Gyógyító festménymesék
Hogy hová foyik Dali órája? Csontváry cédrusa egyedül marad-e? Rippl-Rónai kalitkás hölgye szabadon engedi-e madarát? Mit figyelnek Rousseau dzsungelében az állatok? Van Gogh cipői merre jártak? Hová rohan Picasso bikája? Frida Kahlo virágai elhervadnak-e? Mit álmodnak Toulouse Lautrec ágyában? Hová repül Chagall hölgye? Színyei Majálisán ki eszi meg a csirkecombot?Mit néz Leonardo Mona Lisája?
A Gyógyító festménymesékkel ilyesmi kérdésekre keressük a választ.
A Festménymesék program a SOTE 2.számú Gyermekklinika három onkológiai gyermekosztályán (neuro onkológia, onkológia, hematológia) fekvő 14 év alatti gyerekekkel valósul meg heti rendszerességgel, másfél órás blokkokban, mely sokszor hosszabbra nyúlik, annyira beleélik magukat a gyerekek.
Klasszikus festőművészek képeit használjuk csoportjaink kiinduló pontjának. Az alkalmakon a képek világába utazunk és a gyermekpszichodráma és a képzőművészetterápia módszerét használjuk. Minden alkalommal beszélünk a kép festőjéről, a korról, amiben született, a gyerekeknek ez azért is fontos, mert a kórházban töltött idő elzárja őket az iskolától, óvodától, lemaradnak tanulmányaikban. A festmények, mint fókuszpont működnek, mesét írunk ihletükből merítve, a mesét jelmezekbe öltözve eljátsszuk, majd lefestjük az átélteket. A kiválasztott technikát, amivel megvalósul a kép, szintén a festmény adja. A projekt közvetetten a családoknak is szól leginkább, azoknak az anyáknak, akik gyermekük mellett töltik a kórházi időszakot. Erre a másfél – két órára elmehetnek ügyeket intézi, akár csak zuhanyozni, egy kávét meginni, magukkal foglalkozni, mire visszatérnek, látják a gyereküket alkotni, picit, mint a betegség előtt, egy pillanatra, mert egy pillanat ez a bent töltött időhöz képest kiszakadhatnak a megszokott kórházi rutinból.
A Festménymesékben két szál találkozik és fonódik össze, a művészetterápia és a pszichodráma, melyek által a gyerekek saját történeteiket gombolyíthatják. A terápiás folyamatot segíti a két művészetterápiás módszer találkozása. Egyrészről két utat is mutatunk a gyerekeknek és ki- ki megtalálhatja, hogy melyik önkifejezési mód áll hozzá közelebb, másrészről a módszerek támogatják egymást. A kép impulzust ad, ebből kerekedik a mese. A gyerekpszichodráma módszerében fontos a csoport megtartó ereje, a ,,nem vagyok egyedül” érzés támogatása, a fantázia felébresztése, gondolatok találkozása és mindezek önfeledt átélése a játék során. A képzőművészt terápia nonverbális mivolta, egyénileg mélyíti az átélteket, az alkotás közben kifejeződnek és levezetődnek az indulatok és az egész folyamat tárgyiasul. Ami azért is fontos, mert magával viheti a festményt ágyához, mesélhet róla szobatársainak, rokonainak és, mikor rápillant felidéződik a csoportban átélt számára fontos tapasztalat. Sokszor láttuk, hogy a képek a gyerekek ágya fölé kerültek és mesélték, hogy otthon bekeretezték. A képek a gyerekek számára üzenetté válnak a nehéz pillanatokban, vagy egy emlékké, már gyógyultan a nehéz pillanatokról.
A klasszikus festmények, mintegy dimenezió kaput nyitnak a mesék világába, miközben visszavisznek az adott festő korába.
A program közben is sokszor folyik a kezelés. A gyerekek állvánnyal érkeznek, ami sokszor beépül a mesébe, mint egy fa vagy sípoló hangja, mint egy csipogó madár. Ebből szépen látszik a mese ereje és a gyerekek igénye a felszabadult játékra.
A Klinikán dolgozni egyszerre megrázó és felrázó. Ha ott van az ember, egyértelműen cselekszik, egy pillanat alatt alkalmazkodik és rögtön a rendszer részévé válik. A gyerekek kitartása, a szülők türelme, az orvosok odaadása példa értékű. Sokat lehet tanulni az élet kiszámíthatatlanságáról arról, hogy mindig van remény és, hogy az élet egy pillanat alatt megváltozhat, a probléma fogalma átértékelődik.
Júniusban kiállítást szervezünk a gyerekek képeiből.
A programot a Játszóház Alapítvány valósítja meg. Programtartók Soós Dóra (pszichodramatista, piroskakao.blogspot.hu) és Marton Vera (művészetterapeuta).
A Festménymesék az Új Európa Alapítvány, MOL gyermekgyógyító program keretein belül valósul meg.
..és egy mese
Csontváry Kosztka Tivadar: A magányos cédrus
Egyszer volt, hol nem volt egy erdész, aki egy napsütötte helyen, szép kilátást keresve, elültetett egy magot. Minden évben az ültetés évfordulóján elment és megnézte. Egyre szebb és magasabb fa lett belőle, azt gondolta, ha így megy ez tovább 2000 méter magas fa lesz belőle. A fa tizedik születésnapján is ellátogatott a fához. Látja, hogy egy harkály ütögeti és lyukakat fúr az oldalába. Az erdész oda kiáltott fájának: Űzd el logó gallyaiddal, csapkodd el magadtól, hol van még az a 2000 méter! Így is lett, az erdész boldogan nézegette fáját, akkor látja, hogy nem múlt el a baj, egy hatalmas fekete, gonosz közeledett és a fára telepedett minden oldalról. Mondja a fának megint az erdész, űzd el gallyaiddal, csapkodd el magadtól, hol van még az a 2000 méter! Sehogy sem ment, a gonosz jól belekapaszkodott a fa nem bírt vele. Ekkor fogta magát az erdész és lángszórójával leégette a gonoszt a fáról. A fa teteje lángokban állt, a gonosz lezuhant. Az erdész eltemette a gonoszt a fa mellett. A fa a következő évben új gallyakat növesztett és gyümölcsöt is hozott. Ám, van e
gy része, ami fekete maradt, az erdész és a fája sem bánta, a rosszra emlékezni kell, erőt ad. A programsorozat egy kiállítással zárul június végén,
|