Fel

Beszélgetés Csukás Istvánnal, a róla elnevezett díj ürügyén

csukas1

Beszélgetés Csukás Istvánnal, a róla elnevezett díj ürügyén

 

„A jövő egy méternél kezdődik”- mondta Csukás István a 2015 áprilisában tartott első Csukás István-díjátadó ünnepségen a Mesemúzeumban. Mi a díjról és mindennapjairól kérdeztük  az írót.

pixel

pixel

A Mesemúzeumban tartott díjátadó ünnepségen Simon Réka Zsuzsanna vehette át az elismerést 2016. április 7-én, aki a Pajzsika, Pimpó és az Ezerjó Lovagrend című művével pályázott.

 

simon-reka-zsuzsa

A díjat Csukás István, a pályázat névadója és tiszteletbeli elnöke adta át. A nyertes nagyszínpadi mű, a Herendi Porcelán készítette egyedi tervezésű díj, valamint az oklevél mellett a lehetőséget is elnyerte, hogy pályaműve a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában színpadra kerüljön.

 

csukas-dij2

A díj névadójával beszélgettünk kedvenc mesehőseiről, munkájáról, s főleg arról, hogy …


Hogy van?

 

Mai napig figyelem a gyerekeket, nézem a reakciójukat, a szemüket. Bámulatos, hogy mennyi mindent lehet tőlük tanulni, ellesni. A mai napig dolgozom, írok, napi három órát. Mert ugye többet nem lehet, aztán marad 21 órám, amiben pihenek, töltődök.

 

Min dolgozik? Milyen tervek foglalkoztatják?

 

Jelenleg 3 színpadi művön dolgozom, ezekből kettő remélem színházba is kerül. De többet nem árulnék el róla, főleg babonából.

 

A sok-sok mesehőse közül van-e kedvence? 

 

Igen, természetesen. Picurt, a Pom-pom meséiből szeretem a legjobban. Mert úgy gondolom, hogy végre egy kislány mesehősről van szó. Hiszen eddig majdnem az összes mesehős fiú volt, én változtattam ezen. Picur mellett nagyon szeretem a Pom-pom mesében szereplő különleges állatokat, akik a képzelet szüleményei. Mikor írtam a mesét, s elkészültek a rajzok hozzá, akkor nagyon nagy izgalommal vártam a visszajelzést, hogy mit fognak a gyerekek hozzájuk szólni. De szerencsére siker lett, rögtön értették, hogy kikről van szó, kik is ezek.

 

Az író milyen meséket szeret olvasni?

 

Főleg a régi íróktól olvasok. Kedvencem Petőfi, mikor kicsi voltam, s megtanultam olvasni, már akkor olvastam őt. De persze a mai íróktól is olvasok, főleg e díj kapcsán is. S kíváncsian várom, hogy miképp fognak megvalósulni a színpadon ezek a remekművek.

 

Mit üzen a jövő évi versenyzőknek, hogy hogyan írjanak, pályázzanak?

 

Úgy kell nekik írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban.

 

csukas-dij1

 

A Csukás István-díj

 

„A díj egy meghívásos pályázat nyertesét illeti, az elismerésen felül pedig fontos ambíciónk, hogy a nyertes műveket hozzásegítsük egy nagyszínpadi bemutatóhoz. A jövő évtől pedig tervezzük, hogy kibővítjük a pályázati lehetőségeket és már bemutatott színdarabokkal is lehet majd pályázni. Ennek oka, hogy szeretnénk az ország egyik pontján már bemutatott sikeres műveket  országos szinten is ismertté tenni. A legfőbb célunk ugyanis, hogy egy olyan darab- cserekereskedelmet generáljunk, ami az ifjúsági és gyerekirodalommal foglalkozó színházi szakemberek, intézmények, műhelyek számára gyakorlati hasznot jelent.”- fejtette ki Őze Áron.

 

A kuratórium tagjai: Kiss-Péterffy Márta, Balassa Eszter, Sipos Imre, Balatoni Mónika, Csekő Krisztina, , Balázs Ágnes, Berg Judit, Perczel Enikő, Böszörményi Gyula, Göttinger Pál, Jeney Zoltán, Őze Áron. A kuratórium elnöke és a díjnak nevét adó Csukás István.

 

AK

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása