Új bemutatóval várja kis nézőit a budapesti Bábszínház. Ezúttal a Hókirálynő c. gyönyörű Andersen-mesét mutatják be. Február végén várják a 6 éves kor fölötti nézőket.
Egy klasszikus alapsémán dolgozó mese, ami arról szól, hogy az embereket valami lények megtámadják. Fenyegeti az emberiséget valami legyőzhetetlen erő, ami gazságból, gonoszságból áll, s az a lényege, hogy az emberi értékek ellen dolgozik. Michael Ende klasszikus meseregénye Budaörsön.
Ősbemutatóval mutatkozik be az Elefáni Papírszínház a Mu Színházban. Mikulás után egy nappal. Rejtélyek és egy izgalmas nyomázás során ismerkedhetünk meg a Tél királyával és a három hóemberrel.
Ha karácsony, akkor Diótörő! E mese nélkül nem múlhat el az ünnep. Mint minden évben, idén is előadják a Müpában, mégpedig bábokkal. A varázslatos történet élményére szeretettel várják a kicsiket és nagyokat.
A Bárka Színház Odüsszeusz szemeteslapáton című Európában egyedülálló, remek humorú tárgyszínházi előadása két alkalommal a Thália Színházban vendégeskedik.
Koprodukciót mutat be a Kolibri Színház és a Külön Vélemény Társulat. Szücs Zoltán Függésben című műve alapján készült az ifjúsági előadás, Czukor Balázs rendezésében. Premier a Kolibri Pincében, november 21-én, 19 órakor.
A Magyar Színház KiBelátó színházpedagógiai programjához csatlakozik az Orlai Produkció 2013-ban bemutatott Rose című előadása. A Vári Éva főszereplésével játszott darab egy nő visszaemlékezése, mely a holokauszt témája köré épül.
Jeney Zoltán Rév Fülöp című lovagregényével az olvasók már pár éve megismerkedhettek. A kissé álmodozó hős októbertől a színpadot is meghódítja – a Magyar Színház társulata október 11-én mutatja be a regényből készült darabot.