Fel

SID – Biztonságosabb Internet Nap

inter7

SID – Biztonságosabb Internet Nap

A Biztonságosabb Internet Napot (Safer Internet Day – SID) az Európai Unió Safer Internet Program akciótervének keretein belül ma már a világ több mint 100 országában – köztük az Európai Unió mind a 27 tagállamában – minden év februárjánakmásodik keddjén, ugyanazon a napon rendezik meg.

 

Világszerte ugyanarra fókuszálnak egy napon – a biztonságos internetezésre

A SID része annak a globális kampánynak, amelynek célja, hogy az online technológiák és mobil eszközök felelős és biztonságosabb használatára ösztönözzön. Ezen a napon a szakemberek világszerte felhívják a figyelmet az internet lehetséges veszélyeire, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális és káros tartalmakra, ugyanakkor tájékoztatják a gyermekeket, szülőket, pedagógusokat és döntéshozókat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről.

Az utóbbi években a „biztonságosabb” helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly. Ezért idén a SID közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk dolga, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük egymás számára. Ezért is lett újra 2015-ben a SID szlogenje: „A jobb internet közös ügyünk!”

Pályázatok a jobb internet létrehozásáért

2015-ben a szervezők két pályázatot is kiírtak a Biztonságosabb Internet Nap alkalmából

A videópályázatra idén először jelentkezhettek a magukban tehetséget érző fiatalok háromperces kisfilmekkel animáció, rövidfilm vagy riportfilm műfajban. A kisfilmek megadott tematikája az internetbiztonság és az internetben rejlő lehetőségek bemutatása volt. A pályázatra 44 pályamű érkezett be, amelyek közül az 5 fős szakmai zsűri választotta ki a nyertes munkákat.

A zsűri tagjai:

Horváth Vanda, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat sajtófőnöke

Auth Zsófia, pszichológus

Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszsolgálati Egyetem tanára, egyetemi adjunktus

Dzvonyár Anna, a HP oktatásiüzletágánakvezetője

Schubauer Krisztina, a Microsoft Magyarország vállalati felelősségvállalási tevékenységéért felelős munkatársa

A zsűri döntése alapján 2015-ben az alábbi pályaművek részesültek díjazásban:

Általános iskola kategóriában:

A díjakat Dr. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke  és Starcsevics Gábor (a UPC Magyarország senior termékmenedzsere)adta át. Az elérhető maximális pontszám: 60 pont.

  1. PrettyGirls (Illés Kata, Schweitzer Laura-Kozármislenyi Janikovszky Éva Ált. Isk.), 49 pont
  2. Anonim (Balázs Lőrinc, Pados Barnabás-Szombathely, Paragvári Utcai Általános Iskola), 44 pont
  3. Selfie királynők (Takács Vivien, Forray Kata-Kozármislenyi Janikovszky Éva Ált. Isk.), 43 pont

Középiskolai és felsőoktatási kategóriában:

A díjakat Dr. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke és Schubauer Krisztina adta át.

A díjazottak egy-egy Nokia Lumia telefont és vállalatlátogatási lehetőséget kaptak a Microsoft Magyarországi Oktatóközpontjában. Az általános iskolások mindemellett a UPC által felajánlott ajándékcsomagban is részesültek.

1. Szendi produktum (Szendi Mátyás-Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola), 54 pont

2. Trip&Tech (Tóth Bendegúz Áron, Peterdi János-BME, ELTE ÁJK), 47 pont

3. Török Dániel (Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium), 46 pont

A zsűri döntését szakmai és filmes szempontokra alapozta (tartalom, technikai megoldások, kreativitás, tudatosság megjelenítése, tájékozottság növelése, pozitív alternatívák hangsúlyozása stb.), emellett figyelembe vette, hogy a pályamunka egyéni vagy csoportos alkotás-e, és hogy mennyi munkát fektettek az alkotók az elkészítésébe.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén a leginkább és legkevésbé felhasználóbarát weboldalakat is díjazta. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a felhasználóbarát online tartalmak fontosságára, és ösztönözze a hazai üzemeltetőket, tervezőket és fejlesztőket a minél praktikusabb honlapok előállítására.

A versenybe csaknem száz, jelentős átfedést mutató javaslatot neveztek, a tíz legtöbb szavazatot kapott weboldal közül a zsűri az alábbi három legjobb honlapot díjazta (az elérhető maximális pontszám 65 volt):

·         https://emagyarorszag.hu/ 55 pont
·         http://palyazat.gov.hu/ 52 pont
·         http://www.bud.hu/ 51 pont

A leginkább felhasználóbarát hazai weboldal díjait Dr. Péterfalvi Attila, a NAIH elnökeadta át a díjazottaknak.

A nem felhasználóbarát hazai weboldalak kategóriájában a következő három weboldalt értékelte a zsűria legkevésbé felhasználóbarátként (ABC sorrendben):
 
·         http://hirek.oldal.info/
·         https://neptun.hu/
·         http://salsa.hu/

 

A zsűri a sorrend felállításakor többek között a következő szempontokat vette figyelembe: kezdőoldal átlátható és figyelemfelkeltő-e; navigáció egyszerű-e; minden böngészővel megnyitható-e az oldal; amennyiben van regisztráció az oldalon, az egyszerű és adatvédelmi szempontból biztonságos-e. További plusz pontot jelentett a harmonikus design és az akadálymentesített verzió elérhetősége, illetve az oldal naprakészsége.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása