Fel

Izgalmas családi program hőspróbákkal

hos5

Izgalmas családi program hőspróbákkal


Lovaggá, várkisasszonnyá változni jó – de valódi hőssé válni még jobb! Egy-egy történelmi helyszín legendájához, illetve legendás hőseihez kötődő izgalmas hétvégi családi programok keretében a gyerkőcök igazi hőspróbákon bizonyíthatják ügyességüket és kitartásukat.

hos6

Ódon bástyák és elegáns kastélyok 

Mindannyian jártunk már várakban, kastélyokban, ám a szép és érdekes kiállítások során a múlt talán mégsem kelt életre igazán. Pedig az ódon bástyák és elegáns kastélyok többek puszta díszleteknél: titkok, legendák, ármány és szerelem bujkál falaik közt! A Dél-Dunántúlon a családok a gyerekekkel együtt – velük a főszerepben – élhetnek át várakhoz kötődő legendákat, történelmi eseményeket, kalandokat a Hőspróbák során.

hos4

Várak a Dunántúlon

Hat dél-dunántúli történelmi vár (Pécsvárad, Dunaföldvár, Simontornya, Siklós, Szigetvár, Márévár) valamint a Bikali reneszánsz élménybirtok és a patcai Katica Tanya fantasztikus programmal várja a családokat szombat-vasárnaponként. A gyerekek 7-10 tételből álló hőspróba sorozatot hajthatnak végre korhű eszközökkel, sokat látott várfalak és művészi igényű díszletek közt. A hőspróbák a várak egy-egy hősét helyezik a középpontba, a játékos feladatokból a hősjelöltek játszva tanulhatnak a másfél-kétórás program során: Szigetváron Zrínyi bőrébe bújva védve meg a várat a töröktől, Simontornyán Lackfi Istvánként győzve le a nápolyiakat,. A kis hősök segíthetnek Mátyás király bolondjának Bikalon, megmenthetik az elátkozott lányt Máré várában, elhozhatják a Szent Koronát Asztrik apáttal István királynak Pécsváradon. A komoly bátorságot és hősies helytállást igénylő próbák teljesítéséért természetesen jutalom is jár…

hos1

Játék és kiállítás 

Amíg a gyerekeket képzett animátorok szórakoztatják, a szülők elmerülhetnek a csodálatos kilátásban, pihenhetnek egy jót, vagy tetszés szerint közreműködhetnek gyermekeikkel a tallérnyomásban, nyílkészítésben, furfangos feladatok megoldásában. Minden várban pecsétet és meglepetés ajándékot kapnak a hőspróbát kiállt gyerkőcök – három pecséttel pedig ingyenes belépőt nyernek egy várban rendezett fesztiválra.

A dél-dunántúli várakat a szép tájak miatt is feltétlenül érdemes meglátogatni, de a Hőspróba helyszínek környezetében számos, kedvező árú szállás, étkezési- és program lehetőség is található. Bővebb információ: www.hosproba.hu

Hőspróba mobil alkalmazás

 „Rajta tehát ifjak, vakmerő leányok, vár a próbatétel, s királyi ajándok!”

Internetes kalandjátékkal, androidos mobil alkalmazással, kiterjesztett valósággal létrehozott, a dél-duntánúli várakat gyerekek és felnőttek számára ellenállhatatlanná.

Megjelent a Dél-Dunántúli Vár- és Kastélyturisztikai Klaszter Hőspróba programsorozatához létrehozott mobil alkalmazás, melyet a Google Play Store-ból töltethetnek le az érdeklődők.

Az alkalmazás két részből áll: az applikáció egyik funkciójában a Hőspróba webodalon bemutatott hősöket ismerhetik meg a gyerekek. Az alkalmazás másik funkciójában a várakhoz, a hősökhöz és a helyszínekhez kapcsolódó kvíz játékban ügyeskedhetnek a felhasználók.

A hőspróbák már az interneten is elérhetőek a www.hosproba.hu címen egy gyönyörű grafikával felépített virtuális kalandjátékban. Az izgalmas kalandok mellett a játékosok gyönyörű korhű ruhákat, vagy osztályként akár két napos kirándulást is nyerhetnek.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása