Véletlenül írtam egy könyvet – interjú Lakos Nórával

Már tegnap elkezdtem figyelni magam, hogy milyen érzéseim vannak. Reggel jógáztam, mindig ezzel kezdek, hogy nyugalomban és jól induljon a nap. Illetve felkeresett egy nagyon régi barátom az általános iskolából, aki ma már New Yorkban tanít a Columbia Egyetemen. Átküldött egy cikket, azzal a szöveggel, hogy látja, a film már a moziban van, és hogy mennyire drukkol és gratulál. Úgy megörültem, hogy az interenet csodájának köszönhetően ilyen messzire elér a film híre.

Egyébként egyfajta megnyugvás van bennem a premierrel kapcsolatban. Biztos az is közrejátszik, hogy már volt egy csomó nemzetközi vetítésünk, díjakat nyertünk, túl vagyunk a bemutatón, meg a premier előtti vetítéseken, ahol nagyon jó és kedves visszajelzéseket kaptunk. A közönségtalálkozós vetítéseken és a naponta kapott sok-sok üzeneten látszik, hogy mennyire erősen hat a film rájuk, nevetnek és sírnak is rajta, úgy érzem, működik a film.  A kritikák miatt nem is voltam annyira ideges, mert nem állítom, hogy nem számít, de úgy látom, hogy az utóbbi időben a nézőszámokra nincsenek hatással. Most elsősorban amiatt izgulunk, hogy milyen lesz az első hétvége nézettsége (az első hétvégén 22.317-en látták, jelenleg 50.064-nél jár – a szerk.), mivel az ifjúsági és családi film kikopott a magyar alkotások közül, nincs benne a családok rutinjában sem. Abban reménykedünk, hogy a filmünk ezt megtöri és hogy majd ajánlják egymásnak  a nézők is.