjön az óvoda, iskola,… most készül az „órarendem” egyeztetjük kit mikor hova kell hozni-vinni…. Képzeld, Ágikának kezdődik az ovis torna, Andriska angolt is fog tanulni. Heti két órában a tanár jár majd hozzájuk. Szombaton, mert az összes többi délutánon már van valamilyen külön órája, meg nem is tudnám már én se vállalni, hogy még nyelvórára is vigyem.
– Nem túlzás minden percét beosztani?
– Nem. A fiam már tavaly akarta hogy kezdje el az angolt, de Andriska ragaszkodott a karatéhoz, úszáshoz, a menyem, pedig a zenéhez, és ameddig én bírom,…télen síedzésre is hordtam, de megérte, mert nyolc évesen nyert a kilenc évesek versenyén.
– Még csak harmadikos és több elfoglaltsága van, mint az én két unokámnak,…igaz az én gyerekeim nem hajtják az unokáimat, mondtam,..
– Te is tudod, hogy már az óvodában kezdődik verseny, de szerencsére Andris eközben jól tanul, rengeteget olvas, egy fantasztikus „ide nekem az oroszlánt is” gyerek, semmiről nem mondana le….
– Az a szerencse, hogy minderre van pénz, …no meg, hogy Te „főállásban” nagymama vagy, éjjel –nappal számíthatnak rád,… és igénylik is hogy velük legyél.
– A nevelés nem pénzkérdés! Persze hogy besegítek, -nem csak én-, mi nagyszülők hozzuk, visszük az összes unokát, míg a szülők -hála istennek- dolgoznak. Fárasztó, de a legnagyobb öröm velük lenni,…figyelni, hogy alakulnak. Igyekszem nem beleszólni a nevelésbe, alkalmazkodni a gyerekekhez, de azt ők is tudják, hogy amit most kapnak a kicsik, később nem pótolható, és megalapozza a jövőjüket. A legjobb befektetés a jó nevelés!
– Hát,… ha a gyerekeim igényelnék én is vinném az unokáimat, de a lányom mindent maga akar csinálni. Nem engedi el Petit, (csak az állatkertben voltunk kettesben néhányszor.) Mintha féltékeny lenne, hátha mást is megszeret a gyerek. Képzeld tavaly az erdei iskolába, azért nem fizette be, mert neki hiányozna, ha nem szuszogna mellette a fia. A fiaméknál is hiába próbálkoztam, a menyem feleslegesnek tart minden külön foglalkozást, – örül, ha az iskolai dolgokat elvégzik. Szóval, nem igénylik hogy segítsek. Lehet, a nevelésükbe való beleszólásnak érzik, ha részt akarok venni a hétköznapjaikban is és nem csak „ünnepi” nagyiságra vágyom?
– Az biztos, hogy az én gyerekeim beengednek az életükbe, sokat adok, de én még többet kapok.

Nem figyeltem tovább a beszélgetést, azon gondolkodtam, hogy is van az a mondás, hogy „ Indiában az a szokás, hogy az mond köszönetet, aki ad, annak, aki elfogadja. Mert hiába akarsz Te adni, ha nincs akinek adjál, vagy nincs aki elfogadja.”

A cikk – Gáspár Sarolta Apróságok c. rovatának egy korábbi anyaga.

Gáspár Sarolta új műsorát a Gubancainkat, minden csütörtökön 15-16 óra között a Rádió Bézsben hallgathatják meg.