Fel

Alkotónap, leányvásár és Pásztoróra a Skanzenben

skan4

Alkotónap, leányvásár és Pásztoróra a Skanzenben


Az idei első hosszú hétvégén majálisozásra hív mindenkit a szentendrei Skanzen. A hagyományos Alkotónapon május 1-jén sor kerül a tavasszal született bárányok kapcsán a pásztor életmód megismerésére, rackanyírásra, május 2-4-ig pedig a szerelem jegyében zajlanak a programok: lesz májusfaállítás, játékos vetélkedő szerelmespároknak, de nagyszüleink pajzán múltjából is kapnak ízelítőt a felnőttek. 

skan5

Május – Pünkösd hava

Május, másként Pünkösd hava, vagy Ígéret hava, a természet kiteljesedésének, kinyílásának az időszaka. A juhokat tavasszal, rendszerint Szent György-napkor, ritkábban József-napkor, vagy május elsején hajtották ki a tavaszi legelőkre.Éppen ezért május 1-jén a Juh-Héj! Alkotónapon a tavasszal született bárányok kerülnek középpontba, és kiderül mi a különbség a cikta, a cigája, a racka és a merinói juh között.

Feledésbe merült pásztorhagyományokkal találkozik a család minden tagja, akik 10, 13 és 15 órakor megtekintik a rackanyírást és körmölést, sőt maguk is pásztorokká válnak, miközben magukra öltik a pásztorviseleteket. Választ kapnak arra, hogy miért nevezték tudós embernek a pásztort vagy éppen milyen messze is hallik a kolompszó. Kicsik és nagyok a pásztor kocsikat követve tanúi lesznek a gyapjúvásárlás üzleti fogásainak, felpattanhatnak a hucul hátára, de lehetőség nyílik beszédbe elegyedni a subáját maga készítő juhásszal is. A tímár bemutatja mesterségbeni tudását, miközben mások gyapjút mosnak, kártolnak, farkasolnak. A kovácsműhelyben izzik a vas, a kovács juhász-kampót kovácsol és patát igazít. A Játékkarámban o-kos, főkolompos játékok kötik le a gyermekek figyelmét. Mesejátszás közben megelevenedik a Csillagszemű juhász és számos más népmese szereplője.

skan1

Amíg a kézműves helyszíneken gyapjú bárányok és sárkány-bárányfelhők készülnek, addig az ínyencek juhsajtot, kemencés racka falatokat, a „fekete bárányoknál” pedig vegán étkeket kóstolnak. Az Alkotónapot megelőzően minden évben egy-egy témára építve képzőművészeti pályázatot hirdetnek. Idén a hagyományt követve a Bárány éve tematikus évhez kapcsolódóan 456 pályázó 339 alkotást küldött be. A 81 helyezést elért alkotó az ünnepélyes kiállítás-megnyitón, 11 órakor veszi át jutalmát a néptáncos pályázók műsora után. A vidámság fokozására 14 órakor Villámcsődületet hirdetnek az énekes és táncos kedvűeknek. E naptól fogva vendégek bevonásával elkezdik kötni a Skanzen óriási gyapjú sálját, ami adventre alkotásból adománnyá válik.

skan2

Pásztoróra

Mivel május nem csak a természet kiteljesedésének, hanem a szerelem ébredésének is az időszaka, az ünnepi hosszú hétvége folytatásaként május 2-4-ig Pásztorórára hívják a párokat és minden a szerelem jegyében zajlik a Skanzenben.  A látogatók a régi falusi Majálisok hangulatából, a hajdani falvak tavaszi örömünnepléséből kapnak ízelítőt, amikor is együtt örvendezett a falu közössége: a nők és a férfiak evéssel-ivással és virtuskodó játékokkal múlatták az időt. A Lajta Néptáncegyüttes tagjai pénteken és szombaton 13 órakor a természet újjászületésének és a szerelem szimbólumaként májusfát állítanak a kiszemelt hajadon háza elé, ezzel is kifejezve érzéseiket. A májusfára a múzeumba látogató párok is felköthetik a saját maguk által készített szerelmes üzenettel ellátott szalagjaikat.  Régen a hajadon leányok édesanyjukkal csinosan felöltözve, kelengyéjükkel együtt egy évben egyszer felkeresték a leányvásárokat, hogy párt találjanak maguknak, hiszen az ismerkedésre és udvarlásra remek alkalmat adott a búcsú és a vásár, kiváltképpen a leányvásár.

skan3

A hagyományőrző együttes tagjai az érdeklődők bevonásával keltik életre ezt a hagyományt. A párok közti kapcsolat komoly szándékáról egyes vidékeken a májuskosár tanúskodott. Bizonyos helyeken úgy tartották régen, hogy azt a lány, akinek az ablakát fehér virágos kosár díszítette, egy éven belül oltár elé vezette kedvese. Májuskosarat a fiú nővére, édesanyja, vagy idősebb női rokon adhatott a kiszemeltnek, aki cserébe megajándékozta a kosárhozót. A Horvátzsidányi pajtában ezért különböző színű májuskosarat és az azokat díszítő virágokat nyílik lehetőség elkészíteni papírból. A konyhákban szerelmi vágykeltő ételek kerülnek az asztalra, az eladósorban lévők pedig kipróbálják, hogyan kell összeállítani saját mennyasszonyi kelengyéjüket és hogyan kell elkészíteni a felvetett ágyat. Lesz szerelmi jóslás, szív motívumos gyertya és hagyományos módon petróleumlámpa fényénél stafírung gyanánt monogramos zsebkendő készítése. Kizárólag felnőtteknek szól az Undi lakóházba berendezett „Pajzán múlt” című mini kiállítás, ahol erotikus tartalmat hordozó, vagy formát megjelenítő népi tárgyak kapnak helyet, és az érdeklődők megismerik a lakodalmak pajzán vonásait: szerelmi tárgyakat, ajándékokat és csujogatókat. A három nap során a szervezők játékos, szerelmes kincskeresésre buzdítják a fiatalokat, de tematikus randi útvonalat is ajánlanak a romantikázni vágyóknak.

Aki pedig a szerelmes hétvégén tartaná esküvői fotózását a Skanzenben, most ingyenesen megteheti, sőt a Mándi református templom és az Óbudavári katolikus templom május 2-4-ig virágdíszekbe borulva várja, hogy az ünnepi ruhába érkező párt a fotósuk megörökítse. Az esküvői fotózás alkalmával – amely magáncélra készül- a páron kívül a fotós és egy kísérő léphet be térítésmentesen a Skanzenbe.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása