Fel

A mese fejlesztő hatása

Mother is reading book with her daughter, indoor shoot

A mese fejlesztő hatása

 

Jobban fejlődnek azok a gyermekek, akik rendszeresen hallgatnak mesét, népmesét. Ma már a fejlesztő pedagógusok többsége egyetért ezzel az állítással. Amellett, hogy ezek a gyermekek előnyre tesznek szert a tanulásban kortársaikkal szemben, a mesehallgatás hozzájárulhat a gyermekeink olvasóvá neveléséhez is.

 

pixel

Tanulási nehézségek

Manapság egyre több gyermek szenved valamilyen tanulási nehézséggel összefüggő problémában, amelyek leginkább a nyelvhasználattal, a szövegértéssel, a beszéddel vagy az olvasással függ össze. Pedig ezen problémák nagy része elkerülhető lenne, tartják a szakemberek, hiszen ha egy kisgyermek első éveitől rendszeresen hallgat mesét, kisebb a valószínűsége, hogy iskoláskorba lépve hasonló gondokkal küzdjön. Nagyon fontos tehát, hogy a szülők minden nap olvassanak mesét a gyermekeiknek, hiszen ez igen sok képességüket fejleszti, amivel könnyebben veszik majd az akadályokat az iskolában.

Hogyan hat a mesehallgatás a gyermekekre?

Felgyorsult és a digitális technológiákkal áthatott világunkban egyre kevesebb szabadidővel rendelkezünk, ami kisgyermekes szülőként még inkább hatványozottan jelentkezik. Ugyan a technológiai fejlődésnek számos pozitív, az életünket megkönnyítő hatásai vannak, ám tudnunk kell helyesen és mértékkel használnunk azokat, és gyermekeinket is erre tanítani. Sok szülő bízza gyakran „villanypásztorra” (televízióra, internetes mesenézés, internetes játékok, tablet, stb.) gyermekét, hiszen akkor a gyermek csendben van, nem zavarja a szülőt valamely tevékenysége elvégzése közben. Ez sajnos egy rossz gyakorlat abból a szempontból, hogy a gyermekeinkbe már az igen korai években beívódik ez a minta, és később is igényelni fogják ezt a fajta kikapcsolódási lehetőséget, olvasás, természetjárás, biciklizés, társasjáték vagy más alternatív kikapcsolódási lehetőségek helyett.

 

6ca42f7b52775c9c1cd7af5fd62fc3fd

 

Az olvasással, mesehallgatással viszont olyan mintát közvetítünk, amely nem csak hasznos, hanem a gyermek fejlődésében is kiemelkedő hatással bír: a mesehallgatás során dolgozik a fantázia, bővül a gyermekek szókincse, hiszen új szavakat és kifejezéseket hallanak, amelyek a beszélgetések során nem biztos, hogy „előjönnének”. A mesék jó hatással vannak a gyermekek érzelemvilágára, megnyugtatják, lelassítják őket, és tudat alatt is jótékonyan hatnak. A főként népmesét hallgató gyermekek olyan további érzelmeket és viselkedési mintázatokat kapnak a mesehallgatás során, amelyek tudat alatt eltárolódnak, és későbbi életük során segíthetnek egyes döntéseik meghozatalában is. A mesehallgató gyermekek jó eséllyel válnak maguk is olvasó felnőtté, hiszen a mesehallgatás beépül a napirendjükbe, és nagyobb korukban – amikor már saját maguk is tudnak olvasni – is igénylik az effajta kikapcsolódást.

Ne erőltesse, legyen örömmesélés!

Nagyon fontos, hogy a gyermekre ne kényszerítsük rá a mesét, ha ő azt nem szeretné: vezessük ezt be úgy az életébe, hogy az természetessé váljon, örömét lelje benne, emiatt a későbbiekben is igényelni fogja. Például az egészen pici babákkal játszunk ölbeli játékokat, mondókázzunk, énekeljünk sokat, tapsoljunk, táncoljunk velük. Csak akkor térjünk át a meseolvasásra, amikor már értik a mesét, de mindig olyat válasszunk, ami az ő korának és fejlettségi szintjének éppen megfelelő. Járjunk elől jó példával: mi is olvassunk a gyermekeink előtt könyveket, magazinokat, akár tévézés helyett is! Így a gyermek azt látja majd, hogy a szülő szeret olvasni, és ez jobban hat rá, mint bármi más.

Ha bővebben is érdekli a téma, számos jó könyvet lehet róla olvasni, akár az újabb kiadványok, akár a használt, antikvár könyvek között.

 

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása