Fel

Nagyvárosi dzsungelharc az iskolában

Nagyvárosi dzsungelharc az iskolában

Iskolai erőszak – meddig lehet elviselni? Mindenki menő szeretne lenni, de a csoport kiveti a gyengéket. Tragédiával végződő titkok, amelyeket még szüleimmel, barátaimmal sem merek megosztani. Csak néhány gondolat, amelyet felvet Kate McCaffrey Behálózva című ifjúsági regénye, amely egyszerre letehetetlen iskolai krimi (rémtörténet?) és módszertani segédanyag az iskolai agresszió megértéséhez, kezeléséhez.

 

Vissza a „civilizációba”


A történet hősnője az Ausztráliában élő, tizenéves Avalon. Születése óta vidéken él szüleivel, akik hippi múltjukat nem feledve természetközeli, a nagyváros minden káros hatásától mentes életet álmodtak családjuk számára, s ha ez nem lenne elég mind az apa mind pedig az anya tanár, sőt Avalon tanárai, ám ő ennek ellenére elégedett az életével, iskolájával, családjával, éppen ezért éri sorscsapásként anyja vágya, aki egy új állás (és a pénz?) bűvöletében feladja régi álmait, kiragadja a családot a megszokott környezetből és a nagyváros ismeretlen dzsungelébe viszi.

 

Avalont a lehető legrosszabbkor és legrosszabbul érinti a változás: a vidéki iskola zárt, biztonságos közegében már kivívta a maga pozícióját, elismert, szeretett tagja a közösségnek – most mindezt fel kell adnia, és újra kell kezdenie a beilleszkedést egy ismeretlen helyen. S ha mindehhez hozzágondoljuk, hogy milyen bonyolult egy kamasz érzelmi világa, mennyi önértékelési problémával kell megküzdenie, hogyan próbál kedélyingadozásai, lázongásai között életben maradni, láthatjuk, hogy a pedagógus-szülő lánya szempontjait figyelmen kívül hagyó döntése milyen meggondolatlanul önző volt. Bár alakulhattak volna jól is a dolgok – akkor valószínűleg nem beszélnék ilyen elítélően az anyáról –, az élet és a regény dramaturgiája úgy hozza, Avalonnak nem sikerült túl jól az első napja az új iskolában. És a második sem, és az első hete sem, a többiről nem is beszélve…

 

 

Kikezdi


Az új iskola diáktársadalma sajátos, íratlan szabályok szerint működik. Avalon érkeztekor ezek az erővonalak már kirajzolódtak, az ő feladata az, hogy megtalálja a helyét a rendszerben. Szerencsétlenségére csinos, okos, jól sportol, ám a hozzá hasonló helyi lányok nem a bandatagot, hanem a riválist látják meg benne. Elég csak egy szende pillantás valamelyik izmos focistára, máris elindul a pletyka: az új lány el akarja venni a pasijainkat.

 

A kirekesztést erősíti, hogy már az első naptól kezdve internetes rágalmak indulnak útjára Avalon személyéről, később pedig egyre piszkosabb pletykák kelnek életre, s mint a pletykák általában egyre harsányabb színűre színeződnek. A névtelen blogok és kommentek, a chatszobák arctalan mocskolódói elérik, hogy az egész iskola ferde szemmel nézzen a jövevényre, amitől hősünk minden egyes iskolában – sőt otthon a számítógépe előtt – töltött órája rémálommá válik. Az egész iskola persze túlzás, mert egyfelől a tanárok semmiről nem tudnak (különös módon elszigetelten élnek, és a diákok viselt dolgaikról fogalmuk sincs), másrészt akad néhány olyan autonóm, kritikusan gondolkodó diák (a szörfösök és a kitaszítottak), akik nem ezek alapján ítélik meg Avalont. Az újonnan jött lánynak végül – bármennyire is szeretne normális, átlagos barátokat – a lúzerek kitaszított társaságával kell beérnie. Közös bennük, hogy Avalonhoz hasonlóan mindannyian céltáblái a menők nem egyszer tettlegességig fajuló hecceléseinek.

 

 

A hecc nem vicc


Az erősebb, hogy erejét, bátorságát maga és társai számára bizonyítsa, belerúg valakibe. Nem sokat kockáztat, ha ez a valaki amúgy sokkal gyengébb, megfélemlített, képtelen a védekezésre. Nem bátorság ez, hanem kíméletlen erőszak, a magukat különbnek gondolók erővel is nyomatékot adnak felsőbbrendűségüknek. Hallani ilyen szituációkról nemcsak a külföldi, hanem egyre több magyar iskolában is. A tanárok sajnos sokszor csak akkor veszik észre ezt a tanulói brutalitást, lelki és fizikai terrort, amikor az már túl késő. De mi lehet az oka annak, hogy az áldozatok nem kérik családjuk, tanáraik segítségét?

 

A Behálózva erre is magyarázatot ad. Avalon azért nem fordul a szüleihez, mert attól fél, hogy azok túlreagálnák a helyzetet. Büszkeségében maga szeretné megoldani a problémát, fél, hogy gyengének látszana – s így még inkább kitaszítanák –, ha anyucival, apucival az igazgatóhoz menne. A szülők észreveszik, hogy gond van a lányukkal, de ő valamilyen „mesével” mindig megnyugtatja az aggódó felnőtteket, közben pedig magányosan vergődik a névtelen bejegyzések és üzenetek, a folyosói pletykák és a gúnyos beszólások hálójában. Ráadásul újdonsült barátai – akikkel sikerül elfogadtatnia magát, és akiket ő is elfogad – is azt tanácsolják neki, hogy ne vegyen tudomást a többiek rosszindulatáról. Mintha ez olyan könnyű lenne?

 

 

Légy úrrá


Kate McCaffrey nyomasztó hangulatú regénye letehetetlen olvasmány. Minden egyes fejezettel újra éled az olvasó reménye, hátha sikerül Avalonnak ebben a lehetetlen társaságban helyet találnia, ám a szerző egyáltalán nem olyan optimista, mint a széplelkű, naiv olvasó. Kíméletlenül a tragédiáig vezeti a cselekményt, szerencsére azonban nem elégszik meg ennyivel, kiutat is kínál hősének és az egész iskolának – néhányaknak megadatik a lehetőség a változásra, a csukott szemmel járó felnőtteknek pedig a látásra. Ám van, amit nem lehet jóvá tenni…

 

A cselekmény feszessége mellett külön felhívnám a figyelmet a könyv nyelvezetére. A Behálózva fiatalokról szóló könyv fiatalok számára a fiatalok nyelvén. A szöveg szikrázó feszültségéhez szókimondó szövegek párosulnak, mind az internetes bejegyzések, mind az indulatokkal teli párbeszédek sajátja az irodalom alatti nyelv, melyet csak először érzünk oda nem illőnek, később már nem a szóhasználaton döbbenünk meg.

 

 

Kate McCaffrey, Behálózva.

Animus Kiadó, 2010.


Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása