Fel

Szivárványhídon át az irodalomba

Szivárványhídon át az irodalomba

Minden, amit az irodalomról tudsz, s minden, ami a könyvekből kimaradt, (de nem merted megkérdezni). Az első, interneten zajló, levelezős rendszerű vetélkedő, ahol az irodalomban, műveltségben mérhetik meg a diákok a tudásukat. Országos irodalmi és műveltségi verseny, amelyre még várják a szervezők a jelentkezőket.

Kutass, érezz, olvass másképp!


Hogy manapság egyre kevesebbet olvasnak a gyerekek? Talán a feltevés igaz is lehetne, viszont ezt próbálja ez a verseny megcáfolni. Arra buzdítják a gyerekeket, hogy érezzék át újra a könyv tapintását, illatát, érezzenek rá az olvasás örömére. Természetesen mindezt a játék, a verseny keretében, s egy kicsit a modern technika segítségével, az internet bevonásával. Itt nem kell a kötelező olvasmányokról beszámolni, nem kell gyorsösszefoglalókat keresgélni a neten. Itt pont a kutatás, az elmélyülés a lényeg, hogy ráérezzenek, hogy lehet másképp is olvasni, csupán csak az olvasás öröméért.

 

A bűvös négyes

 

A verseny négy fordulóból áll, ahol a magyar és világirodalommal kapcsolatos feladatokat oldhatnak meg. Megismerheti és bemutathatja a lakóhelyéhez kapcsolódó írókat, költőket, olvassa és a verseny során felhasználja a Magyarországon kapható sajtótermékeket. Megismerkedik a korosztálya tananyagon kívüli irodalmával is, s az internet rendszeres használatával megtanul tájékozódni a számítógépes világban. A versenyen a diákok négy korcsoportban versenyezhetnek. A feladatlapok változatos feladattípusokból állnak: például rejtvény, feleletválasztós teszt, interjúkészítés, dalszöveg-kiegészítés, versfelismerés, olvasónapló, a nagyobbaknál prezentáció készítése.

Jelentkezni még lehet.

Részletek a http://levelezoversenyek.hu/szivarvanyhid/ weboldalon olvashatóak.

 

Színes világ


Mitől más ez a verseny, mint a többi? Új a téma, új a megközelítés. A szervezők jogosan lehetnek magukra büszkék, hiszen ez az első olyan levelezős vetélkedő rendszer ma Magyarországon, ahol az irodalomban, műveltségben mérhetik meg a diákok a tudásukat, mégpedig az internet segítségével.

Korábbi tapasztalataik alapján, amikor angol és német nyelvben hirdettek hasonló versenyeket, több ezer diák jelentkezett, most ugyanezt az érdeklődést várják a szervezők. S,hogy miért szivárvány? A különleges kalandba a „szivárványhídon” juthatnak el a versenyzők, amely elvezeti őket a könyvek színes világába.

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása