Sportágak, kondicionális képességek

Mit csinál egy gyerek a játszótéren? Hajtja- löki a hintát, mászik, csúszik, függeszkedik, kapaszkodik, kergetőzik, labdázik és még hosszasan sorolhatnánk. Ha számbavesszük a különféle mozgások kivitelezéséhez szükséges képességeket, rájövünk, hogy valójában négy-ötféle tulajdonság köré csoportosulnak a mozgások: kitartás, erő, gyorsaság, hajlékonyság és technikai tudás köré. Lássuk, miről is van szó és hogyan oszthatók fel a különféle sportágak!

 

Állóképesség

Állóképességnek nevezzük a fáradással szembeni ellenálló képességet. Hosszantartó, folyamatos mozgással jellemezhető, amely kitartást, az izmok részéről fáradhatatlan, egyenletes munkát igényel. Ha erre gondolunk, számos sportág juthat eszünkbe: úszás, hosszútávfutás, országúti kerékpározás, sífutás, evezés, kajak-kenuzás, stb. Mitől függ az állóképesség? Elsősorban a szív-érrendszer, légző-apparátus teljesítményétől, de természetesen az anyagcsere, idegrendszer működésétől és a mozgássor kivitelezésétől és az egyén lelki tulajdonságaitól is. A mozgás jellege nem befolyásolja ezt a kondicionális képességet, hiszen aki képes átúszni a Balatont, az nagy valószínűséggel kocogni, evezni is tud akkora intenzitásal és időtartammal. Az állóképesség fejlesztésének többféle módszere ismert, hiszen az állóképesség több részből tevődik össze a megtett táv függvényében. Nem mindegy ugyanis, hogy 200, vagy 2000 méter leúszása a cél, de az sem mindegy, hogy éppen birkózás, vagy sprintfutás közben kell a fáradással szemben ellenállni. Mindez csak azt jelenti, hogy máshogy kell alakítani az edzésprogramot, annak ellenére, hogy mindegyik említett esetben az állóképesség edzéséről van szó.

 

Az intenzitás függvényében aerob és anaerob állóképességről beszélhetünk. Ha a mozgás kivitelezésében elegendő oxigén áll rendelkezésre, akkor a folyamatot aerob, míg az oxigén hiányában létrejövő mozgást anaerob energiaszolgáltató folyamattal jellemezhetjük. Az oxigéndús közegben az izomfáradás jóval később következik be, mint az oxigénhiányban kialakított mozgás során. Ennek hátterében biokémiai magyarázat rejlik. Oxigén jelenlétében a szervezetben lényegesen több energia szabadul fel ugyanannyi tápanyagból, mint oxigénhiányban.

Mindezek alapján lássuk, mely sportágak igényelnek elsősorban állóképességi munkát és egyben leginkább ajánlhatók a fiatalabb korosztálynak is:

• Kosárlabda
• Kerékpár
• Jégtánc
• Műkorcsolya
• Labdarúgás
• Úszás
• Kocogás
• Nordic walking
• Futás
• Evezés
• Kajak-kenu
• Sífutás
Erő

Szinte nincs olyan sportág (a sakkot kivéve), amely ne igényelne megfelelő izomerőt. A sportágak azonban eltérnek az erőigény mértékében. Megkülönböztethetünk maximális erőt, gyorserőt és erő-állóképességet. Annál nagyobb a maximális erő, minél több izomsejt kapcsolódik az adott munkába (ökölvívás, birkózás, stb.). A gyorserő nem más, mit az a hirtelen, nagy izomösszehúzódás, amelyben az izom nagy ellenállást rövid idő alatt győz le (pl. súlyemelés, kalapácsvetés, gerelyhajítás, stb.). Erő-állóképességre a nagy erőkifejtés melletti tartós ellenállás során van szükség (pl. sziklamászás, birkózás, rögbi, vízilabda, stb).

 

Gyerekek esetében az erőedzés csak megfelelő körültekintéssel, edzői szakértelem mellett végezhető (lásd bővebben: „Izomerő-fejlesztés gyerekeknek”).

Gyorsaság

A gyorsaság szintén fontos kondicionális képesség a sportmozgások nagy részének kivitelezésében. A cél a legnagyobb sebesség elérése az adott mozgás alatt. Beszélhetünk ú.n. mozdulatgyorsaságról (pl. vívás, kézilabda, asztalitenisz során), amelynek során a mozdulat kivitelezésének pontossága és gyorsasága jelenti a sikert. Lokomotorikus gyorsaság alatt a helyzetváltoztató képesség gyorsaságát értjük, melynek szerepe a labdajátékokban a legnagyobb. A gyorsulási képesség is lényeges elem, gondoljunk a sprintszámokra futás, kajakozás, stb. alatt. Az ú.n. helyzetgyorsaság nem csak az izmok eddzettségétől, hanem sokkal inkább a taktikai tudástól függ (pl. tenisz, labdarúgás, vízilabda, stb.).

 

A gyorsaság fejlesztését már 6-7 éves korban elkezdhetjük, melyben az ismétlésekre hárul a legfontosabb szerep. Minél többször gyakoroltatjuk az adott mozdulatsort, annál gyorsabbá válik a mozgás kivitelezése. Minél idősebb a sportoló, annál kisebb az esély a „begyorsulásra” az ideg-izom kapcsolatok limitált kialakulása miatt, amely viszont kisgyermekkorban rendkívül sokat fejlődhet. 12-14 éves korban az ideg-izom kapcsolatok létrehozása nagyrészt lezárul, így ezután az erőfejlesztés, mozgáskoordináció és technikai csiszolás az elsődleges cél.

Hajlékonyság

A sportmozgások kivitelezésében rendkívül lényeges szerep hárul a hajlékonységra is. Nem mindegy ugyanis, hogy a sportoló mekkora mozgásterjedelemmel hajtja végre az adott mozdulatot. Mitől függ a hajlékonyság? Alapvetően az izomtónustól, az ellentéstes munkát végző (antagonista) izomcsoport ellazulási képességétől, a pillanatnyi fizikai állapottól (pl. izomláz alatt nem hajlik úgy az izomzat, stb.) és az ízületek, szalagok veleszületett lazaságától. Természetesen a felsorolt tényezők az életkor függvényében is változnak. Minél idősebbek leszünk, annál jobban beszűkül a mozgástartomány és annál rugalmatlanabbak az ízületek, szalagok, izmok. Emellett a stressz, környezeti hőmérséklet és napszak is jelentős szerepet játszik. Tartós stressz hatására a vállöv, nyak izmai megfeszülnek, amely sokszor fájdalom, fejfájás képében jelentkezik. A hideg idő sem kedvez a sportoló hajlékonyságának. Ébredés után közvetlenül csak nagyon óvatosan szabad emelni az edzésintenzitást, mivel ilyenkor az ízületek-, izmok sokkal merevebbek, ezáltal sérülékenyebbek, mint a délutáni órákban. A vizes közeg azonban sokat segít a hajlékonyság fokozásában.

 

Hogyan lehet megállapítani, hogy ki milyen hajlékony? Az izmok hajlékonyságának megítélésére állásban (vagy ülésben) hajoljunk kinyújtott lábaink felé és próbáljuk megérinteni a talajt vagy a lábujjainkat. A szalagok hosszának megítéléséhez próbáljunk leguggolni úgy, hogy talpunk ne emelkedjen el a talajtól. A gerinc hajlékonyságához pedig feküdjünk hasra és homorítsuk a gerincet annyira, amennyire csak tudjuk.

Technika

A megfelelő technikai tudás szinte minden sportág elengedhetetlen része, legyen szó futásról, teniszezésről, búvárkodásról, síelésről, stb. A technika fejlesztésére általában 10-12 éves kor felett kerülhet sor, jóllehet sok edző véleménye szerint nem lehet elég korán kezdeni, hiszen a megfelelő technika minél hamarabbi elsajátítása később automatikussá válik, így már az edzések alatt nem kell annak korrekciójával sokat foglalkozni. Beszélhetünk olyan sportágakról, amelyek legfőképp technikai tudást igényelnek, az eredményesség elsősorban a technikán múlik. Ide tartoznak az autó-motorsportok, búvárkodás, szörf, vitorlázás, sportrepülés, stb. Sokak véleménye szerint az autó-motorsport már 4-5 éves korban elkezdhető, csak egyetlen dolog lényeges: élvezettel vegyen részt a gyerek az edzéseken.

 

Dr. Boros Szilvia – sportszakorvos