Náci, lengyel – két jó barát?

A Kolibri Színház január 16-án mutatta be új osztályterem-színházi drámáját, a Helló, náci!-t. A darab színházi élménynek sem utolsó, bár felnőtt fejjel kicsit sok benne a didaktikus elem – ami viszont helyére is kerül, ha azt nézzük, hogy a művet középiskolásoknak szánták, és célja egy későbbi beszélgetés vagy akár vita kibontása.

A Helló, náci! alaphelyzete viszonylag egyszerű, ám annál több konfliktust tartogat magában: Jan, a lengyel bevándorló (Szanitter Dávid) és Rudi, az ifjú neonáci (Ruszina Szabolcs) egy időre egy cellába kerülnek egy német kisváros rendőrőrsén. A sűrített atmoszférájú muszájtérben persze hamar egymásnak esik a két fiatal, fizikailag éppúgy, mind verbálisan – amiből természetesen az utóbbi, az érvek és ellenérvek rendszere válik a darab mozgatórugójává.

A vitából többnyire Jan kerül ki győztesen, de nemcsak azért, mert neki „kell” szimpatikusabbnak maradnia, hanem mert véleménye tapasztalaton alapul – míg a kiskorú Rudi csak azt szajkózza, amit a helyi neonáci csoport vezérétől hallott. Kettejük viszonyában afféle katalizátorként szolgál a felettük őrködő rendőr, Erich (Mészáros Tamás), aki néha benéz a cellába, és egy-egy gesztussal, döntéssel hol egyik, hol másik fogolynak kedvez – ami mindig újabb vita kialakulásához vezet.

Két nézőpont, két sors

A rendőr közli azt a hírt is, amitől egyből emelődik a tét: a tömegverekedés (ami miatt a két fiút is beszállították) egy résztvevője, egy másik lengyel munkás meghalt a kórházban – Rudira tehát valószínűleg börtön vár. Aztán kiderül az is, hogy Jannak nincs munkavállalói engedélye, így őt meg ki fogják toloncolni az országból. Innentől kezdve nemcsak két ellentétes nézőpont összeütközéséről van szó, két személyes tragédia is színezi a történetet.

Ahogy a szereplők egyre inkább feltárják emberi oldalukat a másik előtt, úgy egyre inkább kezdik – ha nem is megkedvelni, de legalább – elfogadni egymást. Az autószerelőként dolgozó Jan arról mesél, hogy Oroszország tele van luxusautókkal (ami felkelti Rudi érdeklődését), majd a Mátrix végéről is vitatkoznak egy sort – úgy is tudnak tehát közös témát találni, hogy elvileg két ellentétes tábort képviselnek.

Vitázhatnak a nézők is

A végig pergő és állandóan frissülő dramaturgia a darab legvégén is él még egy csavarral, ettől válik csak igazán nyitottá a szereplők további sorsa – vagyis teljes egészében a nézőkre van bízva, hogy továbbgondolják a történetet. A központi kérdés (a hazájukat védelmező neonácik és a megélhetésükért küzdő bevándorlók ellentéte) megvitatásához is számos érvet és ellenérvet hallhatunk a darab során, azonban ezek kibontása is a mi feladatunk.

A Helló, náci! ilyen indíttatásból is készült, lévén a Kolibri osztályterem-színházi sorozatának újabb darabja, amely elsősorban a középiskolás korosztályt célozza meg, valamilyen élő társadalmi probléma ábrázolásával. Ennek megfelelően kissé túlzott is az oktató jelleg, bár kétségtelen, hogy a színpadi, színházi elemek is működnek: a minimalista díszlet jól alátámasztja a feszült légkört, és a színészi alakításokra sem lehet panasz.