VESZEKEDŐ SZÜLŐK – azaz veszekedni okosan is lehet!

 

 

Még emlékszem gyerekkoromból, hogy mennyire nem szerettem, sőt néha kimondottan féltem, mikor a szüleim halk, elfojtott hangját hallottam, s veszekedtek. Ma, gyakorló szülőként is sokszor félve, halkan, vagy hangosan, kikiabálva oldom meg egy-egy problémámat. De vajon jó-e, ha a gyerek látja, hogy a szülei veszekednek? Elfojtsam-e a haragomat, s előttük titkolva vitatkozzunk, vagy bátran mondjuk ki, a problémáinkat? Részese-e a veszekedés a hétköznapi családi életnek? Tanulhatnak-e belőle a gyerekek? Vagy tartsuk őket burokban? A cikkhez tartozó Borka és a varázsruha első epizódja itt látható! 

 

SZERETNÉD JOBBBAN KEZELNI A KONFLIKTUSAIDAT?

Íme négy pont az elinduláshoz:

 

1. Fogalmazd meg a problémádat

 

Egy-egy konfliktus nem feltétlenül rossz. Sok esetben félni szoktunk tőlük, hiszen szembesítenek hibáinkkal, problémáinkkal. Mikor párunkkal veszekedünk sokszor már a végső fázisban találjuk magunkat, amikor már nagyobb hangsúlyt fektetünk egy-egy problémára. Ilyenkor felerősödik a hangunk, érvényt akarunk szerezni igazunknak, s már nem tudunk higgadtan fogalmazni.

 

2. Ne a gyerek előtt! Vagy mégis?

 

Amikor azt gondolnánk, hogy a gyerekek nem is tudnak egy-egy problémánkról, akkor nagyon is tévedünk. A gyerekek nagyon érzékeny „műszerek”, egy-egy hanghordozásból, nézésből, testbeszédből hamarább érzékelik a problémákat, mint ahogy mi gondolnánk.

Gyakran a konfliktus elhallgatása okoz bizalmatlanságot a gyerekben.

Párkapcsolati pszichológusok sokszor javasolják, hogy igen fontos, hogy a gyerekek megéljék, hogy a szüleik veszekednek. Hiszen fontos, hogy ők is megéljék, lássák, hogy a szüleik is hibázhatnak, nekik is vannak problémáik.

Természetesen a veszekedés milyenségére érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni, ha tudunk. Egy állandóan „forrongó üstben” élő gyerekre nagyon rossz hatással van, ha a szülei folyton csak „marják” egymást. Hiszen ilyenkor elbizonytalanodnak, sérülnek, nem érzik biztonságban magukat. Nekünk, felnőtteknek kell megtalálnunk az arany középutat – ha sikerül – és okosan megoldani, kivezetni a stresszünket, odafigyelve egymásra és a gyerekekre.

 

3. A legfontosabb a békülés

 

A veszekedés végén fontos a kibékülés. Ahogy a bölcs öregek szokták mondani, soha ne feküdj le haraggal a szívedben. A gyereknek is jó látni, hogy a szülei megnyugodtak, s látják, hogy szeretik egymást. Ez a pozitív visszajelzés számukra is megnyugtató. A vitarendezés másik fontos alapköve, hogy ne alázzuk meg a másikat! Hiszen milyen megalázóak azok a helyzetek, amikor pár nap múlva a saját gyerekeinktől halljuk vissza a vitáink során használt szavakat, kifejezéseket. Bizony ilyenkor tükröt állítanak elénk, amely sokszor nagyon megrázó lehet!

 

4. Érdemes volt?

 

Egy praktikus tanács, vizsgáljuk meg azt a kérdést, amiről épp vitatkozunk. Érdemes erre ennyit időt rászánni? Ha nagyobb távlatokba helyezzük a konfliktust, lehet, hogy 5-10 év múlva, ugyanez a kérdés, már nem is lesz kérdés. Akkor meg minek?

 

AK

EXTRA TIPPEK KONFLIKTUSHELYZETEKRE

a Borka füzetek egyik szerzőjétől, Baradlai Emőke pszichológustól.

 

Vegyetek elő egy ceruzát és rajzoljátok át a régi/megunt/rossz szabásmintát! Jó munkát

1. Kérd meg a családtagjaidat, hogy próbálják ki veled a következő gyakorlatot. Válassz egy partnert, és mondjátok el egymásnak, mit éreztek az adott pillanatban („Most éppen ijedt vagyok, feszült vagyok, zavarban vagyok, boldog vagyok stb.”). Majd a partnerek köszönjék meg egymásnak a figyelmet anélkül, hogy véleményt mondanának. (Egymás meghallgatásának gyakorlása, egymás jobb megértése.) Most mondjátok el egymásnak, mi az, amitől értéktelennek vagy értékesnek érzitek magatokat. Ha befejeztétek a gyakorlatot, osszátok meg a többiekkel újra, hogy hogyan érzitek magatokat. (Ez új dimenziókat nyithat a régi kapcsolatokban is, segít, hogy valódibb legyen a viszonyotok.)
2.  Válassz ki egy vasárnap délelőttöt, amikor az egész család együtt van. A téma a következő: „Milyen új dolgok történtek velem mostanában?”. Mindenki        sorban beszéljen erről, nem csak a gyerekek, akiknél a változások nyilvánvalóak. Fontos, hogy a feltétel nélküli szeretet jegyében beszélgessetek, ne              bíráljátok egymást. (Ez segít, hogy megértsük, állandóan változunk. Jobb alkalmazkodást eredményez, a család erősödik. Segít a jelenben látni                 egymást, nem a két hónappal ezelőtti állapotot. A változás lehet testi („3 centit nőttem!”), új készség, új vicc, de új kérdések is.)
3. Ülj le egy kényelmes fotelba. Hunyd be a szemed, és emlékezz ifjú szüleidre, gyermekkorod egy kedves emlékére, amelyben mindketten jelen voltak, talán még nagyszüleid is. Keresd meg édesanyádban/édesapádban/nagyanyádban/nagyapádban, hogy milyen külső vonása, jellemző viselkedése, tulajdonsága vagy érzelmi-indulati kifejezésmódja hasonlítható, esetleg közelálló a párodéhoz. Írd le benyomásaidat, és helyezd hierarchikus sorba őket, aszerint, hogy kiben találsz a legnagyobb mértékű hasonlóságot a pároddal. A származási családod melyik tagja “vezeti a listát”? (Mindketten csináljátok meg a pároddal, és utána osszátok meg egymással, hogy milyen tulajdonságokban hasonlított hozzá az ősöd, és milyen érzéseitek keletkeztek ezzel kapcsolatban. Ha ezek a hasonlóságok erősek, nagy eséllyel már előfordult, hogy nem is a párodra reagáltál, hanem a múlt árnyékaira. Ekkor a párod bizonyára zavarban érezte magát, és nem tudta, pontosan mi történik vele.)
4. Gondolj egy jellegzetes párkapcsolati epizódra, gondosan dolgozd ki, éld át, hagyd, hogy élményszerűvé váljon. Hogyan hatottál ebben a helyzetben a párodra? Mit tett a párod, amikor Te (ezt és ezt) mondtad/tetted? Mi ebben a visszatérő, ismétlődő a részedről és az ő részéről? (Mindketten csináljátok meg a pároddal, és utána beszéljétek meg, értő figyelemmel hallgatva egymást.)
5. Vedd elő/nyisd meg otthon a családi fényképalbumot. Nézd meg, melyek azok a képek, amelyeken át a legjobban és szíved szerint a leghitelesebben be tudnád mutatni a párodnak az életrajzodat. Válassz ki 5-10 képet. Alkoss sorrendet, minden fontos személyt helyezz el, és azokat az élményeket is kapcsold hozzá a képekhez, amelyek elmondás alapján vagy személyes emlékeidből fontosak neked. Ha van párod, neki meséld el (és ő neked). Ha egyedül vagy, írd le, és tedd a képekhez a hozzájuk tartozó történeteket.