Fel

Unicef – Év fotója

Unicef – Év fotója

Átadták az Unicef az Év fotója c. fotóverseny díjait. Bár az Unicef sorozat képei sok esetben megrázóak, olykor sokkolóak, a verseny célja a figyelemfelkeltés. A nemzetközi gyermekszervezet arra szólít fel évről évre e sorozatával, hogy segítsünk a gyerekeken, hogy ne legyen egy szomorú szempár sem, s minden gyerek önfeledten nevethessen.

Szíria – gyermekáldozatok

Olasz fotós – Alessio Romenzi – vehette át a nemzetközi fotóversenyen az első díjat. A győztes fotón egy kislány látható gyönyörű ruhában, aki a szíriai Aleppoban lévő kórházban várakozik, édesapja kezét fogva. A lány ijedten néz, lába alatt véres a föld, majd a néző szeme döbbenten tovasiklik a kép bal oldalára, ahol egy kalasnyikovot tartó férfi keze látható. A mai szíriai helyzetet tükröző kép nemcsak megdöbbentő, hanem üzenet is: védjük meg a gyerekeket az erőszaktól, s óvjuk jogaikat, hiszen az országban nem is oly régóta zajló harcok 2,5 milliónyi sérültje közül minden második – azaz 1,25 millió – gyerek!

A munka áldozatai

A második helyezett Abhijit Nandi, indiai fotós képe lett. A művész már évek óta fotózza hazájában a dolgozni kényszerülő gyerekeket. Kislányokról, kisfiúkról készít képeket, akik „egyszerű” munkákat végeznek az utcákon szerte Indiában. Az Unicef számítása szerint – döbbenetes szám!!- 29 millió 5 és 14 év kor közötti gyerek dolgozik Indiában.

Terror áldozatok

A harmadik helyezett Andrea Gjestvan, norvég fotós lett, aki az emlékezetes 2011. július 22-i tömegmészárlás áldozatait kereste fel, s róluk készített dokumentarista képeket. Az áldozatokat nemcsak testileg nyomorította meg a támadás, hanem lelkileg is. A képen egy fiatal lány látható, akinek sikerült elbújni a támadó elől barátnőjével, viszont csak ő élte túl az eseményeket. Cecilia „szerencsés” volt, a gyilkos golyót a bölcsességfoga fogta fel, ám ennek ellenére annyira sérült a keze, hogy amputálni kellett. A fotós elmesélése szerint Cecilia az események ellenére örül az életnek, s igyekszik teljes életet élni.

Gyermek-szépségipar

S végül a negyedik helyezett kép, amelyen két kislány – mindössze két évesek láthatók, akiket az amerikai szépségipar már bekebelezett. Szüleik úgy gondolják, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a versengést, s a kicsiket már ilyen kicsi korban is szépségversenyekre küldik. A dán fotográfus egy áprilisi versenyen kapta lencsevégre a két kislányt a kulisszák mögött, Alabamában.

 

Infok: http://www.unicef.de/aktionen/unicef-foto-des-jahres0/aktuelles3/

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása