Beszélgess velem!!!

 

Nemrég azt olvastam egy kutatásban, hogy az egyik vezető német betegbiztosító nemrég könyvet adott ki “Beszélgess velem!” címmel. Célja az volt, hogy ösztönözze a szülőket: beszélgessenek a gyermekükkel, mert tönkremegy a betegbiztosító, ha minden harmadik gyereknek beszédjavító iskolába kell(ene) járnia. – Gáspár Sári korábbi írása az Apróságok rovatunkból. 

Egyre kevesebbet beszélgetünk a gyerekeinkkel.

Ennek -többek között- az a következménye, hogy minden harmadik-negyedik nagycsoportos óvodás le van maradva a beszédfejlődésben, (függetlenül a származásától, a szülők képzettségétől).

A szakemberek a fő okot egybehangzóan a szülők és gyermekek kapcsolatának “elnémulásában” látják.

A szülőknek manapság kevés idejük van a gyerekeikre: egy anya átlagosan napi 12 percet fordít arra, hogy gyerekével valódi beszélgetést folytasson. A munkanélküliség réme, a versenyhelyzet, az anyagiasság, és maga a korszellem is, feszültebbé, hallgatagabbá, befelé fordulóvá teszi az embereket.

És akkor még szót se ejtettünk a televízióról. A kutatás szerint, nagyon sok három- öt éves kisgyerek is már napi két vagy több órát tévézik. (Többnyire ugyanezek a gyerekek játszanak a legtöbbet számítógépes játékokkal is.)

Egy óvodás tapasztalata

A felnőttek azt szeretik, ha keveset beszélünk, de …halkan
Máté öt éves korát meghazudtoló szókinccsel (és öntudattal) meséli el, hogy az óvodában csak akkor szabad beszélni–, ha kérdezik. (De hogy pontosan meg tudta fogalmazni a véleményét, azt bizonyítja, hogy volt hol „kibeszélnie” magát.)

A gyermekek fejlődésében nemcsak a képernyő előtt némaságban töltött idő okozhat kárt. Ha nem hallgatják meg az óvodában és otthon sem beszélnek, hogyan, kitől tanulja meg, hogy fontos egymásra figyelni, és hogyan kell azt?

Thomas Gordon írásából:
„… Nagy-nagy szeretet kell ahhoz, hogy valaki jól tudjon figyelni egy 6 éves gyerek szavaira. A szeretet hiányában ez nem is lehetséges. Miért olyan fontos? Miért kellene megtenni minden erőfeszítést csak azért, hogy egy 6 éves gyerek se füle, se farka fecsegését hallgassuk? Először is azért, mert a figyelem a gyerek szemében elsőrendű bizonyítéka annak, hogy szülei fontosnak tartják. Ha úgy figyelünk a gyerekre, mint egy nagy előadóra, a gyerek érezni fogja, hogy értékelik és ezért értékesnek is tartja majd magát. Végeredményben a gyereket nem lehet másként megtanítani arra, hogy értékes, csak úgy, hogy értékeljük. Másodszor pedig azért, mert minél értékesebbnek tudja magát a gyerek, annál valószínűbb, hogy előbb-utóbb valóban értékelhető dolgokat fog mondani. A gyerekek bölcsességéről elterjedt közhiedelem valóságos ténnyé válhat bárki számára, aki hajlandó odafigyelni. Ha elég alaposan figyelünk a gyerekre, rá fogunk döbbenni, hogy voltaképpen milyen különleges egyéniséggel állunk szemben. És természetesen minél különlegesebbnek tartjuk a gyereket, annál szívesebben hallgatjuk, és annál többet tanulhatunk. Végül, pedig azért, mert minél inkább érzi a gyerek, hogy szülei értékelik és meghallgatják, annál inkább értékeli ő is a szüleit és hajlandó odafigyelni arra, amit mondanak.”

 

Egyre kevesebbet beszélgetnek a gyerekeink… velünk.

A ”kivel szeretsz beszélgetni?” kérdésemre gyakran válaszolták és nem csak gyerekek!: „ … nem szoktam, mert: … nem kíváncsi rám senki, …nincs idő, …minek is mondanám?…én nagyon szeretnék beszélgetni, de…”
A gyerekek akkor is felnőnek, ha senki se figyel rájuk és csodálkozunk, ha felnőve ők se kíváncsiak a felnőttekre.
Persze sokszor nem a beszédkészség hiánya, hanem a fáradság, a figyelmetlenség oka az „elnémulásnak”

Egy anya panasza

Nem csak a gyerekember igényli, hogy meghallgassák! (4.20mp)
„Nem akarok sokat, csak egy kicsivel több figyelmet,…” – panaszolta Mária a telefonban, mert a lelke mélyén úgy érzi, hogy egy picivel több kedvesség járna neki a lányától.

Részlet egy telefonbeszélgetésből

– Nem akarok sokat, csak egy kicsivel több figyelmet, nem akarok senki nyakán lógni, csak néha eszembe jut az én kapcsolatom az én mamámmal,… hogy én hogy beszéltem vele…
– Az Önök házassága hasonló, mint a szüleié volt?
– Dehogy, a házasságunk se olyan, mint a szüleimé volt…mégis,… Tudom, hogy a mai fiataloknak más az életük, nem nyolctól négyig dolgoznak, mint én annak idején. Türelmes vagyok, mert látom, munka után még este itthon is ül a számítógép előtt,… én megértem, de …egy picivel több időt szánhatna ránk, szülőkre…ha nagyon rövid időt, azt is ki lehet használni,…
– Mária, mondjon egy mondatot, ha üzenhetne a gyerekeknek mindegy, hogy fiúk, vagy lányok…mit üzenne?
– Egy picivel több időt fordítsanak a szülőre, nem sokat, csak egy kicsit,… és kedves szavakat, jó szavakat, érdeklődjenek a hogyléte, a dolgai iránt, picit érezze az ember, – mert lehet a háttérben, szereti az a gyerek-, de érezze az ember, hogy tényleg szeretik, hogy szóban is megkapja.
– Ha a lánya este megkérdezné anyu milyen volt a napod? Az Önnek elég?
– Bizony elég, ha én öt perc alatt elmesélhetem, hogy ez volt, meg az volt, meg amaz volt. És fülekre találok, nem süketre.
– Tulajdonképpen csak az kéne, hogy az Ön remek gyereke, elmondja az ő remek szüleinek, hogy jók vagytok!
– Igen, igen, ez, pontosan ez, pontosan ez

Egy pszichológus véleménye

A „Zárhang” Németh Margit pszichológusé.
Ki vannak az emberek éhezve arra, hogy…0.50mp)

Lehet mondani nincs idő, de ha nem tudunk a gyerekeinkkel beszélgetni, akkor nem derülnek ki a problémák a kapcsolatunk lassan formálissá, válik.
Feladat, -elsőrendő lehetőség lenne-, megtanulni a gyerekeinkkel beszélgetni.
A figyelem, a beszélgetés hiányát nem lehet, anyagiakkal, ajándékokkal pótolni.
Nincs ember, – legyen óvodás, vagy nagyszülő, fiú, vagy lány, professzor, vagy utcaseprő -, akit ne lehetne boldogabbá tenni, a csak neki szóló figyelemmel, hozzá fordulással, igazi érdeklődéssel.
Ne felejtsük azt az „apróságot”, hogy nem elég csak gondolni arra, hogy fontos nekem a másik. El is kell mondani! Beszélgetni kell a gyerekkel, (és a felnőttel, a szülővel is!), mert: szóból ért az ember!

 

Gáspár Sári műsorát a Gubancainkat a Rádió Bézs műsorán hallgathatjátok meg, minden csütörtökön 13-14 óráig.