Példaképekkel nap, mint nap találkozunk. Még akkor is vannak példaképeink, ha arra a kérdésre, hogy “neked ki a példaképed?” azt válaszoljuk “senki”. Valakihez mindig szeretnénk hasonlítani. Azt próbáljuk letükrözni a külsőnkkel (haj, smink, ruhák…) vagy akár képességeinkkel, tetteinkkel. Lehetnek azok színészek, zenészek, szülők, tanárok vagy akár sportolók. Szinte mindenkinek van példaképe, csak az olyan ciki bevallani, hogy van. Pedig ez egyáltalán nem szégyen. Mindenkinek szüksége van, lenne példaképekre.

 De hogyan válasszunk példaképet?

A legfontosabb, hogy azon a területen keressük, ahol mi is tevékenykedünk vagy ahova mi is szeretnénk kerülni. Olyan példaképet válasszunk, amilyenné mi is szeretnénk válni. Sajnos sok hamis példakép-ideállal kell szembesülnie a mai kor gyermekeinek, mert a médiában nem mindig az igazi értékek kapják a legnagyobb figyelmet. Nehéz csak a médiából ismert személyek igazi tulajdonságait feltérképezni, ezért ők csak egy általunk, a hozzánk eljutó információk alapján, elképzelt idolok. Természetesen ezzel nem szeretném azt kijelenteni, hogy akit személyesen nem ismerünk, az mindenki más, mint amilyennek mondjuk a TV-ben látszik, de van rá esély, hogy nem teljesen ugyan az.

Lényeges kérdés, hogy különbséget tudjunk tenni pozitív és negatív példakép között. Sokszor a negatív hősök épp oly vonzóak, mint a pozitívak. Ki ne szeretett volna gengszter lenni gyerekkorában?! De akár felnőttként is vonzó – vagy inkább irigyelt – lehet egy-egy negatív szereplő, ha egy olyan kép alakul ki róla, hogy ő mindent megtehetnek.

Véleményem szerint a példaképeket a minket szorosan körülvevő környezetből kellene kiválasztani. Ők azok, akik nap, mint nap nyomon követhetők, akikkel kapcsolatban tudunk maradni és akár még tanácsot is tudnak adni. Megfigyelhetjük őket a napi teendőik során és ezáltal sokkal életszerűbbek az erősségeikkel és a hiányosságaikkal együtt.

Miért fontos a példakép?

Mert a tudatalattinkban olyanná szeretnénk válni, mint ő. Olyan gyorssá, erőssé, okossá, elismerté és ügyessé (és még sorolhatnám), mint az akire felnézünk. A példaképek megmutatják nekünk, anélkül hogy extra dolgokat tennének, hogyan válhatunk mi is olyanokká, mint ők. „Csak figyelni kell őket és lemásolni mindent, amit tesznek. A viselkedésüket, öltözködésüket, a hozzáállásukat és minden megnyilvánulásukat. Ez a legegyszerűbb formája a fejlődésnek. Ha ők példaképekké tudtak válni, az azt jelenti, hogy valamiben kimagaslót teljesítenek. Már tudják, hogyan kell arra a szintre eljutni és, hogyan kell ottmaradni. Tehát nekünk nem kell kitalálni semmit, csak követni őket.”

No de ez azért nem ilyen egyszerű feladat! Nagyfokú fegyelmezettséggel, kitartással és elszántsággal viszont hasonlóakká válhatunk, mint ők. Azért “csak” hasonlóakká, mert mindenki más és más. Ám egyszer eljöhet az ideje, hogy behozzuk példaképeinket és még az is, hogy minden téren le is hagyjuk őket!

Miben nyilvánul meg a példaképek követése?

Röviden szólva mindenben.

 

Vegyünk például egy sportolót. Ha olyan szeretnék lenni, mint az általunk kiválasztott sportoló, akkor mindent meg kell tudnunk róla, s kiderül: ő sem véletlenül lett az, aki. Tudnunk kell róla hány órát edz, mit csinál az edzéseken, mit csinál a szabadidejében, mi érdekli őt, mit olvas, mit tanul, hogyan beszél, hogyan öltözködik… Meg kell néznünk minden versenyét, és ha vannak speciális képességei, megpróbálni azokat is elsajátítani – egy-egy mozdulatot, trükköt, cselt. Manapság szinte minden szükséges információ megtalálható az interneten – nehéz is elbújni a kíváncsi szemek elől.

S természetesen a példakép követése nem egy könnyű és rövid folyamat, ám a befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét! Ezt tapasztalatból mondhatom.

Meddig példakép a példakép?

Természetesen addig, amíg ki nem ábrándulunk belőle. Ez lehet abból fakadó, hogy rájövünk, mi nem is olyanok szeretnénk lenni, de lehet azért is, mert már olyan kvalitásokkal rendelkezünk, mint azok, akik hosszú időn át példaként szolgáltak számunkra. Ez már siker a javából! Olyanokká váltunk, amilyeneké szerettünk volna lenni.

S akkor érkezik egy újabb nehéz feladat: még jobbak szeretnénk lenni. Ebben az esetben követhetjük a jól bevált módszert és kereshetünk egy újabb “áldozatot” – azaz példaképet. Természetesen a régi tiszteletben tartásával, mert ugye az ő segítségével jutottunk el oda, ahol vagyunk. Viszont ha nem találunk, akkor magunkra vagyunk hagyatva. Saját erőnkből kell tovább mennünk és olyan dolgokat kitalálnunk és véghezvinnünk, amint még eddig senki. Ez vezethet az igazán nagy csúcsokhoz és sikerekhez.

És itt jön a kritikus pont: magunk is példaképpé váltunk. Figyelnek minket. Ehhez kell tartanunk magunkat – s figyelni, mert jönnek a lekörözők!

Gergely István

* A cikk a TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0426 projekt támogatásával, a projekt keretén belül elvégzett szakértői munka részeként készült el. *