Fel

Csukás István-díjat alapított Őze Áron

csukas1

Csukás István-díjat alapított Őze Áron

 

Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója Csukás István nevét viselő díjat alapított. A gyerekeknek szóló darabok elismerésére létrehozott díj kuratóriumának elnöke maga az író.

 

csukas2
A Csukás István-díjat meghívásos pályázat alapján ítélik oda. A nyertes darabot műsorra tűzi a Pesti Magyar Színház: az évadonként tervezett három nagyszínpadi bemutatóból ez lesz az egyik. A pályázatot 2014. október 11-én – az évad első nagyszínpadi premierjén, a Rév Fülöp bemutatóján hirdetik meg. A díj kuratóriumának tagja Őze Áron mellett Balázs ÁgnesBerg JuditSzabó BorbálaBöszörményi Gyula és Jeney Zoltán író, Perczel Enikő dramaturg és Göttinger Pál rendező.

„A Pesti Magyar Színház eddigi tevékenysége során is kiemelt figyelmet fordított nagyszínpadi gyermekelőadások alapjául szolgáló új magyar írások megrendelésére, fejlesztésére. A műfaj olyan képviselőivel dolgozott és dolgozik együtt, mint Berg Judit,Szabó BorbálaBöszörményi GyulaJeney Zoltán – minden esetben megvalósuló, ténylegesen bemutatott és repertoáron tartott produkciókat hozva létre” – nyilatkozta Őze Áron.

Őze Áron és a Pesti Magyar Színház társulata a díj életre keltésével ezt a munkát kívánja az elkövetkezendő évadokban tovább folytatni. A Csukás István-díj egy meghívásos pályázat nyertesét illeti, és az elismerésen túl a mű nagyszínpadi bemutatását is jelenti. A díj kuratóriumának tagjai: Balázs Ágnes, Berg Judit, Szabó Borbála, Böszörményi Gyula, Jeney Zoltán, Perczel Enikő, Göttinger Pál és Őze ÁronA kuratórium elnöke: Csukás István.

csukas5

A Pesti Magyar Színház az ifjúsági és gyermekirodalmi műfajban tevékenykedő hazai színházakat, szakmai szervezeteket kéri fel, hogy jelöljék a műfaj rangos szerzőit a meghívásos pályázatra. Ezzel nem csupán a résztvevő intézmények, szervezetek közötti szakmai kapcsolat mélyül el, hanem a teátrum a kortárs szerzőinknek még felületet is nyer, reményeik szerint fellendítve ezáltal a születendő darabok számát.

 

A díj célja a terület szakmai kommunikációjának elősegítése, lokális, nívós műhelyek munkáinak megismerése, bemutatása és beemelése az országos körforgásba.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása