Az ásványi anyagok olyan tápanyagok, amelyek nem szolgálnak energiával, ám elengedhetetlenek szervezetünk működéséhez. A növekedés, az energiatermelés, illetve számos egyéb alapvető funkció sem létezne nélkülük.
A Babilon Kiadó újdonságaival és programjaival szeretettel vár minden családot április 20-23. között a Könyvfesztiválon. Az újdonságok mellett izgalmas programokkal is készülnek, lesz zenés színházi ízelítő a Kolibri Színház színészeivel, valamint dedikálás is.
Már azzal is becsüljük a hangunkat, ha törődünk vele, ha megtesszük, amit mi magunk is megtehetünk. Szakmai szimpózium nyílt órákkal, zenés gyermekprogrammal – április 19-én.
Az Értsünk szót – érzelmi intelligencia hazai nagyköveteként – 2017. április 22-én félnapos konferenciát szervez, amelynek központi kérdése: hogyan tudunk békésen, mégis hatékonyan együttműködni egy családon belül?
Az ásványi anyagok közül azokat az elemeket hívjuk makroelemeknek, amelyekre 50 mg/nap feletti mennyiségben van szüksége a szervezetnek a normális működéshez.
A rendezvény célja a helyi kézművesség hagyományainak és értékeinek bemutatása valamint, ezáltal a lokális közösségek kialakulásának, megerősödésének segítése.
Tudom, már nagyon unalmas, hogy mindig az immunrendszert kell erősíteni. Nem elég télen, vagy ősszel, még ilyenkor tavasszal is külön ki kell emelni ezt a kérdést? Sajnos igen!
Az őszi-téli hónapokban, amikor a meghűléses betegségek, influenzajárványok sok embert levesznek a lábukról, fontos, hogy kiemelten foglalkozzunk szervezetünk ellenálló képességének megerősítésével.