Örökbefogadás: egy igazi családmese

 

Mese az örökbefogadásról. Titkolt téma vagy gyógyító mese. Hogyan lehet elmondani egy kicsinek, hogy nem én vagyok az igazi anyukája, el kell-e mondani egyáltalán neki, s ha igen, akkor mikor. Ki segít a szülőnek? S mi a gyereknek? Ezekre a kérdésekre keresete a választ Töreky Katalin, aki saját tapasztalata alapján írta meg a Szívünkből születtél c. mesekönyvét.

 

Tabu helyett tabula rasa

 

Örökbe fogadni egy gyermeket: ezt ma már szerencsére szigorú szabályokhoz kötik, s túl mindenféle bürokráciai mizérián, a legfontosabb az a tanfolyam, ahol minden leendő szülőnek részt kell vennie. „Az egyik legnehezebb dolog, hogy a gyereknek mikor és hogyan mondjuk el, hogy nem mi vagyunk a vér szerinti szülei – mondja Rózsahegyi Nóra az Ágacska Alapítvány családterapeutája, aki hangsúlyozza, erre a beszélgetésre minél hamarább időt kell szakítani.

A legtöbbször azt szoktam ajánlani, hogy már egészenkicsi, szinte nulla éves kortól meséljük el a kicsinek a magunk történetét, s persze mindig csak a pozitív mesét. E módszer szerint könnyebb lesz majd évek múlva leülni beszélni, s a szülőben sem lesz már gát, hogy hogyan is fogjon bele a beszélgetésbe, s a gyerek is jobban el tudja majd fogadni.” S, hogy mik azok a szavak, azok a mondatok, amelyeket akár egy csecsemő is megért, azokra egyszerű a recept. Nóra szerint a legfontosabb mondatok talán ezek lennének: – De jó, hogy megérkeztél! Milyen, jó, hogy itt vagy közöttünk! Isten küldött hozzánk! A sors úgy hozta, hogy itt lehetsz velünk! – és még folytathatnám a sort. Mindegy, hogy mit is mondunk, a legfontosabb, hogy elmondjuk. „A legrosszabb, mikor hirtelen mástól tudja meg a gyerek, hogy őt örökbefogadták – folytatja a szakember – vagy esetleg nem tabu a téma, de a gyerek feje felett beszélgetnek erről, s vele soha nem beszélik meg. A mese mindig segítség, óvodáskorúaknak főleg, s a legjobb az olyan mese, amelyben az ő története elevenedik meg, ismerős helyzetekkel, tárgyakkal, szavakkal, képekkel.”

 

Mesébe foglalva

A Szívünkből születtél c. mesekönyv az ilyen helyzeteket segít áthidalni. Furcsa, mert mesekönyvről van szó, de ez a történet mégis más. Töreky Katalinnak ez a mese, s a mesekönyv léte segítette át a nagy beszélgetésen kislányával. „A kislányom már 2 és fél éves volt, mikor már nagyon kikívánkozott belőlem a történetünk. – meséli a szerző. Esténként leültem és írtam, rajzoltam neki, majd kinyomtattam, összefűztem a mesét, s egy alkalommal elmondtam neki. Nagyon jól fogadta, s nagyon természetesnek vette. Élmény és öröm volt számára, mikor ráismert a mi házunkra, a mi kocsinkra, ezáltal érezte egyre közelibbnek, egyre sajátjának a mesét. Utána még sokat beszélgettünk a témáról, s egyre természetesebb lett számára.” A mesekönyv első, házi kiadása után döntött úgy a szerző, hogy ezt komolyabb vizekre kéne terelni. A segíteni vágyás vezérelte el a Móra kiadóhoz, ahol idén tavasszal megjelent a könyv. „Nagy büszkeséggel tölti el a lányomat is a könyv, – meséli Töreky Katalin. Zita a mi könyvünknek nevezi, s mindig hozzáteszi, hogy ez a könyv a mi könyvünk második része.”

 

Taktikák és kommunikáció

A most megjelent kötet nagy segítség lehet sok szülőnek, aki hasonló cipőben jár. Ennél a mesénél nem a történet a lényeg, ez a mese a kommunikáció egyik csatornája, amely segít a szülőnek, hogy valóban fontos az a gyerek a családban, s, hogy valóban beszélni kell a témáról. „Ha nem mondjuk el a gyereknek, hogy őt örökbefogadtuk – véli a családterapeuta – akkor egyszer csak belecsöppennek majd egy olyan kényelmetlen helyzetbe, amelyben a gyerek is rosszul fogja érezni magát, s a szülő is. Mondhatnék rossz példákat, amikor a szomszéd néni szólta el magát, vagy mikor terhes nőt látnak a gyerekek, s rögtön csendbe maradnak, mert jaj anya nem szereti, ha erről beszélünk, egészen odáig, hogy a gyerek felnőtt korában sokként éli meg ezt. Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a szülő felelőssége, megteremteni a lehetőséget a beszélgetésre. Ezt lehet természetesen mesével, pozitív történetekkel, – amelybe nem kell belefűzni az anyuka tragédiáját, hogy miért nem lehetett neki gyereke, persze később már lehet majd erről is beszélni, de ne az elején. Érdemes fényképeket készíteni már az első találkozásról, ezeket nézegetni, s közben beszélni. S főleg ezen van a hangsúly, a folyamatos kommunikációról. A gyereknek éreznie kell, hogy ez egy olyan téma, amiről bármikor beszélhetnek. A család lehetőségeket teremt ezekre az alkalmakra, s mindenre őszintén válaszol.”

 

„Én ugyanannyira nagyon vártam a kislányom születését, mint másik anyuka, akinek lehet saját gyermeke- meséli Töreky Katalin – s talán ez a legfontosabb. Már az érkezése előtt tudtam, hogy hogy fogják hívni, s azt is, hogy kislány lesz. Szerencsésnek gondolom magam, bár évekig tartott, míg anya lettem, mégis úgy érzem, hogy így tudtam teljes szívemből átélni ezt a csodát. Úgy gondolom, hogy az együtt töltött idő tett engem igazi anyává és minket családdá.”

 

AK