Mit gondolnak a gyerekek? Hogyan vélekednek egy-egy hírről? Lehet-e velük komolyan beszélgetni? A Székre állok című műsorban ezt teszi Ortutay Dóra és Hajdu Steve, akiknek a műsora nemsokára eléri a 100. adást! Hajdú Steve-vel beszélgettem a gyerekekről, hogy van-e tabu téma, partnerek-e a gyerekek a rádióban és volt-e olyan sztori, amin még ők is meglepődtek.
Lassan két éve indult el a Székre állok című műsorotok a Sláger Rádióban – mi inspirált akkor benneteket? Hogyan kezdődött?
Ortutay Dóra, a Sláger FM hírolvasó szerkesztője megkeresett, – aki középiskolás koromban az osztálytársam volt Debrecenben -, hogy mi lenne, ha készítenénk valami rádiós, podcastos műsort a rádiójában. Ötletelni kezdtünk, és három vázlat közül a vezetőségnek az tetszett meg, hogy gyerekekkel készítsünk egy beszélgetős műsort, ami könnyed és olykor vicces is. Így hoztuk létre a Székre állok című műsorunkat, a gyerekek és a szülők nagy örömére. Hamarosan adásba kerül a századik adás is, ami szintén azt bizonyítja, hogy szeretik a munkánkat.
„Hamarosan adásba kerül a századik adás is, ami szintén azt bizonyítja, hogy szeretik a munkánkat.”
Gyerekekkel beszélgetni igen nehéz műfaj – mert ugye függ a gyerek nyitottságától, vajon tényleg megszólal, nem izgul stb. Nálatok ez hogyan zajlik?
A száz adás közül egy sem volt, amit a gyerekek miatt kellett volna lemondani, mert nem akartak beszélni, vagy esetleg zárkózottak lettek volna. Egyetlen egy felvétel nem került műsorba, amit én rontottam el, ugyanis a felvételt véletlenül nem mentettem el, és már nem tudtuk megismételni. Viszont az is igaz, hogy ha mi, műsorvezetők nem vagyunk nyitottak, érdeklődők, befogadóak az irányukba, akkor valószínű, hogy nem nyílnának meg ilyen könnyen nekünk. De a műsor szerkezete pont olyan, hogy partnerként, műsorkészítőként tekintünk rájuk, ezért hihetetlen segítőkészek, és aktívak.
Hány évesekkel szoktatok beszélgetni? Van korhatár?
Személy szerint én a tíz év alattiakkal szeretek beszélgetni, de volt próbálkozásunk kiskamaszokkal is, akik már egy másik korosztály, és már más problémákat, témákat hoztak be nekünk. A kisebbek olyanok, mint én, hogy a fantáziájuk szabadabb, költőibb, emelkedettebb. Ezért tudok jobban azonosulni velük. Egyszóval, aki hisz a Mikulásban, az az én emberem.
„A kisebbek olyanok, mint én, hogy a fantáziájuk szabadabb, költőibb, emelkedettebb. Ezért tudok jobban azonosulni velük. Egyszóval, aki hisz a Mikulásban, az az én emberem.”
A téma választása is izgalmas, ti hogyan választjátok ki, hogy épp miről beszélgessetek a gyerekekkel?
A műsor felépítése mindig olyan, hogy az első részben egy hírrel kezdünk, ami természetesen gyerekeknek szól, vagyis ami érdekelheti őket. A második rész, hogy egy kicsit lazítsuk a dolgokat, mindig három kvíz kérdés. A témákat mi választjuk ki, és a kérdéseket is mi állítjuk össze. A gyerekeket Dóri szervezi és hívja, hogy ki mikor jöjjön. Én a technikai részét csinálom. Felvétel, vágás. Kicsi stáb vagyunk, nagy szívvel. Ez a titkunk és a mottónk is.
„Kicsi stáb vagyunk, nagy szívvel. Ez a titkunk és a mottónk is. „
Volt olyan az elmúlt időszakban, hogy hú ez rázós téma, ne nyúljunk bele, aztán mégis megbeszéltétek?
Visszagondolva nem nagyon volt olyan téma, amit rázósnak ítéltünk volna, mert eleve próbálunk olyan anyagot gyűjteni, ami nem megosztó, nem kirekesztő, és ami nem bánt meg senkit. Ez nagyon fontos számunkra. Ha bármilyen személyeskedő, esetleg bántó megnyilvánulás van a felvétel alatt, azokat én, mint az adás vágója, egyik szerkesztője nem szoktam benne hagyni. A legfontosabb számunkra, hogy senkit se bántsunk meg.
Van olyan eset, aminél a kisgyerekek vitték el a pálmát, s olyanokat mondtak, hogy nem is gondoltátok volna? Mesélnél ilyeneket?
A 100 adás közül szerintem mindig a gyerekek viszik el a pálmát. Egy felnőtt nem tud versenyezni egy gyerek nyitottságával. Maximum Dóri is, és én is azzal foglalkozunk, hogy az interjúalanyok jól érezzék magukat, és ne legyen semmi olyan zavaró tényező a fejükben, amiről nem beszélhetnek, vagy ami ciki lenne, hogy szóba kerül. Vannak olyan helyzetek, kifejezések, amiket először nem is értünk, csak utólag jövünk rá, hogy mire gondolhattak. Az egyik kis barátunk például azt mondta, hogy a nagymamája hónalj mankót használ. Hónalj mankót???? Azt hittük, hogy a nagyi biztos eltörte a lábát, és mankóval jár, ami a hónaljánál van megtámasztva, hogy az segítse a járásban. Bár egyáltalán nem vágott bele a témába, hiszen az a tisztálkodási volt. A felvétel után mondták el a szülők, hogy otthon, a stift dezodort hívják hónalj mankónak, amit a nagymama előszeretettel használ. Akkor állt össze a teljes kép, hogy mi is az a hónalj mankó.
Az egyik nem olyan régi adásunkban pedig az egyik fiú úgy dicsérte a másikat, hogy azt mondta rá, hogy az Ő barátja nagyon okos, sőt csecsemőként is nagyon okos volt, mert úgy született, hogy ugyanakkora agya volt neki, mint amekkora agya most van. Vagyis már karonülőként is nagyon nagyon okos volt.
Hogyan készültök egy-egy műsorrra? Egyáltalán fel lehet készülni rá? Vagy inkább ad-hoc jellegű a műsor?
Minden adásra külön készülünk, amihez természetesen készítünk műsortervet, adás menetet. Amiket kiválasztunk híreket, azokhoz mindig készítek kicsi feljegyzéseket, segítő kérdéseket, hogy tudjam milyen irányba menjünk el a gyerekekkel. Természetesen ezek csak elképzelések, hiszen a felvételek alatt még soha nem fordult olyan elő, hogy az előre felírt kérdésekről beszéltünk volna.
A hallgatóktól milyen visszajelzéseket kaptok? Ez azért is fontos és kíváncsi vagyok rá, mert ilyen jellegű műsor egyáltalán nincs ma a médiában. Pedig úgy gondolom, hogy igen fontos lenne, s nemcsak a kicsikkel való beszélgetés, hanem a kamaszokkal. Sok mindenre fény derülne, akár megelőzés céljából is, akár érdekességképpen.
Szerencsére pozitívak a visszajelzések. Ez nem meglepő hiszen gyerek műsorról van szó, ahol gyerekek a főszereplők. A színházban is azt mondják, hogy, ha unalmas egy előadás, akkor bele kell tenni egy kutyát, egy gyereket, és egy labdát, akkor biztos siker lesz. A mi srácaink annyira jók, hogy nekünk nem kell se kutya se labda. Nekünk a fő célunk inkább a szórakoztatás, az együtt töltött idő fontossága, amit önfeledten, nevetve töltünk el. Nem gondolunk semmit műsor közben. Nem gondoljuk azt sem, hogy bármit is tanítanunk vagy edukálnunk kellene. Olyanok szeretnénk lenni, mint egy nappaliban játszó társaság, ahol vannak felnőttek és gyerekek is. Csak élvezzük a pillanatot és az életet. Hogyha ebben van valami tanulság, vagy konklúzió, annak csak örülni tudunk.
A Székre állok podcastot itt tudod meghallgatni: https://szekre-allok.simplecast.com/