Fel

Nyaralás felsőfokon

Nyaralás felsőfokon

Gyerekekkel nyaralni menni, kikapcsolódni minden szülőnek komoly kihívás. Hiszen hol az a hely, melyik az a szórakozási forma, amely a család mindegyik korosztályát kielégíti. A megfejtésért nem kell messzire menni: a magyar határtól pár kilométerre Burgenlandban – Lutzmannsburgban- avagy magyarul Locsmándon olyan szállodakomplexum és fürdő világ várja a kicsiket és nagyokat, ahol még arra is jut idő, hogy a szülők is kipihenjék magukat.

 

Főszerepben a gyerekek

 

Mindig is szerettem az olyan éttermeket, szállodákat, ahol komoly figyelmet fordítanak a kicsi vendégekre. A Sonnenparkban nem is kérdés, hogy kié a főszerep. Már az érkezésnél kényeztetnek bennünket, s a család legkisebb tagja két perc múlva boldogan szorongatja a hotel kabalafiguráját – Sunny Bunny-t. Ez a kis nyuszi lesz itt tartózkodásunk főszereplője, hiszen vele autózik a szálloda aulájában elhelyezett számtalan kis autó egyikével, vele csúszdázik a vacsora után a játszóházban, s vele megyünk fürödni, s végül vele alszik el a nap végén. A 4 csillagos 87 szobás családbarát hotel a családi üdülésnek tökéletes hátteret nyújt. Hiszen itt minden adott, ami egy családnak szükséges lehet: a szobák száz százalékig bababarátok, van itt kiságy, fürdőszobai kiegészítők, babaőrző, babakocsik, vagy cumisüveg melegítő. Így már az otthoni pakoláskor nyugodtan hátradőlhetünk, s nem kell a fél házat elvinnünk, hogy jól érezzük magunkat. A szálloda éttermében pedig igazi kulináris kényeztetés vár minket. A legkisebbeknek a legegészségesebb bébiételekből válogathatunk, a kicsivel nagyobbacskáknak pedig az ő szájuk íze szerint összeállított menükből. De mi felnőttek sem panaszkodhatunk, olyan különleges ételekkel kényeztetnek bennünket, amelyeket bármelyik nívós étteremben is megállnák a helyüket.

 

 

Fürdővilág – Sonnentherme

 

A napsütötte Burgenlandban ilyenkor télvíz idején is kiválóan lehet élvezni a meleg termálvizes fürdőzést. A szállodához szorosan kapcsolódó Sonnentherme fürdőkomplexumot egy zárt fűtött folyosón közelíthetjük meg, amelyet a hotel vendégei korlátlanul használhatnak. A fürdő építésekor is a gyerekek szórakozását vették elsődlegesnek az építők. A legkisebbek a 34-36 Celsius fokos „Babyworld” vizívilágban érezhetik magukat jól, ahol babaúsztató, babalagúna, bébi pezsgőfürdő várja őket. Ha viszont komolyabb, aktívabb foglalkozásra vágynak a szülők, akkor érdemes kipróbálni a „Babyaktív” medencét, ahol speciális babaúszásoktatáson vehetnek részt. Természetesen a legkisebbek mellett a nagyobb korosztálynak is kedveztek, mégpedig a hatalmas csúszda paradicsommal. A „Funny Waters” élményvilágban megtalálható Ausztria leghosszabb beltéri csúszdája a Twister- 202 m – és a Speedy – 141 m-, de emellett fél óránként hullámfürdő veszi kezdetétét, s ilyenkor a cudar időben is úgy érezhetjük magunkat, mintha a trópusokon fürödnénk. Ha kedvez az időjárás, akkor érdemes kihasználni a kinti medencéket is, ahol a termálvíz melege és a csodálatos napsütés felejthetetlen kikapcsolódást biztosít. Egy fürdőből nem hiányozhatnak a szaunák sem, ahogy innen sem: a szaunavilágban 3 finnszauna, gőzfürdő, aromagőzfürdő, gyógyfüves szaunák, bioszauna bel- és kültéri pezsgőfürdővel, Kneipp-hidegvízes medencével gondoskodik a megfelelő lazításról.

 

 

Tökéletes kikapcsolódás

 

S, ha már a fürdőzés után egy másik fajta kikapcsolódásra vágyunk, akkor érdemes egy kis sétát tenni a szálloda környékén is. Először is nem kell messzire menni, mert a hotel bejáratánál és a kertjében kellemes játszótér várja a kicsiket. Nyáron kis állatsimogatóban megismerkedhetnek a kicsik az igazi Sunny Bunny-val, azaz nyuszikkal, amelyeket simogathatnak, etethetnek is. De itt szeretném még külön megemlíteni, a fantasztikus gyógynövény kertet is, ahol a gyerekek felfedezhetik a körülöttünk lévő növényeket, megtanulhatják felismerni egy-egy fűszer- vagy gyógynövényt, a kert másik részében elültetett gyümölcsösben pedig megtapasztalhatják, hogy milyen érzés, ha saját maguk szedik le az éppen termő gyümölcsöket. Ilyenkor télen a téli sportok egyikét is kipróbálhatjuk, a szálloda előtt kialakított jégpályán. Ha elfelejtettük volna elhozni a korcsolyacipőnket, akkor sem kell aggódnunk, mert a gondos szervezők korcsolyacipőket is biztosítanak nekünk.

 

S, hogy a Sonnenparkot és a Sonnentherme-t mindig ragyogó fényben láthassuk, ahhoz elengedhetetlen az állandó fejlesztés, újítás. Így az idén a szálloda tulajdonosai további fejlesztésekbe kezdtek, csakhogy egy párat említsek: 5 új csúszda, ugrómedence, homokos strandrész, kisautó versenypálya, légvár, vizíhinta várja majd a jövőben az idelátogatókat. De a fürdő mellett a hotel sem marad le az újításokról: a szálloda auláját és játszóterét kibővítik, új játszószobák, az éttermet kibővítik, a parkoló részt felújítják. Mind-mind olyan attrakciók, amelyek még jobban garantálják a család teljes kikapcsolódását, szórakozását.

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása