Hogyan érdemelheti ki egy tanító a gyerekek és a szülők bizalmát? És fordítva: a szülő a tanítóét? Mi köze mindennek az értékeléshez? És milyen alternatívák vannak a szégyentáblára és a feketepontra? Winkler Márta interjúsorozat 2. rész. A cikk a hogyanmondjamelneked.hu oldalon jelent meg! 

Előző beszélgetésünkben említette, hogy mennyire fontos a bizalom a pedagógiában. Vegyük most azt a helyzetet, amikor egy pedagógus ott áll az első osztályosok előtt. Hogyan tudja kiépíteni a bizalmat a gyerekekben?

Úgy, hogyha tudatos abban, amit csinál. Ha a gyerekek minden pillanatban érzik a jelenlétét, azt, hogy a helyén van. Hogy a tanítás a hivatása, ennek él. Mondjon nekem egy szebb foglalkozást annál, mint amikor valakinek gyerekekkel van feladata! Akik odamennek hozzá a csodálkozó, nagy szemeikkel, és várnak tőle valamit. Szebbet el sem tudok képzelni, talán még az orvosi hivatás ilyen.

Az, amiről ön most beszél, szavakkal talán nem is igen kifejezhető.

Valóban, de hisz a bizalmat nem csak szavakkal fejezzük ki, sőt! Az arckifejezésemből, a gesztusaimból, az egész lényemből és viselkedésemből éreznie kell a gyereknek minden pillanatban, hogy én érte vagyok ott. A célom az, hogy jól éljünk a közösségben vele és a többi gyerekkel. Éreznie kell azt is, hogy az összes képességével együtt ő úgy jó, ahogy van, mert mindenkinek fejlődnie kell valamiben, és mindenkinek más az erőssége. Ha mindez a hétköznapi események során erősödik, ha érzik, hogy számíthatnak rám, és ha ismerik a döntéseimet, akkor kialakul az a pozitív légkör, amely átsugárzik a szülői házra is. Vannak persze olyan esetek is, amikor a két nevelési közegben félreértések, kisebb konfliktusok keletkeznek. Ezeknek a rendezési módja – mindkét részről – a bizalom fokának mércéje lehet. Ezzel kapcsolatban hadd jegyezzem meg, milyen sokszor szidják a pedagógusokat otthon a szülők. Márpedig, ha a szülő szidja a tanárt, hogyan várhatja el, hogy a gyerek bízzon a nevelőjében?

Vekerdy Tamás azt mondta erről egyszer, hogy „a szülő a gyerekének cinkosa kell, hogy legyen, nem a tanáré”. Vagyis, ha nem ért egyet valamivel, ami az iskolában történik, és lássuk be, ez néha előfordul, akkor úgy maradhat hiteles otthon, ha ezt felvállalja. Nem mellesleg így őrizheti meg a gyerek bizalmát is őbenne, hiszen ha mindketten tudják, hogy a gyereket igazságtalanság érte, miért kellene ezt letagadni?

Egyetértek, minden esetben a valódiság, vagyis az igazság a fontos. Mindkét közegnek tudnia kell, hogy az állásfoglalása nevelési minta a gyerek előtt.

Az ön által korábban említett pozitív magatartást szerintem a mai értékelések nem mindig tükrözik. Szülőként nekem az a tapasztalom, hogy rengeteg a fekete pont, a szomorú arc, tehát a büntetés.

Igen, tudom, kék nyúl és fekete kutya… Egyáltalán nem értek egyet ezzel! Én sosem használtam fekete pontot, de pirosat sem. Természetesen első osztályban okvetlenül jelezni kell, hogy hol tart a kisgyerek, mi az, amit már jól csinál, mire kell törekednie. Amíg nem érzi a viselkedésének, szorgalmának és munkájának az örömét, addig valamiképpen jeleznünk kell, hogy hol tart. Én például szívesen tettem a nevük mellé szép színű posztó virágokat, amíg ki nem alakult bennük a követendő, közös értékrend.

A gyerekekkel együtt értékelte a munkájukat?

Természetesen. Ez is a bizalmat építi, ahogy egyébként az is, ha a vitáknál elismerem az igazukat. Ezért én egyfajta műhelynek tekintettem az iskolát, ahol az együttműködés és a kölcsönös tisztelet adták mindennek az alapját. Ahol a gyerekek tudták, hogy nem kivételezek senkivel. Ha valamiért hálásak voltak, az éppen ezeknek az elveknek a betartása volt.

BAKÓCZY SZILVIA

A cikk folytatása itt olvasható: https://hogyanmondjamelneked.hu/pedagogusoknak/2018/09/03/hagyjak-hogy-az-iskola-a-gyerek-dolga-legyen-bizalom-es-az-iskola-winkler-marta-szemevel?fbclid=IwAR0ODXM90_e0F4UQ_j9ea7O04vpIwrb10k-09c_pXCS4U1jlM1WusK1vPfs