Kőszeghy Csilla részben a Kingston University-n végezte illusztrációs tanulmányait, így érthető, hogy több köze van az angolszász illusztrációs kultúrához, mint más honi illusztrátornak. A Bumburi animációra termett alakja után a BBC felkérésére egy animációs film alapjául szolgáló mesekönyvet készített. A különleges feladatról Győri Hanna készített interjút Kőszeghy Csilla illusztrátorral.

Csilla, hogyan jutott tudomásodra ez a lehetőség?

Egy angol ügynökség ajánlott erre a munkára, és a referenciák alapján beválasztottak a csapatba.

Elmondásod szerint a történet keretei, a rajzok szerkezete meglehetősen kötött volt, ezen belül kellett saját világot alkotni. Ráadásul az animáció interaktív, a gyerek közreműködésével is számol, ami szintén meghatározza a rajzokat. Mi volt az a kerettörténet, amit ki kellett töltened?

Beep, a busz és Toot, a taxi azt gondolják egymás állásáról, hogy sokkal jobb, mint a sajátjuk. Ezért elhatározzák, hogy egy napra munkát cserélnek. Hamarosan kiderül, hogy nem igazán tudnak helyt állni a felcserélt szerepben: a taxiba nem fér be a sok ember, a busz meg túl lassú és ráadásul majdnem be is szorul egy híd alá. A nap végén belátják, hogy az eredeti munkájuk volt mégiscsak a legmegfelelőbb a számukra, és ennek örültek jobban az utasok is.

Milyen követelményeket támasztottak az oldalakkal szemben?

Az oldalaknak adott méretük volt, és mivel digitális, animált könyvről volt szó, a széleknél és középen a gerincnél vigyázni kellett, hogy fontos dolog oda már ne kerüljön. A karakterek körül helyet kellett hagyni, hogy a valódi gyerekeket bele tudják illeszteni az illusztrációba, ahogy például mossák a járműveket, utaznak a buszon. Féltónusokat, egymáshoz közeli csíkokat, számokat, betűket és jeleket nem lehetett használni. A karaktereket én találhattam ki, fontos volt azonban, hogy valódi, konkrét autókra vagy korábbi animációra ne hasonlítsanak az autók. Az írónak az volt a kívánsága, hogy Bangkokban játszódjék a történet a csúcsforgalomban, busszal, taxival, tuk-tukkal, és ez nekem is nagyon tetszett.

Az oldalpárokra az art director küldött vázlatokat, és annak alapján készítettem a végleges illusztrációkat. Az átküldött kompozíciós tervek nagyon jók voltak, kevés helyen kellett változtatni, és segítettek abban is, hogy mennyi hely kell nekik a szereplők beanimálásához.

Hogyan fog kinézni a mese kész állapotban?

Televíziós rajzfilm lett belőle, a Driver’s Dan Story Train című gyermekműsor sorozat részeként. Driver Dan egy oroszlán, aki a mesevonatot vezeti, és mindig játszik valamit a barátaival, majd a játékhoz kapcsolódóan egy mesekönyvet elolvasnak azzal kapcsolatban, amit játszottak. A film végén gyerekszereplőket tesznek be a rajzokba, akik interakcióba kerülnek a képekkel.

Milyen médiumon lesz hozzáférhető?

Tévében lesz látható a BBC-n, az Al Jazeera-n és az amerikai PBS-en.

Mi a célja az interakciónak – tanító vagy inkább szórakoztató?

Azt gondolom, hogy mindkettő. Egyrészt a gyerekek játszanak a képeskönyv figurái között, kapcsolódnak a történethez, másrészt a szövegértést segíti, hogy újra végigmennek a történeten, elismétlik a főbb eseményeket és eljátszanak bizonyos szituációkat.

A két figura adott volt, mit tudtál te hozzájuk adni?

Nagyon tetszettek az angoloknak a Bumburiban látható retró stílusú autók, amiket nagyon szeretek rajzolni, és örültem, hogy megint nagyvárosi jeleneteket és izgalmas helyszíneket, járműveket rajzolhattam.

Szerinted Magyarországon miért nincsenek hasonló projektek?

Régebben sok ilyen projekt volt, most is van néhány, ami pályázati pénzből készül, de azok egyedi jellegűek és a forgalmazásuk is nehézségekbe ütközik tudomásom szerint. A sok animációs csatorna megjelenésével talán azt gondoljáka tévések, hogy nem a többi csatornán nézik meg a rajzfilmeket a gyerekek, de azokon aztán elvétve adnak csak magyar produkciókat. A magyar animáció finanszírozása is minimálisra csökkent, csak úgy érné meg befektetni, ha sok csatorna megvenné a jogokat, de ez egyelőre nem működik. Nagyon sok ismerősöm külföldi projekteken dolgozik, ami egyrészt jó, ha sikerül egy profi csapatba bekerülni, de sajnálatos, hogy saját produkciót meg nem áll módjukban elkészíteni, vagy ha mégis, akkor csak egy szűk réteg láthatja.

– Győri Hanna –

forrás: www.pagony.hu