Fel

Te hány évesen hagynád otthon a gyereked?

kinder-alleine-zu-hause-lassen

Te hány évesen hagynád otthon a gyereked?

Te hány éves korától hagynád otthon a gyerekedet? Egyáltalán jó, ha egyedül hagyod, s ha igen, akkor mire figyeljünk. Tapasztalatok, gondolatok, ötletek, tanácsok.

 

Ha a szükség törvényt bont

 

Minden jó érzésű szülő úgy gondolkodik, hogy nem hagyja jószívvel otthon a gyerekét. Viszont vannak olyan helyzetek az életben, amikor a szükség törvényt bont. Csak le kell futni a sarki boltba, vagy épp csak egy órára mennénk el olyan helyre, ahová nem szeretnénk gyereket elvinni, s nincs kire bízni. Ilyen esetben felmerül a kérdés, hogy hány éves kortól tudjuk otthon hagyni a kicsit. Mikortól bízzunk meg benne annyira, hogy valóban felelősségteljesen viselkedjen, s bátran ott hagyjam a lakásban? Természetesen ez a neveléstől is függ, s a szülő – gyerek kapcsolatától is, de a nagy átlagban a 9-10 éves gyerekekben már nyugodtan megbízhatunk.

S itt a kihíváson, a bizalmon van a hangsúly. Hogy igenis megbízzunk benne annyira, hogy rábízhatom a lakást, a házat. Tudjuk, hogy nem fog semmi rosszat tenni, szélsőséges esetben nem gyújtja fel a lakást. Ez egy fontos bizalom játszma, amelyben a gyerek is fontosnak tartja a bizalmat, s büszke lehet magára. Abban az esetben, ha az első alkalom zökkenőmentesre sikerült, akkor ezt  máskor is bizalommal megismételhetjük.

 

eltern-kinder-jugendliche-allein-zu-hause

 

 

Szabályok azok kellenek

Persze szabályok nélkül ez sem megy! Amellett, hogy rengeteget beszélgetünk a gyerekkel, felkészítjük őt az egyedüllétre, el kell magyaráznunk, hogy mire figyeljen oda, fontos, hogy a legalapvetőbb szabályokat mind a ketten betartsuk.

A legfontosabb, hogy mindig elérhessem én, és ő is engem– tehát legyen nála telefon, tudja biztonsággal használni, ismerje a számom!

Jó, ha tudja a szomszéd számát, vagy ismerősét, vagy közeli rokonét, ha bármi történik, fel tudja hívni.

Fontos, hogy felkészítsük – ne engedjen be idegent ( még a postásnak se nyisson ajtót!), ne vegye fel a telefont, csak ha én hívom! – ez természetesen a mobil telefonra érvényes.

Ne hagyjunk semmit a tűzhelyen, hogy addig az elrotyog, mert a gáz vagy épp villanyfőző is tűzveszélyes lehet!

A mosógépet se hagyjuk bekapcsolva, illetve a mosogatógépet sem!

Semmilyen tűzszerszámot se hagyjunk elöl!

 

kinder-alleine-zuhause-allen-taylor-unsplash

 

Anya hol vagy?

Persze a történet másik fele, hogy el kell jutni addig a szintig, hogy valóban ott tudjad hagyni a gyereket. Mikor egész kicsik, akkor még a WC-re se tudsz eljutni anélkül, hogy ne követne. De ez sincs így rendben. Szerintem ez is egy tanulási folyamat, hogy igenis meg kell szokniuk, hogy anya vagy épp apa egy kicsit eltűnik a látóköréből. A legjobb módszer, hogy ameddig a kicsi egyedül játszik a szobában, addig végezzük el azokat a dolgokat, ami tőle egy kicsit távol van. Például ilyenkor menj le a pincébe, vagy menj ki a kertbe valamiért. Persze itt is fontos, hogy szólj neki, s figyeld, hogyan fogadja el a helyzetet, s dicsérd meg!

 

 

Kamaszidő

Kamaszokkal a helyzet megint más. A kamaszok kimondottan örülnek, ha nincs otthon senki, mert ilyenkor végre övék az egész ház. Azt csinálhat, amit akar, nem szól rá senki! De a felügyelet – távfelügyelet itt is fontos, s ide is vonatkoznak szabályok!

Fontos, hogy tudjam, rendben hazaért – jelentkezzen be!

Ha barátokkal megy, tudjam, hogy kikkel megy haza!

Ha elmegy otthonról jelezze – s biztonsággal zárja be a lakást!

Ne bízz rá házimunkát, csak akkor, ha már ezt korábban is végezte!

Mindig legyen étel a hűtőben! (a kamaszok mindig éhesek!)

A lakás, ház biztonságos bezárása itt is fontos, ugyanúgy az a szabály is, hogy ne engedjen be idegeneket!

 

A cikket a Közlekedésbiztonsági rajzpályázatot  kiíró KÖBE Biztosító támogatta.

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása