Dicséret és szidás a nevelés két karja. Ebben a kettős ölelésben érezheti magát biztonságban a gyerek. Minél fiatalabb, annál nagyobb szüksége van a dicséret és a szidás biztató- korlátozó irányítására. De hogy jön ide a póráz?!

 Pórázon

A póráznál jobb „jelképet” – amit az óvodás Eszterrel készült riportom kínált – keresve se találhattam volna a nevelési „húzd meg, ereszd meg” témához. Eszter egy kiskutyához hasonlítja magát, aki nagyon is szereti, hogy pórázon tartják, mert:

  … a póráz: se nem rövid, se nem hosszú, pont jó! (1.20mp)

Azt hittem Eszter irigyli a kutyát, hiszen ha elengedik a pórázról, akkor az kedvére azt csinál amit akar. Őt viszont megfogják, hiszen fegyelmezik, bár sok mindent szabad neki és a nővérének is (már amit megengednek a szülők).

Eszter szülei úgy csinálják, hogy szigorúak is meg nem is. „Miközben engedik, hogy azt csináljon, ami jólesik, de nem annyira, közben azért rövidre fogják a pórázt”. Eszter elégedett. Így jó. Olyanra nem is gondol, hogy „még egy kis szelídséget” kaphatna a szüleitől, vagy hosszabbra eresztenék a pórázt. Biztonságban, szeretetben, élnek a családban és ő – aki még csak 6 éves – mindent jutalomként fogad. A 13 éves Bea – a Papa szerint – már „rángatja a pórázt”, kezdi a kamasz „szabadságharcot”, büntetésnek érzi az odafigyelést is. A szülők remélik, hogy ha szigorral és szeretettel továbbra is kézben tartják a gyerekeket, „túlélik” a kamaszkort.

Örök kérdés az, hogy hogyan jutalmazzunk, vagy büntessünk egy gyereket! A nevelésnek az a célja, hogy önbizalmat adjon, és elégedett felnőtt váljon a gyerekből, mit sem változott. De mára a célhoz vezető „nevelési eszköz és úthálózat” nagy része elavult. Sokszor elbizonytalanodunk pedagógusként és szülőként is, hogy mit szeretnénk – mit tudunk – elérni a jutalmazással és mit a büntetéssel.

 Egészséges egyensúly

Megkértem Bálintot (16 éves, őszinte gimnazista), akit pici kora óta ismerek, hogy véleményével képviselje a középiskolás korosztályt. Részlet az írásából:

„… Valószínűleg sokan egyetértenek velem abban, hogy a túl szigorú vagy a túl engedékeny gyereknevelés gyakran rövid és hosszú távon is kellemetlen következményekkel járhat. Ha valakit már 8. osztályban mindenhova elengednek, az a kamasz gyerekből azt az érzést válthatja ki, hogy nem törődnek vele a szülei, nem érdeklődnek iránta. Könnyen előfordulhat, hogy ezt érezve elzüllik, drogokhoz nyúl, szélsőséges társaságokhoz csapódik.

Viszont – szerintem – ugyanezt érheti el a szülő akkor is, ha ennek pont az ellenkezőjét csinálja, mert így elhúzódhat a lázadó korszak. Gyakran a túlságosan korlátozott gyerekek követik el a legnagyobb hülyeségeket, amikor néha sikerül kiszabadulniuk otthonról. Legrosszabb esetben a gyermek megutálja a szüleit. Sajnos én nagyon sok ilyet ismerek, és szerencsésnek érzem magam, hogy nálunk ez nem így történt.

Nyilván nagyon nehéz ezeket a problémákat szülőként kezelni, néha például már én is féltem a saját fiatalabb testvéreimet esténként, tudván, hogy hány ismerősömet rabolták már ki egy-egy buli után. Úgy gondolom, hogy a szülőknek valahogy meg kellene találniuk egy egészséges egyensúlyt a tiltások és az engedélyezések között.”

Az egészséges nevelés arról szól, hogy képesek vagyunk-e rugalmasan alkalmazkodni az új helyzetekhez, segítenek-e saját értékeink a nevelés helyes irányát és a szigor és engedékenység jó arányát megtalálni a gyakorlatban?

Bízunk-e az egészséges szülői ösztöneinkben, van-e annyi önbizalmunk, hogy mások tanácsaira is nyitottak maradjunk, készek tanulni szülő társaink tapasztalataiból?

Remélem Eszter és Bea szülei megtartják, megtalálják azt az egészséges egyensúlyt, ami a „póráz” kezelésében eddig a lányok megelégedésére szolgált.

Egy biztos, régi tapasztalat, amiből gyerekek és szüleik, régen és ma is okulhatnak: Még senkit se sikerült jóvá szidni!

Gáspár Sarolta

 

* A cikk a TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0426 projekt támogatásával, a projekt keretén belül elvégzett szakértői munka részeként készült el. *