Hiánypótló kiadvány hívja fel a figyelmet arra, hogy mit tehetünk felelős felnőttként a gyerekekbiztonságáért.
A Minden gyerek kicsi kincs című könyv a Hintalovon Alapítvány gyerekjogi szakértőjének a szakmai támogatásával készült.
Dr. Gyurkó Szilviával – az Alapítvány vezetőjével – beszélgettem a Bugyiszabályról, a gyerekjogokról és egy gyereknapi kezdeményezésről is.
A most megjelenő könyv olyan tabutémát jár körbe, amely már évek óta nagy fókuszt kap, nemcsak itthon, hanem az egész világon. A bugyiszabályról minden szülőnek beszélnie kell a gyerekével. De vajon megteszik-e? Mi a tapasztalat? Nyitottak erre a szülők?
Nagyon sok módja van annak, hogy egy szülő megtanítsa a gyerekének azokat a határokat, amik védik őt. Ezek egy része testi, fizikai határ (ki, hol érhet a gyerekhez, és hol biztosa nem), más része érzelmi határ (hogyan mondhat egy gyerek biztonságosan nemet). Ezek ismerete nem csak azért fontos, hogy szexuális visszaélés ne történjen a gyerekkel – a gyerekek többségét ez nem veszélyeztetni -, hanem azért is mert ezek a határok az egészséges testkép, énkép, érzelmi biztonság részét is képezik. Ha innen közelítünk, látható, hogy a bugyiszabályok csak egy a sokféle megközelítésből, ami ezt a határhúzást, határtartást és az ezzel kapcsolatos érzékenységet szolgálja. Mi azért a bugyiszabályokat (fehérnemű szabályokat) igyekszünk ismertebbé tenni, mert ez egy komplex, mégis egyszerű, nemzetközi protokollon nyugvó rendszer. Így az a szülő, aki úgy érzi, hogy neki az a jobb, ha “készen megkap” egy ilyen csomagot, amit utána csak át kell adnia, meg persze saját magának is követnie, annak ez nagy segítség. Amelyik szülő inkább a saját útját járná, őneki is lehet inspiráció a bugyiszabályok, meg dönthet úgy is, hogy teljesen más oldalról közelíti meg a gyerekvédelemnek ezt a kérdését.
Mit tapasztalsz, azon felül, hogy a szülők megtanítják, elmondják a legkisebbeknek, hogy miképp védje a testi határait, hogy mikor bekerül a gyerek egy intézménybe, ott figyelnek-e rá az óvónénik, dadusok? Tiszteletben tartják-e a gyerek testi határait? Megkérdezik-e, hogy segíthetnek-e öltözni, wc-n stb. vagy csak rutin van és a gyereknek eszébe sem jut?
Azt tapasztaljuk, hogy miként a családokban is, a bölcsödékben, óvodákban és más intézményekben (háziorvosi rendelőkben, sport klubokban, szabadidős programokon) is nagy különbségek vannak aközött, ahogy a felnőttek a gyerekek testéhez nyúlnak. Vannak olyanok, akik odafigyelnek arra, hogy ne vetkőztessék a gyerekeket túl, figyeljenek oda a szemérmességükre, az emberi méltóságukra, tartsák tiszteletben a gyerek kéréseit. S vannak olyanok, akiknek fontosabb, hogy valami gyorsan, hatékonyan meglegyen. Ilyenkor általában fel sem merül, hogy a gyerektől engedélyt kérjenek egy érintéshez, vagy elmagyarázzák neki, hogy mi és miért történik, vagy hogy odafigyeljenek rá, hogy ne mások előtt vetkőztessék-öltöztessék.
Azt látjuk, hogy ez jelenleg inkább egyéni érzékenység kérdése. Kevés az intézményi protokoll, és a szülők sem igazán figyelnek erre sokszor. Abban bízunk, hogy ez a könyv ezen a területen is változást tud előidézni.
A könyvben a legkisebbeknek mesével, zenével, mondókával hívjátok fel a figyelmet, hogy miképp védje meg a testét. Ez a fajta tudatosság, hogy már egészen kicsi korban játszva, énekelve tanítjuk őket nagyon jó technika. Hogyan született meg a könyv ötlete? Miképp zajlott az alkotói folyamat?
A könyv ötlete már hat évvel ezelőtt megszületett. Akkor kezdtünk el kiadót, szerkesztőt keresni. Már a kezdetektől egy komplex csomagban gondolkodtunk. Tudtuk, hogy szeretnénk megzenésíteni a gyerekeknek szóló üzenetet, és azt is, hogy valami állatos, játékos üzenetbe kellene becsomagolni a mondanivalót. Csak az volt a kérdés, hogy ki tudja ezt megcsinálni? Amikor megtaláltuk a szerkesztőt, Balázs Esztert onnantól már gyorsabban ment minden. Először az illusztrátor, Bogdán Viki, majd Szabó T. Anna érkezett a csapatba. Anna a maga csodálatosan érzékeny módján, bámulatosan jó verset írt, majd Eszter ötlete volt, hogy szülessen mese is, hogy a könyv még tartalmasabb legyen. Ezek után kérte fel a kiadó Palya Beát, hogy énekelje dallá a verset, majd miután már minden készen volt, Anna még írt egy kis mondókát. Ezzel lett teljes a könyv – pontosabban azzal a felnőtteknek szóló kísérő szöveggel, amiért én voltam felelős, és ami abban segíti a szülőket, hogyan tudja ez a
kiskönyv (és a benne foglalt bugyiszabályok) jól megtalálni a helyét a gyerekszobában, meg a szülők gyereknevelési elvei között.
Ajándékozz gyerekjogot gyereknapra – olvasható a szlogen a Hintalovon Alapítvány honlapján, ez egy nagyon erős üzenet és nagyon fontos. Milyen a visszhangja ennek a kezdeményezésnek?
A Hintalovon alapítvány azért dolgozik, hogy minél több gyereknek, az év minél több napja legyen olyan sok törődéssel, gondoskodással és odafigyeléssel tele, mint május utolsó vasárnapján. Számunkra a gyerekjogok fejezi ki azt a legteljesebb kört, ami minden gyermeki szükségletét magába foglal. Mindent, amire a gyerekeknek szükségük van életük első 18 évében, hogy jól legyenek, és mindent, amitől meg kell őket óvni és védeni, hogy az egészséges gyerekkoruk ne sérüljön. Amikor elkezdtünk egy adományozói programot a honlapunkon a könyv kapcsán (lehetőséget adva az embereknek arra, hogy rászoruló intézmények,szakemberek számára is küldhessenek a könyvből), nem is gondoltuk volna, hogy egy hónappal később 4000-nél fog megállni a számláló. Ennyit vásároltak, adományoztak az emberek a Minden gyerek kicsi kincs c. könyvből az elővásárlási időszakban. Nekünk ez csodálatos megerősítés abban, hogy az emberek tenni akarnak a gyerekek biztonságáért, és azért, hogy minden gyereknek teljesüljön az a joga, ami az erőszakkal és visszaélésekkel szembeni védelemről szól.
Most, hogy jön a nyár, nekem mindig kérdés például, amikor a legkisebbeket pucéron látjuk a strandon – tudom, itt már a szemérem kérdése is felmerül, de marad a kérdés, hogy engedjük-e a gyerekeinket pucéron fürdeni a strandokon? Takargassuk-e, mikor átöltöztetjük őket?
Sok múlik azon, hogy hol vagyunk. Egy belső udvarban, ahol a család van csak ott, nyugodtan lehet a gyerek meztelenül. Egy szabad strandon, ahol gyakorlatilag bárki lefotózhatja, érdemes ráadni egy kis ruhácskát, bugyit. El is magyarázva, hogy nyilvános helyen ezt így szoktuk, mert így biztonságos. Fontos az is, hogy ha a pancsoló gyerekünket lefotózzuk, azt se osszuk meg senki mással, csak azokkal, akik a gyereket közelről, személyesen és jól ismerik (ez általában a szűk család). S természetesen az is fontos, hogy minden fotózás, minden vetkőztetés és öltöztetés előtt beszéljünk a gyerekhez, mondjuk el neki, hogy mit csinálunk, kérjünk engedélyt ahhoz, hogy lefotózhassuk, megérinthessük. Nem kell nagy faxnit csinálni, csak egyszerűen: “Most leveszem a vizes kis ruhát, oké?”, vagy “Rád adnám a fürdőruhát. Rendben van, ha leveszem a trikódat?”
Szerintem a szülőknek is nagy szerepük van, hogy megtanítsák a gyerekeiknek, főleg a lányoknak, hogy ne úgy üljön le nyilvános helyen, hogy mutogassa az alsóneműjét, vagy épp, túl rövid legyen a szoknyája, ruhája, nadrágja, hogy már mindent is mutat. Neked erről mi a véleményed? Ezek is a bugyiszabályokhoz tartoznak?
Minden olyan a bugyiszabályokhoz tartozik, ami a gyereket erősíti abban, hogy azok a testrészei, amelyeket az alsóneműje fed, csak hozzá tartoznak, senki nem foghatja meg, nézheti meg, az ő hozzájárulása nélkül. Nyilván nem akarjuk a gyerekeket ijesztgetni, ezért jó, ha tényszerűen és egyszerűen mondjuk el nekik, hogy a közterületeken (utcán, étteremben, parkban, nyilvános helyeken) mások is vannak, ezért ezeken a helyeken nem ugyanúgy viselkedünk mint otthon. Sajnos az ártatlanság kora elmúlt. Ma már bárkinél ott lehet a telefon, és azzal olyan felvételeket tud készíteni, azokat bárkivel úgy megosztani, hogy azzal komoly károkat és veszélyt okozhat a gyereknek. Muszáj tudatosabbnak lennünk szülőként ezen a téren is.
A könyvről
itt olvashatsz és rendelheted meg.
A könyvhöz tartozó kisfilmet
itt nézheted meg.
– Almásy Katalin –
