Alice nem találja a helyét Csodaországban

Végre a mozikba került Tim Burton nagy hírveréssel futtatott meséje, az Alice Csodaországban. A mester a tőle megszokott modorban, gyönyörű vizuális effektekkel oldotta meg az adaptációt, a filmben gyakorlatilag minden pontosan úgy néz ki, mint amilyennek elvárnánk. Összességében mégis csalódnunk kell, legalábbis az előzetes elvárásokhoz képest – akinek ilyenek nem voltak, az csak jól járhat a filmmel.

Szinte biztos, hogy Tim Burtonnél jobban senki nem rendezhette volna meg az Alice Csodaországban mai változatát, hisz a filmnek minden eleme működik. Valahogy hiányzik viszont a szikra, nagyon érződik a stúdiószag a produkción – vagyis mindvégig tisztában vagyunk vele, hogy egy filmet látunk, nem tudjuk magunkat beleélni a mesébe. Ennek nyilván az is az oka lehet, hogy Burton ismét a megszokott színészeivel dolgozik: az Őrült kalapost így sokszor inkább csak Johnny Deppnek látjuk, aki éppen bohóckodik, és ez a helyzet Helena Bonham Carterrel is a Vörös királynő szerepében.

Burton a történetet is átírta kicsit

Alice-t egy viszonylag frissen felfedezett színésznő, Mia Wasikowska játssza, aki meg mintha túl steril lenne a szerepre. Sokak kedvence lesz viszont a filmben a dagadt ikerpár, Tutyika és Mutyika (az eredetiben Tweedledee és Tweedledum), akik már kinézetre is mókásak, és szövegelésük is állandó humor forrása – őket az Angolkákból ismert (és ott is vicces) Matt Lucas jeleníti meg. A Fehér királynő manírjai éppúgy beleillenek a képtelen világba, mint az animált karakterek: a Nyalka nyúl meg a másik nyuszi, aki az Őrült kalapos társaként mindenkit csészékkel dobál. Persze feltűnik a mosolyát a faágon hagyó cheshire-i macska és az ópiumszívó kék hernyó is, vagyis mindazok a figurák, akiket az eredeti meséből (vagy annak folytatásából, az Alice Tükörországban című könyvből) ismerhetünk.

Csakhogy az egész történet meg van kicsit bolondítva: Alice itt már nem kislány, tizenhét évesen tér vissza Csodaországba (első látogatására nem is emlékszik), és hogy a Vörös királynő uralmát megdöntse, meg kell küzdenie egy sárkánygyíkkal. Alice-ból hős válik tehát a történet szerint, ami későbbi sorsát is meghatározza, ön- és céltudatos nővé érleli. Mielőtt azonban Lewis Carroll rajongói a fejükhöz kapnának, siessünk leszögezni, hogy a történet nagyon is koherens, csupán a végén van egy kis didaktikus sallang, de hollywoodi filmhez képest ez sem olyan vészes. A hangsúly ráadásul nem is annyira a történeten van, hanem Carroll miliőjének megidézésén – ez pedig nem is sikerülhetett volna jobban.

Alice rengeteg művészt megihletett

Lewis Carroll 1865-ben megjelent meséje a világirodalom egyik legnagyobb hatású története, rengeteg adaptáció készült belőle, pornófilm éppúgy, mint anime. A Tim Burtonre is hatott cseh művész, Jan Svankmajer szürreális stop motion animációt készített az Alice-ből, Tom Waits pedig egy zenés színművet húzott fel a témára. Az Alice Csodaországban időtálló sikere valószínűleg annak köszönhető, hogy számos rétege van – minthogy szerzője eredetileg matematikus volt, tele van például természettudományos utalásokkal.