A látványos interaktív kiállításba lépve a látogatók egy képzeletbeli Varázskastélyban találják magukat, ahol bátorságukat és ügyességüket próbára téve misztikus kaland részesei lehetnek.
„A jövő egy méternél kezdődik”- mondta Csukás István a 2015 áprilisában tartott első Csukás István-díjátadó ünnepségen a Mesemúzeumban. Mi a díjról és mindennapjairól kérdeztük az írót.
A Pagony és a Tilos az Á Kiadó idén is igyekszik széles könyvkínálatot nyújtani a 0-18 éves korosztálynak. A kicsiknek kedvelt sorozatokkal, óvodás, kis- és nagyiskolás történetekkel, egyedi ajándékkönyvvel is készül az első félévre.
A Magyar Nemzeti Galéria irodalmi pályázatot hirdet középiskolás (9-12. osztályba járó) diákok számára olyan szépirodalmi írásművek elkészítésére, amelyeknek ihletadó forrása a Magyar Nemzeti Galéria 10 kiemelt műalkotása.
Gyereknek lenni nem könnyű, bármilyen fából is faragták az embert. Pinokkiót történetesen egy diófa tuskóból, de ez a tény sem teszi kevéssé macerássá számára a cseperedés eseménydús időszakát.
1945-ben a brit Nevelésügyi Minisztérium megbízta Benjamin Brittent, hogy írjon zenét egy olyan oktatófilmhez, amely a szimfonikus zenekar hangszereivel kívánta megismertetni az ifjúságot. A zenekar hangszerei című filmhez készült zene később lett hangversenydarabbá.
A Magyar Vasúttörténeti Park főbb eseményein – úgy, mint Húsvéti Nyuszi Expressz, Gyermeknap, illetve a Télapó Expressz – a Cartoon Network gyermekcsatorna is számos programmal szórakoztatja a látogatókat.
Mesés nap április 2-a a naptárban. Mesés, mert nemcsak Hans Christian Andersen született ezen a napon, hanem Csukás István is, aki idén a 80-ik születésnapját ünnepli.
Színpompás pillangók, tarka lepkék – jelzik a tavasz közeledtét. Képzeljünk hozzá egy nagy adag friss levegőt, illatos nyíló virágokat, fülnek madárcsicsergést, és már itt is a kikelet! Rajzpályázat indul!