Fel

BÁBU Fesztivál Budapesten

vl-elasottkincs

BÁBU Fesztivál Budapesten

 

A fesztivált hatodik alkalommal rendezi meg a Budapest Bábszínház, de első alkalommal lesz tematikus. A vásári bábjáték, illetve Vitéz László személye köré szervezik a programot, amelyben 7 előadás és egy könyvbemutatóval egybekötött konferencia is szerepel.

A rendezvény ideje  2015. március 17–20.,

Budapest Bábszínház, 1062. Budapest, Andrássy út 69.

 

vl-hamupipoke

Hamupipőke  (7+)

Színházterem

50 perc (szünet nélkül)

Március 17. 15:00

A Ciróka Bábszínház (Kecskemét) előadása,  www.ciroka.hu

A Hamupipőke a legismertebb, legnépszerűbb, legtöbbször játszott mesék egyike. Talán nincs olyan gyerek, aki ne ismerné az árva lány történetét, akit igazságtalanul kihasznál mostohája, és aki végül mégis elnyeri a királyfi kegyeit. Hamupipőkét a mostoha körülmények az élet sötét oldalával ismertetik meg: ebben az ócska, reménytelen világban csak a csoda segíthet, vagy az, hogy hiszünk benne, képesek vagyunk legyőzni ezeket a körülményeket, és hiszünk abban, hogy belső értékeink alapján értékel a világ.

Az előadás kidobásra ítélt tárgyak (csomagolópapír, kályhacső, nejlonzsák stb.) játékában elevenedik meg, melyek a gyermekek szeme láttára születnek, lényegülnek át. Nem készen kapott, kidolgozott báb-emberkéket lát a néző, hanem használton kívüli tárgyakat, melyek csak akkor tudnak igazán életre kelni, ha a gyermek-néző a lelkükbe lát képzelete segítségével.

Író: Gimesi Dóra, Tervező: Mátravölgyi Ákos, Zeneszerző: Monori András, Koreográfus: Gyevi-Bíró Eszter, Rendezőasszisztens: Szabó Nóra, Rendező: Vidovszky György

Szereplők: Szereplők: Nyirkó Krisztina, Szörényi Júlia, Makra Viktória m. v., Ivanics Tamás, Fülöp József

Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta

 

vl-csokilada

Vitéz László csokiládája (3+)

Játszó-tér

50 perc (szünet nélkül)

Március 18. 10:00

A CsirIbi Bábszínpad (Budapest) előadása

Az idősödő Kemény Henrik közeli barátjának, Gyurkó Henriknek adta tovább a Vitéz László bábjátékos mesterség tudományát. „Henit öcsémként tisztelem, s amikor megkérdezte, megengedem-e, hogy eljátssza Vitéz Lászlót, csak annyit kérdeztem, milyen gázsival. Ő azt felelte, ingyen, erre én áldásom adtam rá… Amúgy, mivel nekem nem született gyermekem, a családi hagyomány velem tényleg megszakad, s Vitéz Lászlót eredetiben már csak felvételről lehet majd látni.”

Szerencsére Vitéz László elpusztíthatatlan, időről időre életre kel a furfangos figura, és újra felcsendül a vidám köszöntés a paraván mögül: Szervusztok, Pajtikák! És nagyot koppannak a palacsintasütők az ördög suvickos koponyáján.

Vitéz László csokiládája című epizódját egy interaktív játék, a Létramese követi Juhász Ibolya előadásában.

Játsszák: Gyurkó Henrik, Juhász Ibolya

 

vl-malom

Vitéz László és az elátkozott malom  (4+)

Játszó-tér

50 perc (szünet nélkül)

Március 18. 15:00

A Bábszíntér (Kaposvár) előadása

Szükségünk van olyan szerethető példaképekre, akik legalább képzeletünkben vagy akár a bábszínházban jól elagyabugyálják azt, aki rosszat tesz velünk s a világgal. Ez a valaki most itt van, s nemes egyszerűséggel csak Vitéz Lászlónak hívják!

A hagyományos vásári bábjátékban a piros sapkás, vidám fickó palacsintasütőjével tanítja móresre az ördögöket és magát a halált is. Sziporkázó, életvidám kesztyűs bábjáték ez, melyet vásári mutatványok előznek meg.

Rendezte: Kovács Ildikó, Tervezte: Majoros Gyula, Játssza: Pályi János,

Köszönet Kemény Henriknek, aki kezén éltetve ránk hagyományozta ezt a figurát!

 

vl-vandoruton

Vitéz László vándorúton  (3+)

Játszó-tér

60 perc (szünet nélkül)

Március 19. 15:00

A Bábrándozók Társulat (Budapest) előadása

„Mi vár rátok? Kincs helyett kilincs, munka helyett sunka, malom helyett majom. Vitéz László vándorútja során barátokat keres, de helyettük találkozik remetével, csendőrrel, az ördögökkel…  Vajon barátra talál-e, mire az út végére ér?

Kemény Henrik 3 történetét szőttem össze, egy előadás keretein belül: Az elásott kincs, az Itt nem szabad énekelni és A csokoládés láda című etűdöket.

Játék, humor, játék és játék. Számomra ez Vitéz László.

Az előadást Kemény Henriknek ajánlom.” (Tatai Zsolt)

Játssza: Tatai Zsolt

Az előadás a Korngut–Kemény Alapítvány engedélyével jött létre

Premier a VI. BÁBU Fesztiválon!

 

vl-vasjuliska

Vitéz László és Vas Juliska  (3+)

Játszó-tér

60 perc (szünet nélkül)

Március 19. 15:00

A Fabók Mancsi Bábszínháza (Zsámbék) előadása, www.fabokmariann.hu

Ismeritek-e Vitéz Lászlót? S az ő csuda egy beszédét? Láttátok- e, mint küzd nagymamucikája báli legyezőjével sok gonoszok ellen? S ha hallottatok is őróla, ismeritek-e Vas Juliskát? Tudjátok-e mint aprít pokolfiakat seperűjével s puszta két kezével? S láttatok-e már igaz, szép szerelmet? Hát jertek, serkenjetek! Tekintsétek Őket, kiknek félelme nincsen, s kiknek ölelése Halált is legyőz!

Bábok: Grosschmid Erik, Zene: Keresztes Nagy Árpád, Ölvedi Gábor, Írta, rendezte, játssza: Fabók Mariann

Az előadás a Korngut–Kemény Alapítvány engedélyével jött létre

 

vl-elasottkincs

Vitéz László és az elásott kincs  (3+)

Játszó-tér

50 perc (szünet nélkül)

Március 20. 10:00

A Mesebolt Bábszínház (Szombathely) előadása, www.mesebolt.hu

Szerbusztok, Pajtikák!

Képzeljétek el, a nagymamucikám azt mondta: „Ide figyelj, László! Elég nagy vagy már, elég puliszkát megettél itthon, úgyhogy jobban teszed, ha elmész dolgozni, és keresel egy kis pénzt.” Én annyit, de annyit kerestem már azt a kis pénzt, de még semennyit sem találtam. Talán most itt több szerencsével járok!

Ezzel a beköszöntővel érkezett meg a szombathelyi Mesebolt Bábszínházba Vitéz László, a piros sipkás, báb szuperhős, aki képes legyőzni az ördögöket, sőt magát a Halált is. Eddig nem látott, új kalandjait hozta el nekünk. Biztosíthatunk mindenkit, ezek sem lesznek kevésbé izgalmasak, mint a már ismertek. Sőt!

Tervező: Boráros Szilárd, Dramaturg, rendező: Kovács Géza, Zenei összeállító, játssza: Takács Dániel, Zenei kísérő: Lehőcz Zsuzsa/Dénes Emőke

Az előadás a Korngut–Kemény Alapítvány engedélyével jött létre

 

vl-eletvize

Az élet és a halál vize  (5+)

Játszó-tér

50 perc (szünet nélkül)

Március 20. 15:00

Az Árgyélus Színház (Gömör) előadása

Palóc népmese Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról, és arról, hogy mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe.

„Az élet és a halál vize” című mesét a gömöri Hangonyban mondta el Szilágyi Gusztáv. Az előadásban ötvöződik a bábjátékos-népdalénekes-mesemondó szerep. A kovácsoltvas díszlet, kendők, kesztyűbábok, maszkok segítségével az ősi magyar mitológiai világképben rajzolódnak ki a mese körvonalai. A tájegységhez tartozó nyelvjárás, népdalok és mondókák a mai paraszti gondolkodásmódot tükrözik, de magukban rejtik az ősi bájolás és rejtőzés elemeit is.

Écsi Gyöngyi 2000-ben a Vaskakas Nemzetközi Bábfesztiválon a legjobb női előadó díját, 2003-ban a budapesti Kolibri Fesztiválon pedig az elsőként kiosztott Michel Indali-díjat kapta. Kováts Marcell a népi hangszerek széles skáláját szólaltatja meg, a tekerőlanttól kezdve a furulyákon át a dudáig. A mese felajánlja a közreműködést gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Rendezés, dramaturgia; játssza: Écsi Gyöngyi, Bábok, maszkok: Juhász Éva, Kovácsolt díszlet: Gašpar Vladimir, Népi hangszeren közreműködik: Kováts Marcell

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása