Nincs benne se Mária, se Jézus

Ha meghallgattá(to)k a történeteket, nem kell „magyarázó” szöveg. Vagy mégis?

Boldizsár Ildikó a beszélgetésünk után, „megtanította”, hogy a meseértésnek négy szintjét lehet megkülönböztetni. Az elsô esetében az olvasó (hallgató) kívülálló, úgy érzi, semmi köze a történet szereplôihez. A második szinten a befogadó a szépekkel, a jókkal azonosul; a harmadikon, pedig már a „rosszakban” észreveszi az önmagában rejlô rossz tulajdonságokat is. Ildikó szerint ezután következik a legfontosabb, a negyedik szint, amikor a mese életünk alakítójává válik, a benne megfogalmazott üzeneteket átültetjük mindennapi életünkbe.
Én magamat rögtön a negyedik szintre helyezve, „kihallottam” a mese üzenetét, ”…milyen jó, hogy ha az embernek kinyílik a szeme és füle, és sikerül megtanulnia látni és hallani. És a pásztornak ez sikerült. És csak ennyi a mese. Nincs benne se Mária se József, se Jézus, és mégis minden errôl szól”

-Neked…. , de mindenki más üzenetet „hallhat ki magának” – bizonytalanít el Ildikó. Na jó, akkor inkább kérdezek, mint állítok.

– A nevelésben- mivel minden gyerek egyedi – nincsen a meséknek kiszámítható nevelô hatása?

– Hogyne lenne. A nevelés célja ugye, hogy szocializálja a gyerekeket, vagyis segítse elsajátíttatni az adott közösség erkölcsi, magatartási normáit. Ezek azok az általános normák, amelyek nemzedékeken keresztül hagyományozódnak. A normák átadásának legelsô és legegyszerûbb módja a mesélés.

– Ez ránk, felnôttekre is vonatkozhatna, nem?

– A mese egyfajta beavatási rítus. A gyerekek ízelítôt kapnak a felnôttek világából. Téves az a felfogás, hogy a mese csak a gyerekeknek szól. Épp az a különlegessége, hogy egyrészt tanítani kíván, másrészt a felnôttek saját tapasztalataikat, érzéseiket, a saját- és a kor problémáját viszik bele a mesékbe. Megjelenik bennük a bírálat, az igazság, morál, becsület, gazdagság, szegénység, halál, misztikum és tréfa egyaránt.
A történetek útmutatók. Egy-egy mese segítségével talán sikerül az útelágazásnál a legjobbat kiválasztanunk.

– Mindegy, hogy kitôl kapja a gyerek a mesét?

– Nagyon nem! A személyes „fejbôl való” élô mesének van a legnagyobb varázsa. Mint a karácsonyi mesélés. hagyományának, mikor körülötte van az egész család, kistestvértôl nagyszülôkig.
A mesélés egyfajta közösségi tevékenység, mert együtt lehetünk, együttesen élhetjük át a mese cselekményét, ami azért is fontos, hogy a gyerek érezze, nincs egyedül a világban, nem kell félnie a bajoktól, a nagybetûs Élettôl, mi mellette vagyunk.

– A mesék azt sugallják, hogy a jó mindig legyôzi a rosszat. Az érték marad, hiába változik a világ rohamosan, hiába a rohanás, a tárgyak halmozása. Ez nem „becsapós” mese?

– A gyereket nem lehet becsapni, – mint ahogyan a felnôtt önmagát csapja be – a gyerek még „védve van” a csodában való hit és a mese által.