A Manó Könyvek Kiadó a legkisebbeknek szóló leporellóktól, lapozóktól, színezőktől és fürdős könyvektől a mesegyűjteményeken, ismeretterjesztő sorozatokon és első olvasókon át a tinédzsereknek szóló regényekig számos kiadvánnyal van jelen a piacon.
Ez, sor szerint a 87., ünnepi könyvhét az esőfelhőkkel viaskodva telik. Ez nem örömteli hír, hiszen a könyvheti könyveket úgy szeretjük megismerni, ha a standoknál ácsorogva lapozgathatjuk őket.
A Sárkánykalandok című könyv szerzője Felhőhegyi Balázs elárulja, hogy miként keltek életre a sárkányok, s hogy milyen világba álmodta bele szereplőit.
A XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Nyulász Péter: Kamor – Helka menyegzője című kötete, mely a balatoni tündérlegenda, a Helka trilógia zárókötete. Ennek kapcsán kérdeztük a szerzőt, aki több éven át az Egyszervolt.hu szerkesztőségének munkatársa volt.
„A jövő egy méternél kezdődik”- mondta Csukás István a 2015 áprilisában tartott első Csukás István-díjátadó ünnepségen a Mesemúzeumban. Mi a díjról és mindennapjairól kérdeztük az írót.
A Pagony és a Tilos az Á Kiadó idén is igyekszik széles könyvkínálatot nyújtani a 0-18 éves korosztálynak. A kicsiknek kedvelt sorozatokkal, óvodás, kis- és nagyiskolás történetekkel, egyedi ajándékkönyvvel is készül az első félévre.