Sok szülőt letaglóz a felismerés, így az év végi bizonyítványosztás közeledtével, hogy hiába minden igyekezet, hiába próbálta motiválni, tanulásra késztetni gyermekét, ez az év végi jegyeiben egyáltalán nem látszik meg.
„Sok minden változott az elmúlt 20 évben, de célunk mindvégig ugyanaz: öröm a gyermekek szemében – több, mint 4.5 millió boldog gyermek-szempár volt csak az elmúlt 20 évben, a majdnem 7 millió vendégből.“
Ki ne pillantana vágyakozóan az égre, amikor feltűnnek az élénk színekben pompázó hőlégballonok? Amióta világ a világ, az emberek mindig irigyelték a madaraktól a repülés tudományát, különösen igaz ez a gyerekekre, a kisfiúkra.
Sok óvodában ezekben a napokban, hetekben van az évzáró. Ez persze nem azt jelenti, hogy bezár az ovi, csak vége van a nevelési évnek. Ilyenkor sok óvodában összejönnek a szülők, gyerekek és pedagógusok, hogy együtt ünnepeljék az év végét.
Nyáron a legjobban várt esemény a pár napos pihenés. Soha ne feledkezzünk el arról, hogy egy jól összeállított útipatika aranyat ér baj esetén – és persze nem csak nyaraláskor jön jól!
Bartos Erika, a népszerű Bogyó és Babóca mesék írója és rajzolója gyermeknap alkalmából közönségtalálkozót tart az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A vetítéssel, játékos fejtörőkkel és dedikálással kísért programon a sorozat legújabb részeibe nyerhetnek betekintést a vendégek.
Szívet-lelket melengető akcióba fog májusban a Freshka Design csapata. Az egyedi tervezésű, kézzel készült gyerekjátékok egészen biztosan elbűvölnek kicsit és nagyot egyaránt, és most egy vásárlással nem csupán a megajándékozottak arcára varázsolhatunk mosolyt, hanem árvaházban nevelkedő, afrikai gyermekekére is.
Balatonfenyvesen gyönyörű környezetben várjuk azokat az általános iskolás gyermekeket, akik a nyarat aktívan és élményekben gazdagon szeretnének eltölteni.