Óvodai beszoktatási tanácsok
Már megint itt van ez az óvodakezdés. Kinek zökkenőmentesen, kinek kevésbé. De valljuk be minden szülőt megvisel ez a szeptember. Még akkor is, ha már a sokadik gyerekünk kezdi az óvodát vagy épp az iskolát. Van-e tuti recept a beszoktatásra?
Ahány gyerek, annyiféle
Három gyerekem van, s háromféleképpen éltem át az óvodai beszoktatást. Volt nagy ordítozás, sírás-rívás, volt csendes átmenet, halk kapaszkodás, s volt később átélt leválás, s pár hónap múlva újra sírás. Egyszóval nem tudok semmilyen receptet mondani, hogy miképp lehetne ügyesen beszoktatni az óvodába a piciket. Még a sokadik évét járók is sokszor elpityerednek reggelente, vagy épp jobban kapaszkodtak a szoknyánkba. Ugye érthető, hogy miért? Nem kell ragoznom, elmagyaráznom, hogy mennyire rossz a kicsiknek elválni anyától, nem látni több óráig, amikor nem ő vígasztalja meg, ha elesik, vagy nem anya törli meg az orrát a sírás után.
Bízzunk az óvónőben
A legjobb, amit ilyen helyzetben tehetünk, hogy száz százalékig bízunk az óvónőkben. Olyan megnyugtató látni, mikor más gyereket vígasztal, s ilyenkor mindig arra gondolok, hogy vajon az én gyerekemet is így ringatja az ölében? Bízzunk a szaktudásukban, bízzunk, hogy már száz ilyen esetet láttak, bízzunk a szeretetükben! Majd ők megoldják! S talán ez az egyik legfontosabb a beszoktatásban, hogy mi szülők elfogadjuk azt a tényt, hogy átadjuk egy kis időre a gyerekünk nevelését az óvonéniknek. S, ha ezt el tudjuk fogadni, akkor már mi is könnyebben visszük őket reggelente, s természetesen a gyerek is érezni fogja rajtunk a megnyugvást, s máris könnyebb mindenkinek.
Engedjük el őket
„Anya, apa dolgozni megy, ez meg a te munkahelyed” – mondják a kicsiknek. „Játssz sokat, érezd jól magad, amíg én meg a dolgozóban vagyok.” – hallom a másik helyen. „Nagyon sokszor fogok rád gondolni, s délután sietek hozzád.” – vigasztalja a kicsit a sarokban az anyuka. Ugye ismerős mondatok. Szeretném hinni, hogy ezek valóban megnyugtató szavak. Lehet, hogy inkább nekünk szülőknek az, s a gyerekeknek inkább a sok-sok puszi, ölelgetés kell, azok biztos segítenek! De ezt is mértékkel. Legyen határa a reggeli „búcsúszeánsznak” – akár még ki is alakíthatjuk az új szokásainkat, amelyek szintén megnyugtatóak, hiszen mindennap ismétlődnek. Egy-két puszi, egy ölelés, integetés.
Sírás elleni orvosság
A legrosszabb, mikor a kicsikénk szívszorongatóan sír, s már azon gondolkoznánk, hogy na most mindjárt hazavisszük, kell a fenének az óvoda. Na, nem, ezt nem szabad! Higgyétek el a sírás sokszor csak nekünk szól, s amint elmentünk, már meg is nyugodtak. Bizonyítottan így van ez, mert sokszor kukucskáltam át a függönyön, s láttam a lányomat, aki még pár perce szívfacsaróan pityergett, s most már boldogan futkosott. Itt is bízzunk az óvónőkben, ők tudják a módját, hogy miképp nyugszik meg az a picike. Fontos ez az állomás az óvónő és a kiscsoportos életében is. Hiszen ők ketten így ismerik meg egymást, új bizalmat szavaznak egymásnak. DE már láttam olyat is, hogy a vegyes csoportokban a nagyobb gyerekek vigasztalták a kicsiket. A nagyobb – 5 és fél éves – ölében ült a 3 éves. Megható látvány volt!
Délutáni rezignáltság
A másik legfájóbb, vagy inkább jóleső pont, mikor délután megyünk értük, s egy vidám, kiegyensúlyozott óvodást kapunk vissza. Mi egész nap azon szorongtunk, hogy ott hagytunk az óvodában egy sírós kisgyereket, s milyen lesz, mikor érte megyünk. S jön a délutáni döbbenet: a gyerek nem akar eljönni, olyan vidáman játszik. Mi pedig azon kezdünk el gondolkodni, hogy akkor valóban jól érezte magát az óvodában, de akkor miért sírt ennyire reggel? Ezen is túl kell tennünk magunkat. Örüljünk együtt az újra találkozásnak. Hallgassuk meg a meséit, élményeit! Meséltessük, örüljünk együtt az örömének!
Apró trükkök ezek, de higgyétek el megéri. Nemcsak a boldog óvodai évekért, hanem önmagunkért is, hogy boldog szülővé válhassunk!
AK
