Fel

Nemzeti Minimum Napja – koncert

nemzetiminimum1

Nemzeti Minimum Napja – koncert

 

A Papp László Budapest Sportaréna, mint az ország legnagyobb befogadó intézménye, nemzeti szimbólumként is tökéletes helyszíne a Nemzeti Minimum Napja c. programnak. Hozzájárul ahhoz az állampolgársági kezdeményezéshez, amely abban bízik, hogy nemzetünk és Európa életében lehetnek közös pontok, közös értékek és érdekek.
pixel

pixel
nemzetiminimum2

A szeptember 26-i koncert szervezését, technikai hátterét, valamint rögzítését professzionális cégekkel közösen végezzük – mondják a rendezvény gazdái.

Szeretnénk olyan gyerekeket és családokat is elhozni az Arénába, akik helyzetüknél fogva nem vagy csak nagyon nehezen jutnak el egy ilyen rendezvényre. Az országosan és nemzetközileg is elismert művészek kiállása a nemzet felelős gondolkodását erősítheti – az állampolgárok jó szándékára, szolidaritására építve. A különböző szolgálatok, szervezetek pedig konkrét és gyakorlati segítséget is nyújthatnak.

A jegyeket jelképes 1000 forintért értékesítjük, fenntartva jelentős mennyiséget azoknak a partnereinknek, szolgálatoknak és támogatóknak, akik egyetértenek és segítik kérésünket. Az általuk megvásárolt jegyeket akár társadalmi felelősségvállalásként is a hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak adhatják.

 

nemzetiminimum1

Nemzeti Minimum Napja

Papp László Sportaréna – 2015 szeptember 26. 10.00 – 22.00

Nemzeti Minimum koncert

10-től 10-ig

közel 100 neves előadóművész közös koncerttel áll a Papp László Sportaréna színpadára, hogy felhívja a figyelmet a hazai gyermekéhezés megszüntetésének fontosságára.

 

freka4

12 óra zene a gyerekekért

Belépőjegy: 1000 Ft, ami egy kétgyermekes család napi minimum étkezési költsége.

A koncerten nem gyűjtünk semmit, a bevételt jogi kötelezettségek teljesítésére használjuk.

A fennmaradó összeggel pedig egy Gyermekétkeztetési Krízis Alap létrehozását kezdeményezzük.

A program összes résztvevője ingyen dolgozik, térítésmentesen nyújtja szolgáltatásait.

 

muzsikas

 

A napot alapvetően két részre lehet osztani:

10 -14 ig a kisebb gyerekeknek szóló produkcióké a főszerep.

10 órától indul a Nagyteremben a zene.

Az Aréna termeiben előadást tart többek között a Budapest Bábszínház, a Vaskakas Bábszínház, a Színházművészeti Egyetem. Színészek, zenészek, közismert médiaszemélyiségek játszanak, mesélnek, beszélgetnek a gyerekekkel. Számítunk a Momentán Színház művészeire és a Pirosorr Bohócdoktorok jelenlétére is.

14 órakor hangzik el a Nemzeti Minimum dala, Bornai Tibor szerzeménye, a “Háttal a napnak”, a fellépők tolmácsolásában, talán ekkor lesznek a legtöbben a színpadon.

A közös dal után a Nemzeti Minimum képviselői köszöntik a vendégeket, majd a felkért, megkeresett képviselők ismertetik azt az  országgyűlési határozatot, képviselői indítványt, mely elindítja azt a törvénykezési folyamatot amely biztosíthatja a magyarországi gyermekéhezés felszámolását.

Ezután elkezdődik a gálaszerű koncert, ami kb. 22 óráig tart.

 

További részletek: http://nemzetiminimum.hu/

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása