Fel

Nagy Sportágválasztó – Budapest, 2015.

sportagvalaszto1

Nagy Sportágválasztó – Budapest, 2015.

 

16. alkalommal invitálja sportágválasztásra a főváros apraját-nagyját a Nagy Sportágválasztó rendezvény.
pixel

pixel

 

sportagvalaszto3

2015. május 29-30-án, pénteken és szombaton közel 100 sportág kínálja magát a díjmentes kipróbálásra a X. kerületi Merkapt Sportközpontban. Minden mozgásformánál szakemberek, edzők segítik az interaktív ismerkedést, és rögtön információkkal is szolgálnak az érdeklődőknek: milyen feltételekkel lehet elkezdeni a sportolást az adott sportágban.

 

sportagvalaszto4
Olimpiai, nem olimpiai, verseny és szabadidős, egyéni vagy csapatsportágak egyaránt képviseltetik magukat a Budapesti Nagy Sportágválasztón, felvonultatva a Budapesten vagy Pest megyében elérhető, szinte teljes sportági palettát. Szombaton díjmentes sportantropometriai mérésre is be lehet jelentkezni a rendezvény honlapján, mely vizsgálat abban tud segítséget nyújtani, hogy a 7 éves kort betöltött gyermek testalkatához milyen típusú sportágak illenek, genetikai adottságai alapján.

 

sportagvalaszto2
A tudományos megközelítés mellett a szervezők a sportágválasztásnál döntő fontosságúnak tartják az élményszerű tapasztalást, melyre a Budapesti Nagy Sportágválasztón igazán lehetőség nyílik! A temérdek számú sportág gyakorlati megismerése fantasztikus hatással van a gyerekekre, számtalan példa bizonyítja, hogy azokban is sportvágyat gerjesztenek az itt szerzett élmények, akik eddig passzívak, inaktívak voltak. Sok esetben pedig a gyerekek ösztönösen eleve ahhoz a sportághoz vonzódnak, melyhez érzékük van és sikerélményt okoz nekik. A Nagy Sportágválasztó történetében számos olyan tehetség csillant már fel, akik a rendezvényen ismerték meg az adott mozgásformát és pár év múlva, már sportáguk kiemelkedő versenyzőivé váltak.

 

sportagvalaszto5

Természetesen, ha többség szeme előtt nem az olimpiai, világbajnoki cím elnyerése lebeg, „csak” megtalálják a számukra örömöt okozó, kedvükre való sportágat és ezáltal rendszeresen elkezdenek mozogni, s egy közösségi csapat tagjává válnak az a szervezők számára ugyanolyan fontos eredmény!

A rendezvény honlapján így invitálják a látogatókat: „Ha még nem sportolsz egyáltalán vagy már tudod, hogy sportolni szeretnél, de még nem találtad meg az “igazit”, itt a helyed a Budapesti Nagy Sportágválasztón! Mi biztosan sportvágyat gerjesztünk benned!”

 

Hát kalandra fel, irány a Budapesti Nagy Sportágválasztó!

További információ: www.sportagvalaszto.hu

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása