Fel

Tetris kihívás Kaláka módra

339408_kalaka2

Tetris kihívás Kaláka módra

 

Ötven év alatt több mint ezer dal, háromszáz költő megzenésített versei, harminc lemez, egy könyv, és turnék, koncertek több mint negyven országban Argentínától Norvégián át Japánig. Röviden ennyi a Kaláka eddigi mérlege, mindez persze semmit nem mond arról a hatásról, amelyet több generációnyi közönségre, gyerekekre és felnőttekre, befogadókra és szakmabeliekre gyakoroltak a karon ülőtől a botra támaszkodóig.

A Mandiner hetilap 10. számában Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs és Becze Gábor fél évszázad közös történeteiből szemezgetnek, felidézik többek között a Latinovits Zoltánnal eltöltött éveket, mesélnek világjáró kalandokról, a Japán közönség meghódításáról és a Kányádi Sándorhoz fűződő barátságukról is.

A jubileumi összeállítás második részében Sebő Ferenc köszönti az együttest, Palya Bea mesél a Kaláka rá gyakorolt hatásáról, Süveges Gergő egy bizonyos harmadik „züm” jelentőségéről ír, Gryllus Dorka személyes Kaláka-viszonyáról vall, Lackfi János jegyzetéből pedig kiderül, hogyan hozható összefüggésbe még a költő génállománya is a Kaláka együttessel.

 

Az összeállítás szerkesztője Klementisz Réka volt. Fotó: Földházi Árpád

forrás: www.mandiner.hu

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása