Fel

Együtt a Balaton hullámain

Együtt a Balaton hullámain

A kedves kis mese a gyerekek nyelvén íródott, s általa megismerhetjük Fűzfőtől Fenyvesig, Földvártól Szigligetig a Balaton nevezetességeit. Az Alma pedig nagyon kitett magáért: népzenei ihletésű, fülbemászó refrének, énekelhető dalok, a megszokott vidám hangulatban.

 

Új (vizi)utakon


A mesét, és a kötet képeit természetesen Bartos Erika alkotta meg, aki a mese főhőséhez, Kurutty békához hasonlóan új utakon jár, hiszen ezúttal nem rajzokkal illusztrálta a kötetet, hanem gyurmaképekkel. „Nagyon szerettem ezt a munkát – mondja Bartos Erika. – Amikor a végéhez közeledtem, és éreztem, hogy hamarosan befejeződik, még sajnáltam is. Jól esett az építész vénámnak, hogy a gyurmázással kiléphettem a rajzok kétdimenziós, sík világából és térben lehetett alkotni. S közben kifejezetten „utaztam rá”, hogy híres balatoni épületeket is megformálhassak – mint például a szigligeti várat, a Tihanyi Bencés Apátságot, a keszthelyi Festetics-kastélyt vagy a Kányavári-hidat. Utánaolvastam, s a helyszíneket is felkerestem, hogy a képek minél közelebb álljanak a valósághoz, hogy a Kis-Balatont bemutató képen ne csak „egy” madár legyen, hanem „az a madár” amelyik ott lakik.

 

 

Kurutty, a béka-béka perspektíva

 

A történet főszereplője, Kurutty. Ő egy kis béka, aki egy véletlennek köszönhetően körbeutazza a Balatont, s kalandjai során állomásról-állomásra más-más „közlekedési” eszközzel jut el – hajón, hattyúháton, kisvonaton, és így tovább. Amint azt Bartos Erikától megszokhattuk – a kedves kis mese a gyerekek nyelvén íródott, s általa megismerhetjük Fűzfőtől Fenyvesig, Földvártól Szigligetig a Balaton nevezetességeit. „Először arra gondoltam, hogy verses kötet lenne – mondja a szerző – végül egy mese kerekedett ki. A balatoni nyaralások alkalmával megszületett versek pedig végül dalszöveggé váltak. Az Alma zenekarral már régóta terveztük, hogy közösen készítünk egy önálló albumot, melyen nem korábbi közös munkák feldolgozásai szerepelnek. Kerestük a témát, végül a Balaton mindannyiunknak tetszett: vidám, nyári és gyerekekhez is közel áll. Az Alma pedig nagyon kitett magáért – nagyon jók a dalok! Népzenei ihletésű, fülbemászó refrénekkel, bizonyára a gyerekek is szeretni és énekelni fogják.”

 

 

Közös hullámhosszon

 

Bartos Erika és az Alma zenekar kapcsolata persze nem merül ki ebben a lemezes könyvben – avagy könyves lemezben, hiszen ennek elkészítésével párhuzamosan a Bogyó és Babóca rajzfilmsorozaton is dolgoznak, ami szintén nem új keletű, mint azt Buda Gábor, az Alma zenekar énekese, vezetője elmondta. „Körülbelül 4 éve keresett meg bennünket Erika a Bogyó és Babóca kapcsán, hogy lenne egy filmes csapat, amely elkészítené rajzfilmen a könyvsorozatot. Az akkor meghiúsult, mégis megszületett a Bogyó és Babóca dal, amely most négy év után a Kedd Filmstúdió által életre keltett rajzfilm főcímdala lett. Barátságunk azóta is tart, több lemezünk borítóját tervezte Erika, és több animációt is készített dalainkhoz.”

 

 

Boldog nyaralások, szerelmek, barátságok színhelye

 

Buda Gábor úgy emlékszik, hogy a Balaton Cd és mesekönyv esetében Bartos Erika volt az ötletadó. „Ő gondolta úgy, hogy nagyon unikális lenne, ha a mesekönyvbe – annak tematikájához szorosan kapcsolódó – CD is bekerülne. Ez nekünk is elnyerte a tetszésünket, nagy kedvvel vágtunk bele a közös munkába. A Balaton a magyar emberek számára rengeteg emléket hordoz – boldog nyaralások, szerelmek, barátságok szövődtek a tengerünk partjainál. Vannak közös kulcsszavaink a tó kapcsán, mint például a lángos, a zimmer frei, vagy a mais bitte!”

 

A kötet már megjelent, s Buda Gábor elárulta, hogy május közepétől a koncertműsorba is felveszi az Alma zenekar a dalokat, s így élőben is megismerkedhet velük a közönség. Május 29-én pedig az Alma-klub díszvendége lesz Bartos Erika, és ezt az alkalmat egy kisebbfajta lemezbemutató-koncertnek tervezik.

 

 

 

Nyulász Péter

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása