Október második hétvégéjén újból Nemzetközi Modellvasút Fesztivál, Magyarország és Közép-Kelet Európa legnagyobb ilyen kiállítása a Vasúttörténeti Parkban! 2014. októbar 10-11-12.
Szinte elképzelhetetlen, hogy a Big Ben elférjen egy tenyérben. Hogy olyan iciri-piciri kiskutyát rakj össze, amely nem nagyobb 5 centiméternél. Pici zongora, pici házak, gitárok és még sorolhatnám. A Nanoblock egyfajta új építőkocka őrület, játék nemcsak gyerekeknek.
Az egyedülálló családbarát szolgáltatásairól híres alsópáhoki Kolping Hotel életében 2014. október 6. mérföldkőnek számít. Gondolták volna, hogy ezen a napon, pontosan 18 évvel ezelőtt érkeztek meg Alsópáhokra az első Kolpingos vendégek?
Furcsa egy növény a fagyöngy: ha kertészeti szemszögből nézzük, akkor egyáltalán nem tarthatjuk fontos növénynek. De ha gyógyászati célból vizsgáljuk, akkor nagyon is fontos növényünk. Fanyűg-gyöngy – gyönyörű neve van ennek a sárgás, fehéres növénynek…
Világszerte tízből hat gyereknél alkalmaznak testi fenyítést az UNICEF adatai szerint, a 2 és 14 év közöttieknél az arány eléri a 80 százalékot. 2012-ben minden ötödik emberölés áldozata gyermek volt, a serdülőkor elején pedig a tanulók harmadát rendszeresen zaklatják…
Nem mindegy, milyen fajta teát iszunk, ahogyan az sem, hogyan készítjük el. A napszak, a hangulatunk, de akár egészségi állapotunk szerint is más és másfajta tea élvezetével tehetjük teljesebbé életünket.
Az ötnapos rendezvény során programok sokasága várja a látogatókat, melyek egyszerre lesznek szórakoztatóak és tanulságosak. „Rendkívüli Légy ott!” programok keretében, a helyszínen „Titkos kirándulásokra” is jelentkezhetnek a kalandra vágyó látogatók.
A Szülők Házában rengeteg program várja a kicsiket és nagyokat. Családi tanácsadástól kezdve a színházig mindenki találhat valami hasznosat és izgalmasat.