Sokan unatkoznak, mások szinte kényszeresen próbálnak plusz értelmet vinni a mindennapokba. Kiemelten nehéz azoknak a családoknak, akik ezeket a hónapokat társasházi lakásba zárva, hiperaktív gyerekekkel próbálják ép idegekkel átvészelni. Mit tud ajánlani nekik – a türelem és a szeretet mellé – Gyarmathy Éva pszichológus, az MTA Kognitív Idegtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Ma egy városi lakótelep ötödik emeletén élő kétgyerekes család hogyan tud élhető életet kialakítani, úgy, hogy lehetőleg nem megy az utcára?

Ha nincs akár egy egészen pici kert, akkor igenis ki kell mozdulni. A gyerekek idegrendszeri fejlődéséhez nagy szükség van téri információkra, térbeli változatosságra. Ezért én mindenképpen levinném a gyerekeket sétálni egy közeli parkban, forgalommentes utcákon. Lehet azt játszani, hogy feltérképezünk olyan helyeket, ahol még nem jártunk, illetve, ahol senki sincsen. Ezenkívül egy egészen kis lakásban is lehet mozgásos időtöltést kialakítani: például úgy, hogy háromdimenzióssá tesszük a lakást. Ezt viszonylag egyszerűen meg lehet oldani, még a legkisebb szoba is alkalmas erre: lehet „majomketrecet” gyártani, keresztben fölszerelni egy rudat, arról lelógatni mindenféle mászható dolgokat. Ha lógázhatnak, hintázhatnak a gyerekek, fölmászhatnak a gyerekszekrényre – sőt, az emeletes ágy is lehet játékeszköz – az jól helyettesítheti a külső térinformációkat. Lehet madzagokat átfűzni, téri alkotásokat gyártani is.

Hogyan lehet dolgozni és kikapcsolódni hiperaktív, eleven gyerekek mellett? Hogyan lehet velük egyezségeket kötni szülői „magánidőről”?

A hiperaktív gyerek szempontjából ez a helyzet nehezebb is meg könnyebb is. Hiszen most nem muszáj neki egész nap egy helyben ülni, mint az iskolában, ahol ebből állandóan konfliktus van, hanem akár fejen állva vagy a hintán lógva is csinálhatja a feladatait. Ha sokkal több mozgást beleiktatunk a tanulási időbe, az önmagában is nagy segítség. A hiperaktív gyerekek esetében különösen fontos a szabályrendszer, az a különbség, hogy még keményebb szabályokat kell megállapítani, és ezeket sokkal következetesebben betartatni. A tevékenységben tartást segíti, ha a feladat érdekes (bővebben). Nagyon jól le lehet kötni őt digitális eszközökkel, lehet az ő „magán időszaka” a gépezés, tévézés, addig is tud a szülő mondjuk jógázni. A másik út szimpatikusabb, de több áldozatot kíván: amikor bevonjuk a gyereket a saját tevékenységeinkbe – amennyiben ezek elég izgalmasak számára. Így kevesebb lesz ugyan a szülő magánideje, viszont ha sikerül bevonni a gyereket a jógába, az hatalmas nyereség. A hiperaktív gyerekeknek jót tesz a meditáció. Nagyon jól rá tudnak hangolódni a különböző szellemi állapotokra.

A cikk itt folytatódik: https://hogyanmondjamelneked.hu/pedagogusoknak/2020/04/29/van-jo-is-a-tavtanulasban-peldaul-az-hogy-lehet-fejjel-lefele-logva-matekozni